Sir David Attenborough és a pottyantós viszonya

„Elég a hazudozásból! Értem én, hogy magam is sokat tehetek, ott a textilszatyor meg a napelem és a többi – a semmihez képest valami, remek. Mint halottnak a csók. Vajon miért nem mondja ki senki, hogy ma a piacgazdaság szabályozza az embert és nem fordítva? Tudjátok, miért nem? Mert borzasztóan fájdalmas és kényelmetlen lenne lemondani arról, amiben most élünk. Igazából senki nem akarja megfizetni a változás árát. Helyette zöldre festjük az életünket, hátha az is elég lesz.

Nézzétek meg, hogy milyen zárt rendszereket hoztunk létre az élet minden területén! Az embernek – kivétel nélkül – időnként biológiai szükséglete, hogy a felgyülemlett salakanyagot elengedje testéből. Természeti népek ezt minden különösebb gond nélkül megoldották. Egy parasztbácsi is megoldotta egy pottyantós budival, amit időnként arrébb költöztetett, a komposztálódott gödörbe pedig pár év múlva ültetett egy fát. Ez egy nyitott rendszer, kell hozzá az ember és természet, mindkettejük számára előnyös az együttélés. Hogy lett ebből zárt rendszer? Megjelent a szakértő. Csak megjegyzem, hogy ő maga már csak a »tudásából« él, nem állít elő élelmet, nem termel, ő csak szolgáltat. Mit? Megállapítja, hogy a régi rendszer higiéniai okokból nem megfelelő megoldás. Egy másik szakember kifejleszti a megfelelőt, a vízöblítéses wc-t. Egy harmadik megalkotja a szabványokat. Értelemszerűen itt nem három emberről beszélünk, hanem státuszokról. Végül megvan a megoldás: ha megépítjük a házban a toalettet, akkor mindenki jól fog járni. A kőműves, a festő, a burkoló, a wc-csésze gyártója, az ülőkegyártó, a vízszerelő, a vízszolgáltató, a wc-tisztítót gyártó, a kefét gyártó, a kefetartót gyártó, az illatosítót gyártó, a mindezeket forgalmazó és szállító is.

De itt nem állunk meg. Nem, biztatjuk gyermekeinket, hogy találjanak valamit, egy apró rést, ahová ők még be tudnak illeszteni még egy terméket, hogy ők is részesedhessenek a haszonból. Például így jöhetnek létre dekor wc-ülőkék. Aztán egy marketinges segít, a dekor-wc ülőkét eljuttatni a megfelelő piacra. Ehhez megbíznak egy grafikust és egy honlapszerkesztőt, akik címkét, logót és weblapot készítenek. Ezzel is jól jár a tárhelyszolgáltató, a hirdetési díjakból a közösségi média felület, sőt még az az influenszer is, aki hajlandó megmutatni a menő dekor wc-ülőkéjét a népes követőtáborának. Hányszor fizetjük meg az ÁFÁ-t, az adókat, mire lesz egy minden »igényt« kielégítő vécénk? Hány ember, cég, intézmény, hivatal él ebből a zárt rendszerből?

És ki állít elő olyan terméket, amely az életet valóban szolgálja? Ebben a példában egyetlen ember: a parasztbácsi.
Egyetlen remekbeszabott megoldással sikerült elérni, hogy egy természetes és el nem múló biológiai igényből miként lehet a legtöbb profitot kivenni. Most kérdem én, tényleg az a megoldás, hogy elkezdünk újrahasznosított wc-papírt használni? Vagy illóolajat aerosol helyett? Tényleg az a baj, hogy túlszaporodtunk? Vagy az, hogy túl sokan élünk abból, amire igazából semmi szükség nincsen. Mi itt, Magyarországon azzal öblítjük le a wc-t, aminek cseppjeiért a világ egyes részein ölnek az emberek. Ja igen, de aztán ezzel további munkát adhatunk a csatornahálózat kiépítőinek, a szennyvíztelep kezelőinek, a víztisztító-rendszereket forgalmazóknak és az ő marketingeseiknek… és a körforgás sosem áll meg. Mindenre kapcsoltunk még valamit, szolgáltatás szolgáltatás hátán. Ne áltassuk magunkat, ma ez adja társadalmunk megélhetésének és ebből adódó jólétünknek nagy részét.”