Legyünk résen: ha olyan dolog készül, ami irreverzibilis és jóvátehetetlen, azt meg kell akadályozni – bármibe kerül is

Látszólag a kegyelmi ügyből nőtt ki ez az egész fura képződmény. De nem Novák Katalin aláírása volt a fő probléma, hanem az, ahogyan a történet értelmezését a Fidesz átengedte az ellenzéknek. Azt gondolták, valamiféle erkölcstelenség ég rá a kormányra, és ennek akartak elébe menni. De kiderült, hogy a választókat egyáltalán nem érdekli az erkölcs, a hitelesség, a tettek, a személyiség torzulásai. (Miközben Novák Katalin legfeljebb kegyelmet adott egy ilyen embernek, Magyar Péter népszerűségén mit sem csorbított, hogy ő maga ilyen.) 

(Szegény Mérő Vera például elvette a saját kenyerét; mit fog írni ezek után kis feminista füzetébe, ha teljes mellszélességgel odaállt egy assszonyverő, nőket abuzáló, feleséget megalázó-terrorizáló férfi mellé?)

Hiába a megannyi balhé, vállalhatatalan tetteinek és torz személyiségének megannyi bizonyítéka, a kurvás jachtozást überelő liezonjai, semmibe sem bukott bele, sőt: megerősödött tőle. És ez már nem az ő felelőssége, hanem a magyar társadalomé. Különösen a fiataloké. Ha akad elszámolnivalója a Fidesznek, akkor elsősorban emiatt:

Nekünk kicsit ismerős a helyzet 1994-ből és 2002-ből (a 2006-os kicsit más volt, akkor már benne voltunk a szarban, nem volt olyan sokkoló beleesni). A középső fiam néhány hete kérdezte, milyen volt 2002, próbáltam elmagyarázni, leginkább az ír meccsel párhuzamba állítva; egyfajta gyászfolyamat. Azt értette, mert ott volt a stadionban. Most már ezt is érti. Pedig mennyire más. Igazából nem a Fidesz szenvedett vereséget. Ez nem olyan, mint egy focimeccs, ahol kikapott a csapatod és szomorú vagy.

Néhány ismerősömtől gyűjtöttem, de nagyjából két és félmillió ember érezte így magát vasárnap este: „A feleségem egész éjszaka sírt”, „A nagyfiam hányt, a férjem azóta nem szólt senkihez” „Ülök magamba zuhantan, és átértékelem az életemet”. Ők nem a Fideszt siratják, nem az elbukott BL-döntőt, hanem a lehetőségeket. Na és persze az igazságtalanság, mert az fáj mindig a legjobban.

Az életem első húsz évét egy megszállt, diktatórikus, nemzetellenes, gazdaságilag-pénzügyileg ócska rendszerben éltem, és nem volt rá reményem és kilátásom, hogy másként lesz. Esetleg lesz felnőttként egy Trabantom; ezek volt a távlatok.

1989-ben, teljesen váratlanul, mindez megváltozott. Utána következett egy sajátságos páternoszter: felfelé és lefelé, szerencsére – ellentmondva a gravitációnak – inkább felül volt a liftkabin, mint alant;

Kohán Matyi szépet írt, de ő még fiatal, van ideje 10-15-20 évet várni a jobbra fordulásra.

Én is bekkeltem ki először huszonegy, majd négy és nyolc évet, de most már nincs erre időm, ezért én nehezen találom meg ebben az optimizmust. A magyar társadalom – főleg a fiatalok – ilyenek lettek, mi neveltük azzá őket. Az elmúlt 16 évben nőtt fel ez a nihilista, trágár, egybites generáció. (2018-ban Írországban volt egy népszavazás, ami drasztikusan enyhítette az abortusz lehetőségét. Elsősorban a fiatalok szavazták meg, azok, akik a világra sem jöttek volna, ha szüleik idejében ezt ilyen liberálisan szabályozták volna. Ha 2010-ben nem váltjuk le a balliberális globalistákat, ez a macskás fadíszes társaság nem röpködött volna az elmúlt években Barcelonába meg Bariba, Szicíliába és Dubajba; fesztiválról fesztiválra, piából kábszerbe, ilyen divatos cuccból olyanba, háromszázezres mobiltelefonból papa autójába, majd onnan átülve a sajátjába. A Pest vármegyei gimi mellett, ahol dolgozom, csak májusban lehet reggel parkolóhelyet találni, mert akkor a tizenkettedikeseknek már érettségi szünet van. Esküszöm, volt olyan gyerek, aki rendszeresen Porschével érkezett. Milyen tervek és célok maradtak ezeknek?) 

A Fidesz-kormányzat alatt felnőtt nemzedék, amelyik mindent megkapott (természetesen vannak kivételek, de nem ők jelentik a tiszások derékhadát), többre tartja egy herelóbáló primitív pojáca szavát, mint az Egyesült Államok elnökéét.

Most jönnek majd az okos dumák, hogy rossz volt a kommunikáció, ártott a kegyelmi ügy, a luxizás, megélhetési válság, infláció, Szőlő utca stb. Valójában ezek csak ürügyek, semmit nem befolyásolnak. Ami számít, az a közhangulat, a suttogó propaganda, az érzelmekkel manipulálás. 

Úgy jártunk, mint a fociban. Az elemzők a mérkőzés előtt dicsérik az esélyes csapatot, felsorolják egyéni és kollektív erényeit, és amikor vereséget szenved – mert a labdarúgás legalább olyan esetleges, mint a politika –, elkezdik megmagyarázni öltözői hangulattal, rossz cserékkel, védelem tolódásával, a balszélső gyenge fizikumával, amiről a meccs előtt még szó sem volt.

Én pl. egész jól tudok összeadni-kivonni, de a logaritmust már alig értem, a parciális differenciálegyenletekről pedig fogalmam sincs. Viszont nem is akarok matematikai konferencián részt venni, vagy matektankönyvet lektorálni.

Arra pedig, hogy elsősorban azoknak lesz a legrosszabb, akik a leghangosabban követelték a változást, kiváló párhuzam a péniszével zongorázó vagány Zelenszkijre szavazó fiatalok esete, akik most nagy számban mennek a frontra és hullanak el. És talán éppen annyira nem értik az összefüggést korábbi voksaik és későbbi sorsuk között, ahogy a magyar társadalom egy jelentős része sem kapcsolja össze a jót és a bajt azzal, ahogyan döntött.

Ha már az ukránok; minden örvendezés dacára biztosan nem ők jártak jól azzal a kilencvenmilliárd euróval (ez nekünk magyaroknak fejenként 75000 Ft, nem gond leperkálni), amit Magyar majd megszavaz,

Ami pedig a későbbieket illeti; a túlzott demokratikus udvariasság helyett, ha a haza sorsa a tét, mindenképpen legyünk résen;

A magam részéről – bár már kezdek kicsit megnyugodni – e pillanatban azt gondolom, hogy a tapasztalatok szerint az elvtelen jóindulatra, megértésre, korlátlan elfogadásra alapozott hozzáállásnak semmilyen eredménye nincsen. A harsányság, a gyűlölet, a leegyszerűsített toposzok kisöpörnek minden mást a fiatalok agyából. Így, vén fejjel most Babits jutott eszembe, akit már néhány hónappal túl is éltem:

„Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra.
Lám, megcsufoltak, Egek Alkotója!
Szolgádat pellengérre állitották,
mert gyönge fegyver szózat és igazság.
Nincs is itt haszna szépszónak s imának,
csak harcnak és a hatalom nyilának.
Én Jónás, ki csak a Békét szerettem,
harc és pusztulás prófétája lettem.
Harcolj velük hát, Uram, sujtsd le őket!
Irtsd ki a korcs fajt s gonosz nemzedéket,
mert nem lesz addig igazság, se béke,
míg gőgös Ninive lángja nem csap az égre.”

***

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert