Kun Béla útján Ukrán Péter

2026. március 21. 17:11

A kommunista népbiztos tiltott be 1919-ben a Népszava és a Vörös Újság kivételével minden lapot.

2026. március 21. 17:11
null
Magyar Nemzet

„Új fejezetet nyitott azonban Ukrán Péter a szeretetország megteremtéséért vívott harcában. 

Most már ugyanis az általa propagandának bélyegzett konzervatív, nem szervilis, nem Tisza-szekértoló sajtónak nem pusztán a megszüntetését helyezte kilátásba, hanem a felelősségre vonását is.

Nem lehet tudni persze, hogy pogromokat terveznek-e vagy jogi eljárásokat. Mivel utóbbihoz a nekik, a baloldalnak azért nem mindig igazat adó, javukra ítélő bíróságok is kellenek, az előbbi tűnik valószínűbbnek. Meg kell mondani: amiatt is lélegzetelállítóan demokráciaellenes ez a szándéka a kriptobaloldali zombipártnak, mert ilyen nyílt fenyegetőzést még Gyurcsány sem rendezett, pedig ő aztán nem ment egy kis vérfürdős vízióért és földönfutóvá tevő gyakorlatért a szomszédba. Igaz, eddig is többször lebűnözőzte, sértegette a jobboldali újságírókat Ukrán Péter, és visszatérően emlegette a „propaganda” kiiktatását, de ilyen messzire még sohasem ment. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

És tette ezt pont március 15-én, a magyar sajtó napján.

Nem világos továbbá, miként képzeli a hatályos magyar jogszabályok átugrását, hisz a közszolgálati médiumokat leszámítva magánvállalkozásokról van szó. Buldózerrel vagy fegyverekkel képzeli a dinka demokráciabajnok a műveletet? És rögtön letartóztat mindenkit, a közmédia munkatársait is beleértve, holmi magyar Donald Tuskként, vagy megvárná a kormányzati posztok elfoglalását, már ha hagymázas hatalmi álmai beteljesülnének? Rendőrsorfal, újságírókat az irodákból kirángató ismeretlen férfiak, adásleállás: ez történt a lengyel köztévé erőszakos elfoglalásakor. 

Figyelem: legutóbb Kun Béla tiltott be 1919-ben a Népszava és a Vörös Újság kivételével minden lapot, még Sztálin legjobb magyar tanítványa, Rákosi Mátyás sem merte ennyire elvetni a sulykot.” 

Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2026. március 22. 13:39
Mit ajánl az álMagyar Poloska? Magas rezsiszámlákat. Drága benzint, áramot és gázt. A családtámogatások eltörlését. Undormány gender buzivonagló ideológiát. ukrány Horda támogatását a mi kárunkra. Az agrártámogatások megszüntetését. Magas munkanélküliséget. Drog liberalizációt Migráncs áradatot. A fiatalok adómentességének eltörlését. Magas adókat. 25 30 % os Zsebmetszést hogy legyen miből az euNuch Hordának a háborúját finanszirozni Nyugdíjak adóztatását GMO s és Mérgezett Hamis élelmiszerek behozatalát. Szavazz a NYOMORRA !
Válasz erre
2
0
polárüveg
2026. március 22. 00:16
Tusk módszerrel.
Válasz erre
4
0
elcapo-2
2026. március 21. 21:44
A "Jogerős Pál" komcsi nagypapa még az átkosban futott be karriert. A bírói kar meg tele van a famíliával......azt gondolja a poloska, hogy mindent megtehet. Pedig a választások után megfingatják majd.
Válasz erre
2
0
lemez
2026. március 21. 20:02
Azt láttátok hogy a 15-i ukrán menetben rengetegen viseltek gyújtsátok fel a helyi templomokat feliratú pólókat?Szégyen.
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!