„Nem a rendszer típusa számít, hanem az, hogy a polgárok megbíznak-e vezetőikben, illetve az, hogy a vezetők kompetens és hatékony államot vezetnek-e” – fogalmaz a befolyásos amerikai politikatudós. Francis Fukuyamával folytatódik Korona-gondolatok sorozatunk!
Francis Fukuyama (1952) amerikai politikatudós, a nemzetközi értelmiségi elit egyik legbefolyásosabb tagja. Leghíresebb műve a történelem végéről szóló 1992-es munkája, amelyben a liberális demokráciák elkerülhetetlen győzelmét jósolta meg, de azóta is számos könyv és esszé szerzőjeként ismert. Cikkünk Fukuyama március 30-án a The Atlanticben megjelent cikkének szemléje.
***
Írása elején Fukuyama Li Ven-liang kínai orvost idézi meg, aki először hívta fel a figyelmet a járványra, amiért a kínai hatóságok megrovásban részesítették. A koronavírusban elhunyt orvosra úgy tekintettük – írja Fukuyama –, mint az autoriter működésképtelenség szimbólumára. Ma viszont kevésbé tűnik rózsásnak helyzet a demokratikus kormányzatok számára – húzza alá a gondolkodó.
Olaszországban már nagyobb a halottak száma, mint a hivatalos kínai mortalitási adat.
„Kiderült, hogy számos demokrácia vezetője is nyomást érzett, hogy lebecsülje a világjárvány veszélyeit, vagy azért, hogy ne sérüljön a gazdaság, vagy személyes okokból. Nem csupán a brazil Jair Bolsonaróra és a mexikói Lopez Obradorra volt ez az igaz, hanem Donald Trumpra is, aki egészen március közepéig erősködött, hogy az USA ura a helyzetnek, és a járvány hamarosan véget ér” – írja Fukuyama.
Szerinte Amerika a felkészülés két hónapját vesztegette el, ez magyarázza a teszt- és maszkhiányt. A politikatudós úgy látja, nem érdemes leegyszerűsített dichotómiákban gondolkodnunk: „a válságkezelést illetően a fő választóvonal nem az autokráciákat és a demokráciákat választja el. Egyes autokráciák remekül fognak teljesíteni, mások katasztrofálisan, és hasonló – bár talán mérsékeltebb – variancia lesz a demokráciák teljesítménye között is. Ennek legfőbb tényezője nem a kormányzási típus, hanem az állam teherbírása és mindenekelőtt a kormányzatba vetett bizalom.”
Azokban a napokban, amikor a végrehajtó hatalom rendkívüli módon megerősödik,
– fogalmaz. „A demokráciára és a diktatúrára egyaránt igaz, hogy a polgároknak el kell hinniük: a végrehajtó hatalom tudja, mit csinál. És pont ez a bizalom az, ami sajnálatos módon ma nincs meg Amerikában.”
A rendkívüli hatalom
Francis Fukuyama szerint tévedés az a közkeletű nézet, hogy a liberális demokráciák gyenge kormányzatokkal rendelkeznek. Valójában minden modern kormányzat erős végrehajtói ágat hozott létre, mivel ez szükséges a társadalom túléléséhez: az „erős, hatékony, modern állam” képes koncentrálni és bevetni a hatalmat a közösség védelme érdekében. A liberális demokráciákat az különbözteti meg az autoriter rendszerektől, hogy az állami hatalmat ellensúlyként szolgáló intézményekkel egészítik ki.
Bár Amerika olyan politikai kultúrára épül, amely bizalmatlan a központosított állami hatalommal szemben, már Alexander Hamilton is kifejtette, hogy nemzeti veszélyhelyzetekben a bíróságok vagy a Kongresszus képtelen hatékony döntéshozatalra. Az amerikai alkotmány második cikkelye által meghatározott végrehajtó hatalom az évszázadok során nőttön-nőtt; különösen a polgárháború, a két világháború, valamint a gazdasági válságok adtak lökést ennek a folyamatnak. Az USA kormányzata így kiterjedt hatalommal bír válsághelyzetekben – húzza alá a politikatudós.
Latin-Amerikában a törvényhozások
és diktátorrá váltak. Fukuyama meglátása szerint ma ez a diktatúraépítés megy végbe Magyarországon és a Fülöp-szigeteken. Amerikában ugyanakkor a válsághelyzetek végeztével a végrehajtó hatalom rendre lemondott rendkívüli jogairól. Még ha késlekedett is, az USA képes lenne hozni azt a teljesítményt, amit a legautoriterebb kormányzatok – vélekedik Fukuyama. A demokratikus legitimitás miatt talán még hatékonyabb is lehetne. A demokrácia rendkívüli hatalmat biztosít a vezetőknek, hogy fellépjen egy gyorsan változó válsággal szemben; ám ennek hatékony felhasználása a bizalomtól függ.
A bizalom pedig két dolgon alapszik: azon, hogy a polgárok elhiszik, a kormányzat józanul, tudományos és praktikus szempontokat figyelembe véve, lehető legjobb tudása szerint jár el és hoz döntéseket, illetve az elnök személyén.
Lincoln, Wilson és Roosevelt nagyfokú bizalmat élvezett a válsághelyzetek idején, és George W. Bush is közvetlenül szeptember 11. után. Az USA napjainkban azonban a politikai bizalom válságát éli meg. „Trump szavazótábora – a lakosság 35-40 százaléka, akik eltántoríthatatlanul támogatják őt – a »mélyállammal« kapcsolatos összeesküvés-elméletek kosztján élt az elmúlt négy évben, és arra lett idomítva, hogy ne bízzon az elnököt aktívan nem támogató szakértőkben” – állítja Fukuyama. A politikatudós bírálja az elnököt, amiért az támadja és aláássa az általa ellenségesnek ítélt intézményeket: a titkosszolgálatot, az igazságügyi és külügyminisztérium alkalmazottjait, a Nemzetbiztonsági Tanácsot. Az adminisztratív ügynökségekben csökkent a civil tisztségviselők száma, a nagy felelősséggel járó tisztségek politikai barátoknak jutnak. Fukuyama úgy véli, Trump partvonalra szorítja Anthony Faucit, a nemzeti járványügyi intézet vezetőjét, amiért az nyilvánosan ellenkezett vele.
Nincs ok optimizmusra
„Donald Trump elnöksége három és fél éve alatt sohasem igyekezett megszólítani az ország több mint felét, ami nem szavazott rá. Nem tett semmilyen lépést az irányban, hogy kiépítse a bizalmat. Amikor nemrég egy újságíró megkérdezte, mit mondana azoknak az amerikaiaknak, akik félnek (egy ilyen könnyű kérdésre minden állami vezető csuklóból válaszolt volna), Trump a kérdésről és az újságíróról kezdett sértetten szövegelni” – írja Fukuyama. Szerinte Trump nem vette komolyan a járványhelyzetet,
és a vírusban a demokraták összeesküvését látja. Maga Trump is, miután rövid ideig „háborús elnökként” hivatkozott magára, újabban arról beszélt, hogy szeretné, ha húsvét körül véget érne a vesztegzár.
„Végső soron nem gondolom, hogy konklúzióra tudnék jutni abban a kérdésben, hogy a diktatúráknak vagy a demokráciáknak van-e nagyobb esélyük egy világjárvány túlélésére. Olyan demokráciák, mint Dél-Korea vagy Németország, viszonylag sikeresek voltak a válságkezelésben, még ha Amerika sokkal rosszabbul teljesít is. Nem a rendszer típusa számít, hanem az, hogy a polgárok megbíznak-e vezetőikben, illetve az, hogy a vezetők kompetens és hatékony államot vezetnek-e. E tekintetben Amerika egyre csak fokozódó törzsi jellege nem éppen optimizmusra ad okot” – zárja gondolatait Francis Fukuyama.
***
A koronavírus, a járvány és az egész életmódunkat átalakító karantén a kortárs gondolkodás nagy alakjait is megszólalásra késztették. A Mandiner ezért elkezdte Korona-gondolatok cikksorozatát, amiben a legkülönbözőbb országok nemzetközi hírű, legkülönbözőbb nézetrendszerű gondolkodóinak friss megszólalásait szemlézzük.
Eddig szemléinket (többek között Yuval Noah Harari, Alain Finkielkraut, Douglas Murray, Slavoj Žižek és Michel Onfray gondolatait) az alábbi linken keresztül olvashatják!
Három és fél év agyonpocskondiázott, elvszerű békepolitikája meghozta az elképzelhető legnagyobb gyümölcsöt: Budapest lehet a béke fővárosa. Kohán Mátyás írása.
Az amerikai elnök és Vlagyimir Putyin budapesti béketárgyalása változást hozhat az orosz-ukrán háborúban.
A publicista görbe tükröt tartott a liberális politikus elé.
A szakértők szerint a közelgő választások előtt egyértelműen jól jöhet a Fidesznek egy ilyen kaliberű diplomáciai esemény.
A bejelentés még friss, de néhány tényt már lehet tudni a hírrel kapcsolatban.
Csütörtökön is „áradt” a szeretet a tiszásoknál.
A családi béke megmarad, de nem tartotta ízlésesnek Velkey György a fia és a Tisza-vezér akcióját. Interjúnk.
Három és fél év agyonpocskondiázott, elvszerű békepolitikája meghozta az elképzelhető legnagyobb gyümölcsöt: Budapest lehet a béke fővárosa. Kohán Mátyás írása.
