„Ha lenne Sulyok Tamásban szemernyi alázat, már lemondott volna” – így aggódik a jogállami normákért Kunhalmi Ágnes

2026. július 04. 11:15

A MSZP egykori társelnökét nem a saját sorsa érdekli a képviselői mandátum korlátozása kapcsán.

2026. július 04. 11:15
null

Hosszú interjút adott az Indexnek a politikától visszavonuló és súlyos egészségügyi problémákkal is szembenéző Kunhalmi Ágnes. Az MSZP egykori társelnöke a képviselői mandátum korlátozásáról, a jogállami normák betartásának szükségességéről és Sulyok Tamás leváltásáról is beszélt a lapnak. Előbbi kapcsán megerősítette, nem a saját érdekében aggódik.

„Ez sokkal többről szól, mint az én politikai jövőmről. Arról szól, hogy kilépünk-e az európai demokratikus keretből, vagy olyan eszközöket keresünk, amelyekkel ugyanazokat a célokat érjük el, mégis betartjuk a jogállami normákat.

Megértem az emberek félelmét tizenhat év kormányzás után, azonban ez az eszköz nem éri el a valódi célját. Politikailag kell legyőzni az ellenfeleket, jogilag kell elszámoltatni a bűnösöket, mert csak így térhet vissza az ország Európába.

Ahhoz pedig, hogy az emberek ismét biztonságban érezzék magukat, és újra motiváltak legyenek a közélet alakításában, arányosabb választójogi törvényre, normális közéleti vitákra és párbeszédre van szükség. Egyébként szerintem hamarabb omlik össze a Fidesz, mint annak idején az MSZP. A fideszes képviselők csak a NER rendszerében tudtak függőségi viszonyokat kialakítani egy-egy választókerületben. Ha ezt a rendszert demokratizálják, és egy sokkal arányosabb választási törvény lép életbe, akkor újra meg újra minden körzetben le lehet majd győzni őket” – jelentette ki a szocialista politikus, majd hozzátette:

„A választók azért álltak össze a Fidesszel szemben a Tisza mögött, hogy ne csak a Fideszt, hanem az általa képviselt politikai kultúrát is a történelem szemétdombjára küldjék. Ezért sem mindegy, hogy milyen eszközöket használunk.

Ahogyan Sólyom László volt köztársasági elnök is vallotta, jogállamot csak jogállami eszközökkel lehet helyreállítani, a cél nem szentesítheti az eszközt.

A Tisza nem adhatja meg a Fidesznek az esélyt arra, hogy most a demokrácia őreként tündököljön, és ezzel akár csak egyetlen szavazót is visszaszerezzen. Másrészt a Tiszának ma minden eszköze és felhatalmazása megvan ahhoz, hogy visszavezesse Európába az országot, és begyógyítsa azokat a társadalmi és szociális sebeket, amelyeket a Fidesz ejtett, anélkül, hogy a jogállamot sértő, alapjogokat korlátozó intézkedéseket hozna.”

Kapcsolódó vélemény

Idézőjel

Pedig egyrészt azt ígérte a miniszterelnök, hogy nemcsak megemeli a kalapját azok előtt, akik visszaléptek, de nekik lesz erkölcsi alapjuk arra is, hogy „újra elinduljanak”. A népnek ezt mondta minden gyűlésén.

Kunhalmi Ágnes úgy látja, ha úgy alakítják a jogot, ahogyan az éppen megfelel a politikai céloknak, akkor az egyén is kiszolgáltatottá válhat a saját élethelyzetében.

„A polgárokat és az egyént a demokráciában egyetlen dolog védi meg a hatalommal és az önkénnyel szemben, a jog uralma. A jog uralma, valamint azok a független intézmények, amelyek a hatalom korlátozását szolgálják.

Ha ma úgy alakítják a jogot, ahogyan az éppen megfelel a politikai céljaiknak, ha ma adminisztratív eszközökkel zárják ki a politikai ellenfeleket, akkor holnap az egyén is kiszolgáltatottá válhat a saját élethelyzetében.

Arról nem is beszélve, hogy ha ma korlátozzuk valakinek a választhatóságát, akkor precedenst teremtünk arra, hogy később például csak a diplomások indulhassanak a választáson. Nem véletlen, hogy az európai polgári demokráciákban ez fel sem merül, legfeljebb a szélsőjobb próbál újra és újra különféle cenzusokat bevezetni” – hangsúlyozta az egykori baloldali képviselő.

A jogállamért aggódó szocialista politikus azért Sulyok Tamás köztársasági elnök fenyegetéséről és leváltásáról is elmondta a véleményét.

„Ha lenne Sulyok Tamásban szemernyi alázat is a hazája iránt, már lemondott volna, mert nem maradt sem erkölcsi, sem politikai alapja arra, hogy a nemzet egységét képviselje, és őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett” – került kisebb ellentmondásba, majd azzal folytatta:

„A köztársasági elnöki tisztséggel kapcsolatban azon az állásponton vagyok, hogy az alkotmányozás során újragondolnám ezt az intézményt.

Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy közvetlen elnökválasztással az emberek dönthessenek az új köztársasági elnök személyéről.

Ezzel teljes mértékben helyreállítható lenne az elnöki intézmény tekintélye” – zárta gondolatait Kunhalmi Ágnes.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Kunhalmi Ágnes Facebook-oldala

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mandiner-8as
2026. július 04. 12:19
Ahhoz kell valódi alázat, hogy maradjon. Ágica, az ország egyik leggyengébb szellemi elméje, nem bír magával.
Válasz erre
0
0
lemez
2026. július 04. 12:19
Na idefigyelj piroska.Egy megvett hazaáruló elmebeteg dögkeselyű elött hogyan lehetne megalázkodni.Normális vagy?
Válasz erre
0
0
vérgőz
2026. július 04. 12:16
ha lenne a fejecskédben egy szemernyi agyacska, akkor már egy normális munkahelyen kussolnál
Válasz erre
1
0
pollip
2026. július 04. 12:15
Hiteltelen:-) Nem is olyan régen még azon aggódott, hogy ő soha többet nem indulhat országgyűlési választáson.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!