Karnyújtásnyira a mohácsi csatatér azonosítása! – Bertók Gábor a Mandinernek

2020. november 20. 13:55
Egy kósza ólomgolyó segíthet most megtalálni a mohácsi csata pontos helyszínét – árulja el Bertók Gábor régész lapunknak. A szakértő „V4-es” mohácsi seregről, szultáni mészárlás eshetőségéről és a kutatás kalandos pillanatairól is mesélt nekünk, eddig nem közismert információkat megosztva az olvasókkal.

Nyitókép: A mohácsi csata egy 16. századi török miniatúrán

Bertók Gábor Ph. D. (1970) régész (Janus Pannonius Múzeum, Pécs), adjunktus, mb. tanszékvezető (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Régészettudományi Intézet), a Mohács 500 Csata és Hadszíntérkutató Egyesület elnöke.

Az új mohácsi kutatásokat a pécsi Janus Pannonius Múzeum kezdte meg. A projekt vezetője Bertók Gábor, aki jelenleg a Janus Pannonius Múzeumban és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is dolgozik. A Pázmány 2016-ban kapcsolódott be a projektbe. A kutatáshoz önkéntes alapon csatlakoztak időközben egyéb kutatók is. 2018-ban felvették a Mohács 500 Kutatócsoport nevet, 2020-ban pedig egyesületté alakultak Mohács 500 Csata és Hadszíntérkutató Egyesület néven, melynek Bertók az elnöke.

***

Mi a feltárások célja? Emlékállítás a mohácsi csata hőseinek? Az ütközet pontosabb rekonstrukciója?

Mindkettő, nem tennék prioritást. Közeledik a mohácsi csata ötszázadik évfordulója, és az öt ismert tömegsír egy emlékhelyen található, melynek kezelője a Duna-Dráva Nemzeti Park. Tartozik hozzá kiállítás is, maga az emlékpark pedig megkomponált művészeti terméknek mondható. Ezt az emlékparkot újítja meg a nemzeti park az évfordulóra, valamint új kiállítást is rendel hozzá:

ennek kapcsán jött a gondolat, hogy a tömegsírok közül tárjunk fel egyet vagy kettőt,

maximum hármat 2026-ig.

Akkor még egyet sem tártak fel?

Teljesen még nem. Az elmúlt évtizedekben csupán kitisztították a sírok felszínét, és van, amelyiknek az oldalát is lefejtették, de a csonttömeget nem bontották meg, végül visszatemették az összes tömegsírt. Mi a 3-as számút tárjuk fel jelenleg: szétszedjük csontról csontra és dokumentáljuk. Ilyen eddig nem volt, ez teljesen új. Az összes tömegsírt tudatosan nem tárjuk fel, hagyunk az utókornak is. Új technológiák megjelenésével ugyanis több információt tudnak majd gyűjteni, ahogy a korábbi feltárások során is ez volt az egyik legfontosabb szempont: például genetikai vizsgálatok 1976-ban még nem léteztek. A feltárások kapcsán kettős célról beszélhetünk. Egyrészt kegyeletiről, ami azt jelenti, hogy

az elesett katonákat tisztességes módon visszatemetjük,

hiszen ezekbe a sírokba ötszáz évvel ezelőtt csak behajigálták az embereket. A másik cél tudományos: ha már megbolygatjuk a sírt és egyénenként kiemeljük az elhunytakat, akkor részletes antropológiai vizsgálatnak mindenképp alávetjük őket, amivel információt nyerhetünk a korszakról: betegségekről szerzünk adatokat; csontok kopottsága alapján kikövetkeztethető, milyen életmódot folytattak az illetők; vagy a táplálkozásukról is sokat megtudhatunk biokémiai módszerek segítségével. Magával a csatával kapcsolatban is adódnak bőven kérdések: például az sem volt tisztázott, hogy kik ezek a személyek és haláluk a csata mely eseményéhez köthető.

Emlékhely

És melyikhez?

Három elmélet él a mai napig. Az egyik, hogy az elhunytak magának a fő összecsapásnak a halottjai. A másik, hogy a magyar tábor feldúlásának áldozatai, hiszen tudjuk a leírásokból, hogy a tábort szétdúlták a törökök. Harmadik lehetőség: a csata utáni napon tartott szultáni díván, vagyis tanácsülés alkalmából felsorakoztatják a hadsereget, szól a zene, és Szulejmán parancsára elővezetik a foglyokat, majd lemészárolják őket. Eddig a „tábor halottai” verzió tűnt leginkább elfogadottnak, mivel már a sírok kibontásánál, a '60-as, '70-as években látszottak a sérülések a vázokon: jellemzően fejen lévő, vágott sebek, ami inkább lovassági rohamra utal, felülről, szablyával irányzott csapásokra.

Voltak köztük fiatalok, öregek is,

ráadásul úgy tűnt az akkor látható sérülések alapján, hogy nem volt rajtuk védőfegyverzet, ami mind az utóbb említett teóriára utalt.

Tömegsír feltárása

Változott a helyzet?

Igen. Amikor szeptember elején elkezdtük a sír kibontását a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékének Dr. Pálfi György vezette antropológusaival, észrevettük, hogy a felszínen lévő vázak feltárását követően jelentős változás következett be a detektált sérüléstípusokban. Nagyon kevés sérülés utal csatára, mozgásban kapott sebekre, de sok olyan esetet találtunk, ahol a nyakcsigolyán, állkapcson, koponyán található vágott sérülések voltak, sokszor több is, egymáshoz közel. Sok lefejezés van: csak fejek, össze-vissza a sírba dobálva. Ezek az esetek ugyancsak nem ütközetre utalnak elsősorban, hiszen mozgó ütközetben valószínűleg nem ez a tipikus, ott az ellenfél harcképtelenné tétele a cél, nincs értelme egy embernek 5-6, egyenként is halálos sérülést okozni, hiszen az magát a győztest is veszélybe sodorhatja. Ha kétszer, háromszor sújtanak oda a nyakra vagy fejre, az inkább fix, kivégzésszerű helyzetet feltételez.

Összességében arra jutottunk tehát, hogy inkább

a tömeges kivégzés a valószínűbb, a csata utáni napon, a szultán előtt.

Annál is inkább, mivel szöveges és képi analógiát találtunk: a 130 évvel korábbi nikápolyi csatának volt egy 16 éves német túlélője, aki beszámolt a török győzelemmel véget ért csatáról. Ott sínylődött a foglyok között, látott mindent: szemtanúja volt a tömeges kivégzéseknek, és akad a leíráshoz kép is! Nagyon hasonlóak a sérülések: lefejezett, összevagdosott, levágott lábú embereket ábrázol a forrás – és ilyeneket találtunk a mohácsi sírban is. Aztán a legfontosabb, rendkívüli felfedezés a csata szempontjából: találtunk egy ólomlövedéket.

Miért ilyen fontos egy ólomgolyó?

A lényeg: fut egy csatatérkutató-projektünk 2009 óta, 2016-ban váltottunk módszert, elkezdtük a tömeges fémkeresős kutatást. Van egy négyzetkilométeres nagyságrendű leletszóródási foltunk Majs határában, ahol több száz hadileletet találtunk. Ezeknek legnagyobb része ólomlövedék, melyeknek 70 százaléka 10-15 mm átmérőjű, ezt a statisztikát publikáltuk is. Kaptunk egy csomó kritikát, hogy ezek a lövedékek túl picik a korszakhoz, ilyen kis lövedékeket akkoriban nem használtak, vagyis a kritikák szerint az említett majsi hadileletek nem lehetnek az 1526-os csata nyomai.  

Na most a lövedék, amit a sírban találtunk, 12-13 milliméteres. Azt senki nem vitatja, hogy a sír 1526-os, és valamilyen módon a csatához kötődik. Ha pedig egy 1526-os sírban egy sebesültben ott van egy 13 milliméteres lövedék: pusztán ennek a ténynek a következtében az az állítás már biztosan nem áll meg, hogy a majsi helyszín nem lehet a mohácsi csatának a nyoma.

Régészetileg tehát eddig ez a kicsi golyó a csúcslelet a sírban, tulajdonképpen a csatatér azonosítását erősíti meg,

legalábbis az ellentábort gyöngíti. Az a kritika ezt követően nem áll meg, hogy túl kicsik a Majs határában talált lövedékek ahhoz, hogy az 1526-os mohácsi csata nyomait jelezzék, ugyanakkor a csata, és ezen keresztül a korszak tipikus tűzfegyvertípusára nézve is megerősíti egyik korábbi cikkünk következtetéseit.

Bertók Gábor adatokat elemez

Mit állítottak a kételkedők?

Hogy zajlott ugyan Majs környékén összecsapás, de ez csupán egy csata volt sok közül, nem az 1526-os.

Errefelé lehetett tehát a csata centruma?

A centrummal kapcsolatban én nagyon határozottan hiszek benne, hogy Majs községtől keletre volt, mint azt már említettem. Ott fekszenek egy középkori falu maradványa, ott a legintenzívebb a leletszóródás, lövedékek és egyéb hadileletek sorjáznak szép számmal. Brodarics István királyi kancellár az egyik fő forrása a csatának: szemtanú, és egészen plasztikus földrajzi leírást ad a helyszínről. Azt gondolom, az ő leírását nagyon szépen rá lehet illeszteni a helyszínünkre.

Kettő gyenge pont van ugyan, amibe bele lehet kapaszkodni: az egyik a falu neve. Brodarics ugyanis Földvárról beszél, ezért mindenki – velem együtt – Földvárt kereste eddig. De Földvár a legújabb történészi kutatások szerint sokkal délebbre kellett, hogy feküdjön. Erre az lehet a válasz, hogy Brodarics egész egyszerűen tévedett a település nevét illetően. Adott egy kiváló földrajzi leírást, de rosszul emlékezett a helységnévre. A másik gyenge pont a magyar csatarend Dunától való távolságával kapcsolatos, de erre is lehet magyarázatot találni.

Brodarics amúgy utazó ember volt: megfordult Rómában és sok egyéb helyen, éles szemű megfigyelőnek tűnik, nagyon pontosan becsülte meg a távolságokat.

Leírta, hogyan halad le a sereg Budától Mohácsig. Én összeadtam, lemértem.

A mai 6-os út vonalán vonulhattak, a római hadi út is nagyjából ott húzódott: 5 százalék alatti Brodarics tévedése. Ezért gondolom, hogy Földvár megnevezése csupán elírás, lexikális tévedés, felcserélhette a helységneveket. A távolságok hitelessége szerintem sokkal mérvadóbb.

Bertók Gábor

 

Mekkora területet kellene feltárni a csata teljes körű megismeréséhez, megértéséhez?

Nagyjából 60-80 négyzetkilométert. Tíz-tizenkétszer öt-hat kilométeres sávról beszélünk.

A teljes feltárás erőforrás kérdése,

ha meg tudnék fizetni 15 profi fémkeresőst két évig, akiknek kizárólag ez a munkája, akkor nagy területet átvizsgálhatnánk, és ha nem találunk egyéb, intenzív csatára utaló foltot a körzetben, és néhány geofizikai módszerrel át tudnánk vizsgálni a gyanús helyszíneket, valamint kisebb szondázó ásatásokkal megkutatni a gyanús objektumokat, akkor az események és a leletek elemzésével teljes mértékben tisztázható lenne a csata helyszíne. Valójában találni kellene még tömegsírt, ez nagyon fontos: ahol a csata zajlott, nagy valószínűséggel oda temették annak halottait is.

Tegyük rendbe az ütközet dátumával kapcsolatos, médiumokban keringő új információkat. Azt rebesgetik, hogy nem is augusztus 29-én, hanem szeptember 8-án lehetett a mohácsi csata.

Ennek az egésznek több a füstje, mint a lángja. Egyszerűen bejött a képbe egy naptárreform. Arról van szó, hogy töröltek napokat, mert kezdett elcsúszni a csillagászati idő a naptári időtől: úgy kell elképzelni, hogy például hatodika után nem hetedike jön, hanem mindjárt tizenhatodikát írunk. Hát így csinálták. Csillagászatilag szeptember 8-án volt a csata, de ha ezt eljátsszuk, akkor az egész középkort át kellene dátumozni. Történészkörökben ez egy konvenció, mindenki elfogadta, hogy nincs átdátumozás, a napon belüli, napkeltét és napnyugtát érintő néhány perces csúszásnak pedig semmi jelentősége nincs a csata eseményeivel kapcsolatban.

Hogy néz ki a keresés, a helyszínek megtalálása a gyakorlatban?

Először is megnézzük, hol akarunk kutatni, a leletek térképezése alapján. Bár erre nézve is kaptunk kritikát, hogy „prekoncepció” mentén, nem „objektív módon”, eleve olyan területeknek álltunk neki, ahonnan a legtöbb csatára utaló jel, vagyis hadilelet kerül elő, illetve ráillik Brodarics földrajzi leírása, a célunk sosem az volt, hogy mindenképp a kiindulópontra bizonyítsuk rá az „igazunkat”. A majsi helyszínt mint kiindulópontot vettük, de kutatásunk mára ennél jóval nagyobb területre terjed ki. Egészen konkrétan pedig: a szántóföld-tulajdonosokat megkérdezzük, ki engedi meg, hogy rámenjünk a földjére. Fémkeresős kutató kollégáink általában pénteken érkeznek (munkájuk mellett csinálják, hatalmas segítséget jelentenek), a kutatást pedig csatárláncban folytatják, sétálnak oda vissza a sávokban. Kiássák a leletet, bezacskózzák, ráírják az azonosítójukat, felakasztják egy kis fémrúdra és mennek tovább:

tüskeerdő áll a mezőn.

Őket követik a bemérő csapatok, akik többnyire a Mohács 500 kutatócsoport tagjai, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészhallgatói. Ők geodéziai GPS-vevővel gyalogolnak a fémkeresősök után.

Fémkeresősök

 

Bemérik a leletek koordinátáit, rögzítik, hogy mi van a zacskóban: centiméterre be tudjuk lőni a leleteket, így térképezni is lehet őket rögtön. A leletszóródás alapján pedig következtetéseket vonhatunk le nem csupán a csata helyszínére, de dinamikájára, intenzitására vonatkozóan is, attól függően, hol, milyen típusú leletből találunk többet.

A modern technológiák mit tudnak hozzátenni a mohácsi csata történeti rekonstrukciójához?

A genetika, az izotópos vizsgálatok, az antropológia többek között az általános tudásunkat növelik a korról. A genetika például megmondja, hogy kik vannak a sírban. Kideríthetjük egyes egyénekről, melyik hadsereghez tartoztak, milyen területről jöttek. Kiderül a forrásokból, hogy a mohácsi csatában a magyar király seregének jelentős részét tették ki lengyelek és csehek, tehát,

ha úgy tetszik, egy „V4-es” seregről beszélhetünk,

de voltak nagy számban horvátok, szerbek, németek, sőt néhány olasz is. A referencia-adatbázisok már annyira finomak, hogy akár a Kárpát-medencén belül is lehetséges lesz  különbséget tenni a katonák származási helye között, és ezekkel a genetikai módszerekkel akár a ma élő rokonokat is felkutathatjuk! Engem a legfőképpen kettő dolog foglalkoztat: hol volt a csata és hogyan történt. A többi is érdekel, de valahol le kell határolni magát az embernek. Kutatásunk konkrét célja a csata lokalizálása és rekonstruálása.

Ebben a rekonstruálásban a régészet, az antropológia és történelemkutatás közül melyiken van a hangsúly?

Tény, hogy Papp László kivételével a csata helyszínét illetően célzott régészeti kutatást ezen a területen senki nem végzett előttünk. Történészek sokat vitatkoztak a mohácsi csatáról, sok térképet rajzoltak, de az egész kutatás írott források alapján történt. Viszont: mindenki olvasta ugyanazokat a forrásokat, mégis más következtetésre jutottak. Mit mutat mindez? Hát azt, hogy az írott források önmagukban nem elégségesek a csata lokalizációjához és a rekonstruáláshoz. Olyat is hallottam, hogy minek is a csata helyszínét megtalálni. Szerinte nincs rá szükség... de képzeljük el: hogy nézne ki, például, ha a Corvin közi hősöket a budai várban ünnepelnénk, miközben ott a lehetőség, hogy azt az eredeti helyszínen tegyük?

Ami biztos:

a csata helyszínével és lefolyásával kapcsolatban igazán új, kézzelfogható információt a régészet tudja beletenni a történetbe,

de ugyanolyan fontos az együttműködés e tárgyban a csatát kutató történészekkel, hiszen a bizonyosságot csak a két tudományterület ismereteinek összevetésével, együttes elemzésével tudjuk a csatával kapcsolatban elérni, önmagában egyik sem áll meg a másik nélkül. Fontosak ugyanakkor a földtudományok, a tájrekonstrukciós kutatások is, melyeknek szintén terepi adatokon kell nyugodniuk: tudnunk kell a lehetőségek határain belül, hogy nézett, hogy nézhetett ki ez a terület 1526-ban.

Nehéz tömegsírt találni?

A legnehezebb. Nagy mértékben a szerencsére vagyunk utalva. Régebben kutatóárkokat ástak, aztán vagy találtak valamit, vagy nem. Hangsúlyozom: ahhoz, hogy a felszín alá lássunk, akadnak már geofizikai módszerek, ezekkel léphetünk majd előre. Pénzkérdés az egész. Kaptunk szóbeli ígéretet a kormányzattól támogatásra, így reménykedünk. Magnetomérést végeznék először: ez képes kimutatni a talajbolygatásokat mágneses tér elváltozásai alapján. A másik a talajradar: rádiójeleket bocsát a talajba és a visszaverődéseket detektálja. A csonttal teli réteg visszaverődései például különbözhetnek a bolygatatlan talajétól.

Milyen eredményekkel volna elégedett 2026-ig?

A csatamező és a magyar táborok helyszíneinek kétséget kizáró azonosítása és a tömegsírok interpretálása, a két kiemelt célunk. Ugyanakkor ha be tudjuk bizonyítani, hogy ezeknek a tömegsíroknak a halottai a mohácsi csatát követő mészárlás áldozatai, akkor közel járunk a török táborhoz is, ez pedig teljessé tenné a csatához és közvetlen következményeihez kapcsolódó helyszínek azonosítását.

 

Fotók: Dr. Szabó Máté (Mohács 500 Csatatérkutatási Program)

Összesen 98 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

https://www.youtube.com/watch?..

Itt van egy egész jó PC animációs film ( úgy 20 perces) a Csatáról.

Csontokat, ólom golyót és egyéb tárgyakat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés