Ezért kell a katolikusoknak Trumpra szavazniuk

„2016-ban nyugtalanság uralta Amerikát – a média és a teljes politikai elit, legyen republikánus vagy demokrata, teljesen elvesztette a valóságérzékét. Az amerikaiak csontukig hatolóan érezték, hogy valami nem stimmel, de hogy miért, az nem teljesen volt világos. Valójában azt érezték, hogy az elit nem tartotta szem előtt a közjót. Amerikában a közjó háttérbe szorult. 
Washingtonból, New Yorkból, a Szilícium-völgyből és Los Angelesből nézve 2016-ban Amerika ha nem is nagyszerűnek, de rendben lévőnek tűnt. Túlélte a világválságot, és nőtt a gazdaság: a GDP „rendben volt”, a Dow Jones-átlag „rendben volt”. A politikai elitben – mindkét pártban – konszenzus volt afelől, hogy a közpolitikák főbb kontúrjai a következő években ugyanazok lesznek, mint a előző években, sőt évtizedekben. Ez a konszenzus ünnepelte a súrlódásmentes globalizált kapitalizmust, amit transznacionális, szakértők által vezetett intézetek felügyeltek. A javak, szolgáltatások, a tőke, az információ, a munkahelyek és az emberek örökké egyre szabadabb mozgását kitűző mozgalom nagyobb és nagyobb globális jólétet termelt.

Hogy ha esetleg ez a képlékeny globális gazdaság egyes amerikaiak számára munkahelyük elvesztésével járt is, a közgazdászok szerint kompenzálták őket az alacsonyabb árak; szélsőséges esetekben mindig ott volt a jóléti állam. És ha egyes amerikaiak kényelmetlenül érezték magukat a tömeges bevándorlás okozta kulturális átalakulás és annak szédítő tempója miatt, és ezért nem érezték magukat otthon szülőhazájukban… nos, nem volt más választásuk, mint hozzászokni az új helyzethez.

Amerika ezen felfogás szerint nem nemzet, hanem piac, és Amerika átalakult egy teljes új világrenddé, egy határtalan, kozmopolita szabadpiaccá, ami idővel a Föld minden csücskébe megérkezett volna. Ha lettek volna nemzetek, melyek tiltakoznak ezellen a globális liberális konszenzus ellen, akkor vagy vesztegetéssel vagy fenyegetéssel, esetleg nemzetközi segélyeken keresztül (adva vagy visszavonva) kényszerítették volna bele ebben az új világrendbe. Esetleg az amerikai katonai beavatkozások kényszerítették volna ki a makacs ellenálló rezsimek végét.  (…)

A morális egység, a szolidaritás és a faji megosztottság utáni Amerika érzése nem tartott sokáig. Barack Obama telepakolta kormányát balos aktivistákkal, akik a multikulturalizmus tanaival és az »interszekcionalizmus« legfrissebb akadémiai elméletével a tarsolyukban érkeztek. Ezek az aktivisták lelkesen tolták az identitáspolitikát, amíg csak el lehetett tolni, magában a demokrata adminisztrációban is azokon a szinteken, ahol kezükben tartották a hatalmat. Obama elnök ugyan az integráció és egység retorikáját alkalmazta, valójában azonban identitáspolitika doktrínái a faji és etnikai különbségek kultiválását írják elő, és a kisebbség szurkálódós neheztelését részesítik előnyben a többségi kultúrával szemben. Így aztán egy színvak, fajok utáni Amerika helyett – e pluribus unum – az az identitáspolitika lett a meghatározó, ami megszállottan a faji különbségeket keresi az élet minden apró mozzanatában. A faji különbségek elismerésének és tiszteletének hiánya egyfajta keresztül nézésnek számít, az identitás ellen elkövetett bűnnek. Az interszekcionális »megvilágosodottak« (woke) nem érdekeltek az integrációban: végső soron egy fekete, barna vagy sárga amerikai miért is akarna integrálódni egy utálatos »fehérségbe«? A megvilágosodottak egyetlenegy célja, hogy fokozzák az ellentmondásokat, s ezzel lerombolják az amerikai szabadság és demokrácia »hatalmi struktúráit«. Hogy ezután pontosan mi jönne szerintük, és az miért lenne jobb, az korántsem világos. 

Amíg korábban ezek a furcsa, kulturális marxista elképzelések az akadémiai élet elefántcsonttornyainak kevésbé tekintélyes részeiben leledzettek, az Obama-adminisztráció alatt olyan politikai elképzelések alapjaivá váltak, amelyek minden amerikait érintettek. Sőt, a médiában is az amerikai politika értelmezésének erkölcsi alapjaivá váltak. Ahogy a figyelem egyre inkább a különféle »identitások« növekvő listája és »elismerésük« piaca felé fordult, Amerika vezető elitrétege megfeledkezett a dolgozó férfiak és nők mindennapi problémáiról, tartozzanak akármelyik fajhoz, vagy etnikumhoz; és akik olyan gazdasági kondíciók alatt küzdenek családjuk eltartásért, amely szisztematikusan hátráltatja az érvényesülésüket. (…)

Az is világossá vált a multikulturalizmus virágzásának napjaiban, hogy az identitáspolitika alapvető meggyőződése, hogy az identiáscsoportok számára nincs közös közjó. Az interszekcionalizmus világlátása szerint az identitáscsoportok szükségszerűen zéró összegű játékot játszanak egymással. Ha egy csoportnak jobb, egy másiknak bizonyosan rosszabb. Mindenek felett az identitást úgy kell fenntartani, hogy tudatosan elutasítják az egymással való közösködésre vonatkozó javaslatokat; az identitást azzal tartják fenn, hogy távol tartják egymástól az identitáscsoportokat. 

2016-ban rendelkező amerikai katolikusok, akinek az ősei létrehozták a szakszervezeteket, hogy így gyógyítsák az indusztriális kapitalizmus által nyitott sebeket, tudják, de nem igazán mondják ki, hogy az amerikaiak számára szükség van egy új egyezségre a két párt által támogatott globális kapitalizmus ajánlata helyett. Az amerikai katolikusok, kiknek ősei elfogadták az „amerikai olvasztótégely”-ről szóló felfogást, tudják, de nem mondják ki, hogy az identitáspolitika társadalmi méreg, melyet egyértelműen el kell utasítani. Az amerikai katolikusok tudják, hogy valamiképp valakinek közbe kellett lépnie és meg kellett törnie az előző évtizedek konszenzusát, és helyre kell állítania a közös amerikai elköteleződést a közjó iránt.”

Brian Burch a CatholicVote.org alapító elnöke, a Catholic News Agency, a National Catholic Register és más lapok rendszeres szerzője.