DK: Nevetséges indokkal utasították el a nyomozást lélegeztetőgép-ügyben

2020. október 28. 11:55
A Demokratikus Koalíció szerint a lélegeztetőgépeket túlárazva vette a kormány, a rendőrség azonban elutasította a feljelentést bizonyíték híján.

Íme a párt közleménye:

A sajtó érdeklődését is felkeltette korábban, hogy a Szijjártó Péter vezette Külügyminisztérium 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt brutálisan túlárazva. A Demokratikus Koalíció ezért feljelentést tett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. A Nemzeti Nyomozó Iroda azonban elutasította a feljelentést, arra hivatkozva, hogy a feljelentést tevő Varju László képviselő nem szolgáltatott elég bizonyítékot – magyarul nem folytatta le a nyomozást a hatóság helyett –, illetve, hogy a túlárazott lélegeztetőgépek ügyében már érkezett más megkeresés is Polt Péter legfőbb ügyészhez.

A Demokratikus Koalíció szerint nevetséges indokokat sikerült találnia a Nemzeti Nyomozó Irodának ahhoz, hogy elutasítsák a feljelentést. Bár jól tudjuk, hogy amíg Magyarországon Polt Péter lesz a legfőbb ügyész, akit Orbán Viktor irányít, semmiféle fideszes korrupciós ügyben nem történik majd érdemi nyomozás. Az viszont elképesztő, hogy azt kifogásolják, hogy a feljelentést tevő képviselő nem végzi el a nyomozók helyett a munkát, vagy, hogy egy korrupciótól erősen bűzlő ügyben több feljelentés is érkezik. Mi, európai magyarok nem hagyjuk annyiban ezt, minden gyanús ügynek a végére fogunk járni.

(MTI-OS)

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miért utasították el a nyomozást a Hadhazy ügyében, miszerint minden ellenzéki párt tudott a korrupcióról

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés