„Az amerikai V. Hadtest Lengyelországba telepített egységeiről jelentették ki amerikai és lengyel hivatalos személyek, hogy ezzel az intézkedéssel az amerikai katonai jelenlét állandósul lengyel földön. És senki nem tiltakozott. Nem hisztiztek a szuverenitást máskor oly hangosan féltő NGO-k, és csöndben vette tudomásul a brüsszeli politikai vezetés is az amerikai bázisépítést. Közben persze azon elmélkedik a világelit egy része, hogyan lehetne bármilyen eszközt felhasználva nemzetállamok nélküli közösséggé alakítani az európai kontinenst, később az egész világot. Ennek megvalósításához természetszerűleg rendelkezésre állnak majd azon amerikai hadtestek, amelyek a ma használt propagandaszólamokban a békét kívánják védeni az állítólagos – leginkább orosz – végveszélytől.
Nem árt felidézni, hogy az USA és a Szovjetunió szárazföldi szembenállása utoljára harminc évvel ezelőtt létezett a megosztott Németországban. Az amerikaiak az NSZK, míg a szovjet erők az NDK területéről néztek farkasszemet egymással. Később, a német újraegyesülést követően, amikor a szovjet csapatok hazamentek – miközben az amerikai hadosztályok maradtak német földön –, gyakorlatilag nem tapasztaltuk, hogy a térség békéjét bármilyen reguláris katonai erő fenyegetné. Mígnem 2020-ban hirtelen előbukkant a potenciális – vagyis csak elképzelt, és nem konkrét tényekre alapozott – fenyegetettség, és Lengyelországba települt az amerikai zöld – nem vörös – hadsereg, hogy ismét csak egy határ válassza el az orosz és amerikai szárazföldi erőket. Felmerül a gyanú, hogy Amerika ezzel a lépéssel nem elkerülni akarja a konfliktust, hanem annak kiélezésében érdekelt. Furcsa vízió egy olyan korban, amikor a nemzetállamok fennmaradása egyébként is erős nemzeti tudatosságot kíván. Furcsa, mert Lengyelország szuverén állam, mely képes önállóságát garantálni, hisz Magyarországgal ellentétben a rendszerváltást követően nem zavarta szét a hadserege személyi állományát, és nem zárta be hadiüzemeit.”