Mindig vágytam a szabadságra, de a barikád nekem már túl sok – interjú Benkő Péterrel

2020. szeptember 6. 7:40
Írta: Sal Endre
A homokterenyei tanyáktól a világot jelentő deszkákig: Benkő Péter színész beszélt lapunknak egy eltűnt teátrumi kultúráról, az Egri csillagok kalandos forgatásáról és a színházi világ hatalmai játszmáiról.

Valahol olvastam, hogy kiskorában rengeteged időzött a nagyszüleinél a Nógrád megyei Homokterenyén, és éppen ezért sokáig palócos tájszólással beszélt. Mit jelentett ez az időszak az életében?

Rengeteget. A nagyapám a salgótarjáni szénbányák főmérnöke volt a háború előtt. Végül nem telepítették ki az ötvenes években. Homokterenyén laktak, igazi falusi világban. Állatokat tartottak, gazdálkodtak. Sokat voltam ott. Reggel felkeltem. és elmentem bandázni a falubeli gyerekekkel. Horgásztunk, verebeket csúzliztunk, kijártunk a bányához, és néztük, hogy a vájárok a pihenő alatt cukrot szórtak a zsíros kenyérre, hogy több legyen a bányában az energiájuk. Este aztán hazamentem és csípett mindenem mikor beálltam a lavórba fürödni, mert tele voltam horzsolásokkal. Akkor is ott voltam, amikor a nagyapám meghalt.

Traumatikus élmény lehetett egy kisgyereknek.

Kicsi voltam, ötéves. Ült a fotelben, aztán egyik pillanatról a másikra meghalt. Ma már tudom, szívattakot kapott. Ezen kívül viszont csodaként éltem meg Homokterenyét. A gyerekkori élmények hatására vettem

tizenegy éve egy tanyát, úgy érzem, most élek úgy, mint ahogy mindig is szerettem volna.

A feleségemmel meg a lovaimmal lakunk ott.   

Az igaz, hogy Budapesten az egyik óvodából azért tanácsolták el, mert ízes, palócos tájszólással elküldte melegebb éghajlatra az óvónénit?

Igen. A Belgrád rakparton volt egy magánóvoda, oda jártam, és kicsit elvadultam Homokterenyén. Az óvónéniknek többször csúnyán visszaszóltam. Ne szépítsük, kirúgtak az oviból.

Közismert, hogy az édesapja a legendás színész, Benkő Gyula. Ő intézte el, hogy már ötévesen filmszerepet kapjon?

Dehogy! Eszébe sem jutott, hogy színész legyen belőlem, különben is, gyerekként én orvosnak készültem.

Akkor, hogyan kapta meg a Fel a fejjel című filmben a kisfiú szerepét?

Apám egy nap Zuglóba, a Hunnia filmgyárba ment be egy szerződést aláírni a Fel a fejjel című filmhez, amit Keleti Márton rendezett. Ott futott össze a zseniális rendezővel, aki azt mondta, kellene neki egy ilyenforma gyerek ebbe a filmbe. Hatéves sem voltam akkor. Apám azt válaszolta, de a gyerek palócosan beszél. Nem baj, mondta Keleti, és csináltak velem egy próbafelvételt, ahol csak annyit kellett mondanom, Annuska. Enyém lett a szerep, és onnantól kezdve sosem beszéltem palóc tájszólással.   

Az is keveseknek adatott meg, hogy már főiskolásként főszerepet kapjanak. Önnek igen, a Koppányi aga testamentumában Babocsai Lászlót alakíthatta. Miért pont ön?

Úgy érzem, a jó Isten mindig megmutatta, hogy merre menjek. Gyerekként kölyök öttusázókat kerestek az iskolámban, kiválasztottak, másnap pedig már a Mosonyi utcai rendőrlaktanyában voltam, ahol megtanítottak lovagolni. Ezért kaphattam meg még főiskolásként a film főszerepét. Persze később már tisztában voltam vele, Aczél György elvtárs találta ki, hogy az 1956-os forradalom után ne hergeljék az embereket, ezért született meg a Koppányi aga testamentuma és az Egri csillagok is, ahol legalább a filmen megélhették a szabadságukat az emberek.   

Az 1956-os forradalom idején kilenc éves volt. Mire emlékszik?

Fiatalka voltam, de át tudtam élni minden pillanatát. Az emberek tényleg azt hitték, hogy eljön a szabadság, és független ország leszünk. A Belgrád rakparton laktunk. Október 23-án anyukám nem volt itthon, elutazott Erdélybe, kint ragadt, így apámmal voltunk a testvéremmel. Emlékszem, gangos ház volt,

mindenki a forradalomról beszélt, a házmester pedig kussolt, mert mindenki tudta, hogy besúgó.

Ki nem nagyon engedtek minket a házból. Egyszer aztán egy srác, aki az udvarban egy kis kefekötő műhelyben dolgozott, berongyolt az udvarra egy dzsippel. Lövésnyomok voltak a szélvédőn, s látszott, hogy sebesült. Megállt, és csak annyit mondott, jönnek az ENSZ-csapatok! Soha nem jöttek el… Amikor aztán visszajöttek az oroszok, akik sosem mentek el, ki kellett költöznünk a lakás Dunára néző szobáiból, mert az oroszok a Gellért-hegyről lőtték a Kilián laktanyán, egy-egy gránát pedig eltévedt, és a Belgrád-rakpartnál landolt. Beszöktem az egyik szobába, ablakok már nem nagyon voltak, és lenéztem. Azt láttam, hogy a Duna-parton végig páncélozott autók és tankok álltak. Tudja, az egészben az volt a legijesztőbb, hogy hihetetlen csönd lett november 4-én. Addig lövéshangok voltak, kiabálás, az emberek beszélgettek a gangon, aztán egy nagy, fájdalmas néma csönd lett úrrá a városon. Az életem során háromszor érezem igazán, hogy mi az a szabadság, az ’56-os forradalom alatt volt az egyik.

Mikor volt a másik kettő?

A második az Egri csillagok forgatásán ért. Mindenkire, a színészektől kezdve a kellékesekig rátelepedett az az érzés, amit a várvédők átéltek akkor.

Éreztük azt a tüzet, amit Dobó István és a várvédők érezhettek,

a szabadság iránti vágyat, azt, hogy egy a vár és az ország. Nagy ajándéka volt ez az életemnek. Harmadszor pedig a rendszerváltáskor éreztem, mi az a szabadság, de aztán sajnos elillant, a nagyhatalmak ma is árnyékot vetnek ránk.

Ha már az Egri csillagokat említette, járjunk a végére egy anekdotának, amely szerint egy lovas jelenetet azért kellett újraforgatni, mert mikor leugrott a lóról, egy arra tébláboló statisztának, akit majdnem elcsapott a lovával, azt mondta önkéntelenül, hogy bocs.

Ez pontosan így történt. Belovagoltam Török Jancsiként a várba, forgott a kamera, igen ám, de egy statiszta bekeveredett a jelenetbe. Akkor jött ki az a bizonyos bocs a számon. Igen, ez a kifejezés a középkorban nem volt annyira jellemző…

Visszatérve az édesapjához. Azt mondják, színész gyerekének lenni nehéz szerep. Önöknél is így volt?

A színészt sokszor elszakítja az életformája a családtól. Az én apámnál nem így volt. Nála tapintatosabb, udvariasabb, másokat tisztelő emberrel azóta sem találkoztam. Ő egy korszakos színész volt, a színészi Aranycsapat tagja, amelynek még én is részese lehettem fiatalon.

Emlékszik egy konkrét pillanatra, amikor megdicsérte a játékát?

Sokáig nem mert eljönni megnézni a színpadon. Aztán egyszer Kazimir Károly szólt neki, érdemes lenne megnéznie engem a Bánk bánban, ahol Ottót játszottam. Minden emberben valahol mélyen ott lakozik egy Ottó, belőlem is kibukott a gonoszság a színpadon. Apám eljött, megnézte és

máig emlékszem, annyit mondott, fiam, ez jó volt.  

Benkő Péter anno berobbant a köztudatba, fiatal volt, jóképű, hőst alakított a filmeken. Nem tartott attól, hogy önön ragad a karakter?

Régen alig vártam, hogy öregedjek egy kicsit, mert idősebben karakteresebb az ember arca. Ma már nem örülök annyira az öregedésnek. A színházi berkekben is ismert a vicces mondás: mire összeiszom egy arcot, addigra elfelejtem a szöveget. Hála istennek, nekem az alkohollal sosem volt problémám.

Fortepan/Szalay Zoltán

Ellenben azok közé tartozott, akik a Thália Színházban két próba között állandóan gombfociztak. Ennyire ráértek?

Kazimirnál egy színházi próbánál minden szereplőnek ott kellett lennie. Volt, hogy egy hétig csak ültünk, míg ránk került a sor Mikó Pistával, meg a többiekkel. Fiatalok voltunk, kitaláltuk, hogy gombfocizni fogunk. Egy asztalra tettünk egy üveglapot, a szélekre palánkot, két kaput, kabátgomb meg volt bőven. Mikónak még Himnusza is volt, amit előadott a meccsek előtt. Végvári Tamás volt a legjobb, de mi is ügyesek voltunk Mikóval. Arra emlékszem, hogy Kozák Andris viszont nagyon nem bírta elviselni, ha kikapott.

Még nem is kérdeztem, mit szól a színművészeti egyetem körül kialakult helyzethez?

A koromnál fogva én még emlékszem rá, a nyolcvanas években hogyan foglalta el szinte az egész színházi életet az a csapat, amely mostanáig a színművészeti egyetemet vezette. A zseniális Kazimir Károlyt nyugdíjba küldték, Ádám Ottó elegánsan felállt, Marton Endre pedig belehalt. A kaposváriak lettek a Nemzeti igazgatói. A nagy bölényekkel, Sinkovits Imrével és Bessenyei Ferenccel már nem bírtak, így nem tudták bevenni a Nemzeti Színházat. Aztán már Aczél elvtársnak kellett beavatkoznia, ő aztán úgy döntött, a Nemzeti Színház helyett a Katona József Színházba menjen az új csapat. Akik színészként a Katona József Színházban nőttek fel, és most kiállnak, őket persze megértem, hiszen minden oda köti őket, természetes, hogy kiállnak egy korszakért és emberekért. Nekem Szinetár Miklós volt az osztályfőnököm. Ha most elkezdenék támadni, egyből kiállnék mellette.

Mindamellett a barikád nekem már túl sok.

Ha jobban megnézzük, döbbenetes, tragikus párhuzam van az ön és az édesapja életében. Benkő Gyula édesapja repülővel zuhant le az I. világháború során, majd a fiatalkori nagy szerelme, a színésznő Zádor Gyöngyi váratlanul meghalt. Az ön nagy első szerelme, Varga Katalin is váratlanul és fiatalon halt meg, amikor 1975-ben egy Malév-gép lezuhant Budapesten.

Igen, ez a párhuzam sajnos létezik.

Sokan még ma is azt mondják, hogy a Malév-gépet – a fedélzeten a légiutas-kisérőként dolgozó fiatal feleségével – lelőtték, nem baleset volt.  

Ami tény, minden repülőbalesetnek komoly dokumentációja van. Ennek a balesetnek szinte semmi dokumentációja nincs. Azt lehet tudni, hogy a Berlinbe ment, és a rossz idő miatt ott dekkolt négy napig, majd visszaindult Budapestre. Köd volt, a pilótának azt javasolták, inkább szálljon le Debrecenben, de nem akarta. Rosszul volt beállítva a leszállást segítő berendezés is, a sebességet is rosszul választotta meg a pilóta. S bekövetkezett a tragédia. Egymástól függetlenül két ember is megkeresett a rendszerváltás után, azt mondták a titkosszolgálatnál dolgoztak akkoriban és

állították, leszállás közben robbantották fel a gépet,

mert nem csak Berlinben járt a gép, hanem titokban Moszkvában is, és olyan embert vittek, akikről senki sem tudhatott. Én ezt nem hiszem el.

Fel tudta dolgozni a feldolgozhatatlant?

Teljesen kikészített a halála, képtelen voltam elfogadni, hosszú időbe telt, míg valamelyest magamhoz tértem. Mikor azon a napon este bejött egy Malév-egyenruhás ember a színházba és engem keresett, egyből tudtam, hogy nagy a baj. A legtragikusabb az egészben, hogy Kati a következő hétfőtől már egy ferihegyi boltban dolgozott volna, azt mondta, ez lesz az utolsó repülőútja.

Amúgy még egy párhuzamot találtam az édesapjával.

Éspedig?

Egyikük sem kapott Kossuth-díjat.

Nem vagyok szerencsétlen ember, hogy így a vége felé erre a díjra hajtsak, de azért a lelkem mélyén jól esne, legalább egy érdemes művész díj. Amúgy sokszor eszembe jut Oogwy mester, az idős teknősbéka a Kung Fu Pandából.

Miért pont ő?

Ő mondta azt, amivel teljesen egyetértek: „A tegnap már történelem, a holnap még rejtelem, de a ma adomány. Becsüld a jelent, mert jót jelent!
 

Nyitófotó: MTVA

Összesen 118 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az, hogy a most a színművészetit uralók, Máték, Mácsaik, Karsai Györgyök a kádárizmus legsötétebb éveiben, a 80-as években elrabolták, az életkorukat nézve teljesen valószerű. És nem véletlen, tudatos tervezés következménye.
Amikor az országot Fekete Jánosék elkeserítő mértékben eladósították, pontosan ezekért tették. Hogy az ország "fogva" legyen, zsarolható állapotban ugyanis nincs önrendelkezés.
Hogy Magyarország a szuverenitásnak még a közelébe se kerülhessen soha. Ehhez "csak" a stratégiai pontokat elfoglalását kellett keresztülvinniük.
Az meg, a mérhetetlen adósságállomány okán, ami mögött G. Soros és köre állt, biztosítottá vált.
Nyugodtan mondható:
Fekete János/G. Soros - a színművészeti elrablása - egy és ugyanazon történet.

A múltat végképp eltörölni - így szól a bolsevik himnusz, az Internacionálé. A Színművészetin most éppen ez következne, ezért van a bolsevik-liberális lázadás.

Aki szabadságra vágyik ne menjen színésznek. Más szövegét kell mondania betű szerint és a rendezőjének utasítása szerint kell még rezdülnie is. Mit ígér ez a szakma szabadságból? Semmit.

Benkő Gyula persze, hogy nem használta, 1990 előtt őrültség lett volna. Ráadásul úgy 1948-ban általában eltörölték a címeket, szerintem a "vitézi"-t is. Úgy emlékszem egy interjuból, hogy BGy apja el is esett a háborúban, így Édesanyja nevelte, talán egy trafikot kaptak ahhoz, hogy legyen valamilyen anyagi alapjuk az élethez. Ahhoz, hogy nem kapott Kossuth Díjat, ez is hozzájárulhatott, hiszen egyébként kitűnő, vezető szinész volt.

Ami a zsíros kenyér megcukrozását illeti, hasonló eset volt egy házibuliban (hogy mondták akkor?). Egyik résztvevő 'én most dőzsölni fogok' felkiáltással kenyérszeletének mindkét oldalát megkente zsírral.

Fogalmam sincs, hogy miért nem kapott.

Én valami lovardára emlékszem, ott lehetett a zűr. Közeli rokonom könyvvizsgáló, tőle tudom, hogy valaki, aki magában bizik, hogy majd kiismeri magát a szabályok között, és nem fizet meg egy profi mérlegképes könyvelőt/adótanácsadót, az könnyen betéved az erdőbe és olyan területre jut, amit az APEH/NAV és általában a jog már szigorúan büntet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés