Meghasonlott Lengyelország

2020. november 5.
Sátánistázás az egyik oldalon, templom- és szoborrongálás a másikon: súlyos ideológiai konfliktusok szakítják ketté az egykor összetartó lengyel társadalmat. Az lmbtq-viták után most az abortusz szigorítása miatt csapnak össze az indulatok. Riportunk Varsóból.

Heincz Barnabás írása a Mandiner hetilapban

 

„A sátánisták ránk támadtak, és bár most nem erősek, a helyzet bármikor megváltozhat” – fakad ki az ötvenes éveiben járó Stefan, aki a varsói Szent Kereszt-templom védelmét szervezi. „Ez háború, ezek az emberek ugyanis meg nem született gyermekeket akarnak megölni. A nagy részük még csak fel sem ismerte, hogy a sátánnak dolgozik. Én keresztényként a sátánnal való kiegyezést minden tekintetben elutasítom. Ezek a tömegek a keresztény Európát akarják megsemmisíteni, de nekünk ellen kell állnunk és felül kell kerekednünk” – folytatja az életpárti aktivista.

Alattunk rendőrsorfal védi a templomot, ezt követi a templomvédők sorfala, előttünk pedig ezrek vonulnak, hogy tüntessenek az új abortuszszabályozás és a kormány ellen. A tömeg egyszerre skandálja a templom elé érve a „Kutyák, ebek!” szólamot, mellettem egy idős asszony kereszttel és rózsafüzérrel a kezében imádkozik, a fia hangosbemondón keresztül a Bibliából olvas fel a tömegnek. A lengyel zászlók mellett fel-feltűnnek lmbtq-zászlók is, pattanásig feszült hangulat uralkodik. „A társadalom végtelenül megosztott, párbeszédnek már hűlt helye sincs. A tüntetők vasárnap kijelentették, hogy ez háború, az Európai Unió és Soros György pedig asszisztál ehhez” – mondja Stefan barátja. A tömeg fél óra alatt vonul el, a templom biztonságosan átvészelte a demonstrációt, védői megpihenhetnek egy napra.

Lengyelországban valami megtört az emberekben.

Olyan feszültségek törtek elő a társadalomból, amelyek régóta forrtak, a koronavírus-válság pedig katalizátorként csak ráerősített a folyamatokra.

Drónfotó a varsói abortuszpárti menetről október 23-án.<br>Fotó: Reuters / Maciej Margas

Állam, egyház, abortusz

Az alkotmánybíróság október 22-én megsemmisítette az abortusztilalom három kivételének egyikét. Bár a lengyel abortuszszabályozás már így is az egyik legszigorúbb volt Európában, a mostani döntés megszüntetné a terhességmegszakítás lehetőségét, amennyiben a magzat a vizsgálatok alapján nagy valószínűséggel súlyos rendellenességben vagy gyógyíthatatlan, életveszélyes betegségben szenved. A magzat továbbra is elvetethető, amennyiben az anya élete vagy egészsége veszélybe kerül a várandósság miatt, vagy amennyiben a terhesség feltehetőleg bűncselekmény következménye. A bejelentést nagy társadalmi felháborodás kísérte – azonban a lengyel szabályozás története nem itt kezdődik.

Az abortusz szigorításának kérdése néhány évente terítékre kerül,

eddig azonban a politikai kompromisszumok és a tömeges demonstrációk miatt mindig sikerült megakadályozni a jelentős szigorításokat.

A kommunista törvényhozás 1956-ban legalizálta a magzatelhajtást a „nehéz életkörülmények között élő” anyák számára. Ez a meghatározás idővel igen széles értelmezést nyert, és a hatvanas években már kérés alapján lehetett abortálni. A kommunizmus bukásával a szabályozás is szigorodott, 1993-ban pedig bevezették a háromkivételes rendszert. 2011-ben életvédő szervezetek félmillió aláírást gyűjtöttek az abortusz teljes betiltásáért, azonban elbukott a kezdeményezés. A Jog és Igazságosság (PiS) párt hatalomra kerülése után újra felerősödtek az életvédő hangok, az egyház pedig támogatásáról biztosította a kormányt.

A tüntetők többsége éppen ezt a kapcsolatot ellenzi, mivel meglátása szerint a lengyel katolikus egyház politikai babérokra tör, és erős befolyással bír a kormányzati döntésekre. A katolikus lobbi révén a PiS 2016-ban újra napirendre vette az abortusztilalmat, azonban a százezer fős varsói megmozdulások és az ellenzék eddig megakadályozta a törvényi szigorítást.

Lengyelország még mindig a vallás bástyája: körmenet Poznańban június 11-én.<br>Fotó: REUTERS / Agencja Gazeta

A kormánypárt és az egyház szövetsége bár informális, erősen meghatározza a belpolitika kereteit, a másik politikai támogatása ugyanis mindkét fél érdeke. Az egyház kezében ugyanis jelentős hatalom összpontosul: egy 2014-es statisztika szerint a lengyelek 92,9 százaléka római katolikus, amivel az ország világszinten is kiemelkedik a keresztény államok közül. Fontos hangsúlyozni, hogy a vallásgyakorlás intenzitása más Lengyelországban, mint a többi európai államban: a hívők 83 százaléka nem fogyaszt húst nagypénteken, 39 százaléka pedig rendszeresen látogatja a vasárnapi miséket. Összehasonlítva: Magyarországon a havi egyszer templomba járók aránya 2010-ben 13 százalék volt. A lengyel katolikus egyház közvetlen politikai szerepvállalásának egyik negatív következménye az a tény, hogy egyre többen hagyják el az egyházi közösségeket, a fiatalabb korosztályok körében pedig rohamtempóban nő az ateisták aránya.

Jelentős hatalom összpontosul a lengyel egyház kezében

Fontos megjegyezni, hogy a tömeges demonstrációk ellenére az abortusz megítélése közel sem nevezhető liberálisnak Lengyelországban. A Pew Research 2017-es statisztikája alapján a lengyelek 8 százaléka áll az abortusz liberalizációja mellett, 33 százaléka szerint pedig az esetek többségében legálisnak kellene lennie. A terhességmegszakítást 38 százalék ellenzi az esetek többségében, a teljes abortusztilalom mellett a válaszadók 13 százaléka állt ki. A Kantar 2019-es kutatása szerint a lengyel társadalom 58 százaléka elfogadná a terhesség tizenkettedik hetéig végrehajtott korai magzat­elhajtást, a 2020-as felmérése szerint pedig 11 százalékot tesz ki a betiltást szorgalmazók tábora.

Mi ellen tüntetnek?
A Varsói Egyetem környékén kérdeztük a tüntetőket.

Mary, 20 éves, egyetemista: „A templomok elleni támadásokat mélységesen elítélem, rossz irányba viszik a cselekményeket. Azt sem szeretném, ha kettészakadna a társadalom, elvesztve a középutat.”

Agnieszka, 18 éves, tanuló: „Nem értek egyet az abortusztörvénnyel, de inkább a politika miatt jöttem az utcára. Otthon nincs olyan családi ebéd, amelynél ne jönne elő a téma; megosztja a közösségeket, nem szül mást, csak ellenségeskedést. A gyűlöletkeltésből lett elegem.”

Piotr, 24 éves, egyetemista és gyakornok: „A PiS ellen jöttem tüntetni, mivel nemcsak az abortuszba gázoltak bele, hanem az lmbtq-közösségbe is, ezzel pedig a liberális demokrácia forog kockán. Az egyház elleni agressziót nem támogatom, ám a lengyel egyház nagymértékben felelős a helyzetért, hiszen kéz a kézben jár a kormánnyal.”

Andrea, 33 éves, fehérgalléros: „A kormány ellen jöttem ki. A templomok elleni támadások nem támadások, hanem demonstrációk – nem látok bennük semmi kivetnivalót. Az egyetlen dolog, amivel probléma van, az a kormány.”

Ester, 22 éves, egyetemista: „Az egyház elleni agresszív támadásoknak nem szeretnék részese lenni. Ebben a pillanatban a nők jogai mellett kell kiállni, nem a kormány és egyház kapcsolata ellen. A politika próbálja felhasználni az embereket, de nekünk okosabbnak kell lennünk.”

Határokon átívelő

Julia Przyłębska, az alkotmánybíróság elnöke szerint a beteg magzat elvetetése az alaptörvény 38. cikkével áll szemben, amely kimondja, hogy a Lengyel Köztársaság biztosítja minden ember életének jogi védelmét. A testület elnöke a bejelentés utáni heves reakciók miatt „meglátogatta” férjét, Andrzej Przyłębskit, aki Berlinben nagykövet 2016 óta – azonban a látogatásból tartózkodás lett, a Przyłębski házaspár rezidenciája előtt folyamatosak a tüntetések.

Az abortusz megítélése közel sem nevezhető liberálisnak Lengyelországban

Az alkotmánybíróság döntése után az eddig elvégzett legális abortuszoknak csak a 2 százaléka maradna jogszerű, mert az esetek fennmaradó részében a magzat betegsége miatt kérték a terhesség megszakítását. Bár a legális abortuszok száma alig éri el az évi néhány ezret, az illegális magzatelhajtás elterjedt az országban: egyes becslések szerint az éves száma nyolcvan- és kétszázezer közé tehető. Valóságos abortuszturizmus alakult ki: a lengyel nők 10-15 százaléka külföldön szakíttatja meg a terhességét, a leggyakoribb úti célok közé tartozik Csehország, Németország és Ukrajna.

Az alkotmánybíróság októberi 22-ei bejelentésének estéjén tömeg gyűlt össze a testület épülete előtt. A demonstrációk nem hagynak alább, sőt, növekszik az intenzitásuk, a tiltakozók sztrájkot is tartottak, október 26-án pedig blokád alá vették Varsó fő csomópontjait. A megmozdulások a vidéki nagyvárosokban is zajlanak, a nemzetközi szimpátiatüntetések pedig Chicagótól Tokión át Budapestig érnek.

Mint mond az életvédő?
Meuwissen Lídia Lelle jelenleg Varsóban élő magyar életvédő aktivista lapunknak elmondja: a ProLife Hungary nevű szervezet vezetőjeként örült a lengyel alkotmánybíróság döntésének. „Emellett viszont úgy gondolom, hogy előbb társadalmi konszenzus kell ahhoz, hogy ilyen döntést hozzanak a törvényhozók, és az nem biztos, hogy megvan – emeli ki. Szerinte bár a tüntetők sokan vannak és hangosak, van egy csendesebb, de erősen életvédő réteg is, amely ellenáll. – Már én is tagja vagyok egy több mint tizenegyezer fős Facebook-csoportnak, a templomok védelmét szervezzük meg” – mutat rá a közösségi összefogás erejére Meuwissen.

Az október 29-ei demonstrációkon országosan háromszázezer ember vett részt, ami példa nélküli az utóbbi évtizedekben. Fontos hangsúlyozni, hogy a varsói tüntetések alapvetően békések – ezeken megfigyelőként e sorok írója is részt vett. A tüntetők nem keresik a konfliktust, a rendőrség pedig nyugodtan kezeli a helyzetet.

A probléma gyökere, hogy a vulgáris rigmusok és a koronavírus-frusztráció miatt hamar megjelentek a szélsőségek,

és az abortuszpárti tiltakozók egy részének rigmusa az, hogy „ez háború”. A tömegben találni Antifa-zászlókat, a tüntetők kemény magja pedig több templomot is megrongált, megzavarva a miséket és megalázva a híveket. Sorozatos támadásokat intéznek Szent II. János Pál pápa szobrai ellen is: Poznańban például festékkel öntötték le az egykori egyházfő emlékhelyét.

Jarosław Kaczyński, a kormánypárt vezetője beszédet intézett a néphez, és kemény védekezésre szólította fel híveit. A reakció nem maradt el a jobboldal részéről: országszerte szerveződnek csoportok a templomok védelmére. Mateusz Morawiecki miniszterelnök elítélte a szélsőséges akciókat és rongálásokat, Andrzej Duda államfő pedig kiemelte: „Az, hogy az emberek egy csoportja forradalmat akar az utcáról Lengyelországban, még nem jelenti azt, hogy hagyjuk.”

Fotó: MTI / EPA-PAP / Art Service 2

A heves reakciók nyomán a nemrég újraválasztott köztársasági elnök arról beszélt, hogy kész részt venni a „társadalmi békét hozó” előírások kidolgozásában. „A szakértőkkel olyan előírásokat kell kidolgozni, hogy például a Down-szindrómás gyerekeket megvédjük, a nőket viszont ne tegyük ki lelki és testi szenvedésnek” – hangsúlyozta Duda. Az államfő szavai azonban nem mindenkit nyugtatnak meg, ugyanis a lengyel közéletben aktív szerepet betöltő futballhuligánok már előre jelezték beavatkozási szándékukat. Az első konfrontációra már sort is kerítettek Wrocławban, ahol

kővel és bottal felfegyverkezve támadtak az abortusztörvény-ellenes – nagyrészt nőkből álló – tömegre.

Offenzíva az lmbtq-ideológia ellen

A társadalmi feszültségek nem az abortuszkérdéssel törtek felszínre Lengyelországban, elvégre nem ok nélkül lobognak lmbtq-zászlók egy abortusztörvény-ellenes tüntetésen. „Hogy mindenki számára egyértelműen fejezzem ki magam: az lmbtq-mentes övezetek emberiességmentes övezetek, amelyeknek nincs helyük az uniónkban” – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szeptemberben az Európai Parlament előtt tartott évértékelő beszédében. Az aktivistacsoportok által lmbtq-mentesnek nyilvánított övezetek Lengyelország egyharmadát teszik ki, és bár sok jogi következményük nincs az lmbtq-ideológia elleni határozatoknak, súlyos törést okoztak a társadalomban.

A határozatok nagy része a jobboldali, katolikus – egyébként az abortusztilalom mellett is teljes mellszélességgel kiálló – Ordo Iuris nevű szervezethez köthető. Álláspontja szerint az lmbtq-mentes övezetekkel az ideológia ellen, illetve a családok védelmében lép fel: az eredmény nagyrészt abban merül ki, hogy az eddig megtartott, lmbtq-közösséggel kapcsolatos programokat eltörölték, és oktatási anyagokban sem lehet lmbtq-ideológiát terjeszteni. Az övezetek létrehozását szintén sorozatos tüntetések kísérték, amire a jobboldal válasza kemény ellenkampány volt.

Az alkotmánybíróság döntésétől könnyedén visszatáncolni már nem lehet

Andrzej Duda újbóli megválasztásában is jelentős szerepe van az lmbtq-ellenes politikai retorikának, amelyet az elnökválasztás hajrájában csúcsra járattak. Bár magyar szemmel nézve nem tűnik kirívónak a helyzet, Bart Staszewski filmrendező és melegjogi aktivista lapunknak elmondja, „nem a gendersemleges vécékért harcol a lengyel lmbtq-közösség, mint a Nyugaton, hanem az élettársi kapcsolat intézményéért és egyéb, máshol már alapvető jogokért”. Egyes felmérések szerint a lengyel lmbtq-fiatalok 70 százaléka fontolgat öngyilkosságot, és küzd depresszióval – összehasonlítás-képpen: ez a teljes népességben 5 százalék.

Az lmbtq-közösség ellenállása és az azt támogató liberális politikai erők és közösségek hamar egymásra találtak az abortusztörvény ellen tüntetőkkel – a közös ellenség a Jog és Igazságosság párt. Ha a kormányt nem sikerül is megdönteni, az kijelenthető, hogy a lengyel társadalomban egyre mélyebbek a törésvonalak, a szélsőségek pedig erősödnek. Az alkotmánybíróság döntésétől könnyedén visszatáncolni már nem lehet, az alaptörvény módosítása pedig hatalmas veszteség lenne a PiS-nek. Ez politikai zsákutca – a súlyos járványhelyzet azonban hamar véget vethet a tüntetéseknek is: Lengyelországban ugyanis rohamosan nő a fertőzöttek száma.

 

Címlapképen: Jelzőfáklyával tiltakozó abortuszpárti tüntetők Varsóban október 30-án. Fotó: MTI / EPA-PAP / Radek Pietruszka

Összesen 151 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez egy annyira súlyos dilemma ( komolyan sérült magzat), amit az anyára kell bízni, vállalja-e. Az apák sajna pár év kinlódás után gyakran lelépnek és marad az Anya. Nekem volt ilyen idősebb kolléganőm, akinek volt egy 30 körüli, önellátásra képtelen gyermeke, akit nagyon szeretett. Végig azon rágta magát, hogy mi lesz a lányával, ha Ő meghal.....

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés