Rémmesekönyv

2020. október 20. 9:08

R. Kiss Kornélia
Magyar Hang
Minden ötödik gyermeket ér szexuális abúzus. És ezek után a „vörös vonal” egy mesekönyv?

„Ebben az összefüggésben egészen másképpen hangzik, amikor a kormányfő arról beszél, hogy »van egy vörös vonal: hagyják békén a gyerekeinket«, vagy amikor a Gulyás Gergely kancelláriaminiszter felveti, hogy vizsgálni kell, felmerül-e a kiskorú veszélyeztetésének gyanúja, illetve amikor Novák Katalin azt mondja, hogy elolvasta és figyelembe veszi azoknak a szülőknek az állásfoglalását, akik veszélyben érzik a gyerekeiket. Kár, hogy ezek a kijelentések nem a fenti problémákkal álltak összefüggésben, hanem egy mesekönyvvel.

Az NLCafé cikkében arról van szó, hogy ha egy óvodás kislány a szakpszichológusi vizsgálat során hitelt érdemlően elmeséli, hogy az apja rendszeresen a nemi szervébe nyúlkált, ám ennek Magyarországon az ügy jelen állása szerint semmi következménye nincs. Abban az ügyben, ami az egész országot foglalkoztatja hetek óta, egy mesekönyvről van szó, amelynek az egyik történetében egy fiúnak megtetszett egy másik fiú. Hogy a kettő közül melyikkel kellene első körben foglalkoznia Magyarország kormányának, azt ki-ki maga döntse el.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 110 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mi a megoldás? Egy érzékenyítő mesekönyv az abúzust elkövető felnőttekről, akik csupán egy alternatív normalitás képviselői?

Tehát, mivel van néhány bűncselekmény, mely esetében nem a hatályos jognak megfelelően járnak el a hatóságok, ezért teljesen normális, hogy az óvodásaink fejét genderpropagandával tömjük???
Te amúgy egyébként szexuális orientációdtól eltekintve normális vagy?

Ez a mesekönyv már rég nem "vörös vonal", hanem a totális LMBQTI nyomulás egyik eleme pusztán. Az LMBQTI az élet minden területén offenzívában van, jogilag is kiváltságos-egyeduralkodó pozíció elérése a cél, és már nincsenek is olyan messze tőle. Üldözöttekből üldözők lettek. Az más kérdés, hogy a normál-társadalom most kezd rádöbbenni - éppen a jogi totalitarizmusuk láttán, bumeránghatásként -, hogy milyen nagy a veszély. Úgy tűnik, túlnyerték magukat, s a fagyi visszanyal, a céltábla visszalő. Amúgy pedig a velük szembeni természetes ellenszenv ellen még a jog sem védené őket, mert a kodifikált jog nem mondhat ellen a természetjognak, s a kikényszeríteni akart perverzióelismerés csak növeli a normális emberek dühét és megvetését.

"az apja rendszeresen a nemi szervébe nyúlkált, "
"melyikkel kellene első körben foglalkoznia Magyarország kormányának, "
Foglalkozna ő, de a brüsszeli gestapo nem engedi.
Minden komcsi bírót visszarendelt a posztjára, hogy tartsák a gestapos-NKVD-s rendet Magyarországon.

Ezen kívül pedig az elefántoknak ormányuk van, és az összes biciklit le kell zárni, hogy el ne lopják. Mégis mindenki egy mesekönyvvel foglalkozik. Pedig még annyi megfogalmazható állítás van a világban!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés