„Segítsen mindenki ott, ahol tud” – Varga Livius járványról, életről és szolidaritásról

Varga Livius Dunaújvárosban született, itt is alapította meg többedmagával 1991-ben a Quimbyt, 2003-ban pedig A Kutya Vacsoráját. Énekel, ütőshangszereken játszik, kipróbálta magát a médiában is, valamint természetfilmekhez kölcsönözte a hangját. Végzettségét tekintve pszichológus, diplomáját az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerezte. Megkérdeztük tőle, hogyan érzi magát most, ebben a teljesen felfordult, ámde igen csendes világban.

***

Hogyan érinti a Quimbyt és Kutya Vacsoráját a járvány? Tartjátok a kapcsolatot egymással?

Igen érzékenyen. Tulajdonképpen megszűnt a megélhetésünk. Ha valakinek voltak is tartalékai, lassan azoknak is vége. A Quimby januártól májusig nem akart koncertezni az idén, és vendégzenészekkel óriásit lendülve akart a szezonba lépni. Nagyon vártuk már a sok munka után a fizetős fellépéseket is. Majdnem megvoltak a próbák, mielőtt beütött a vész. A másik zenekarom, a Kutya Vacsorája is azonos cipőben jár.

Én mindenkivel tartom a kapcsolatot: esténként több órás, telefon-Skype-Messenger szeánszokat tartok a majd' 20 fős stábbal, tucatnyi zenésszel és ugyanannyi rokonnal, baráttal. Napjaim fénypontjai ezek.

Mit tudtok még tenni ebben a helyzetben?

Leginkább mindannyian drukkolunk a fronton harcoló embereknek. Amelyikünk teheti, önkéntes munkát is vállal vagy felajánlásokkal segít.

Magánéletekben is valószínűleg sok változást hozott a mostani helyzet. Te például mire rendezkedtél be feleségeddel, ez a mostani vírusos őrület hogyan változtatta meg a napirendet?

Zsófi rendező-operatőr-riporterként, mint egyszemélyes stáb még forgat néha, de nagyrészt neki is le kellett húznia a rolót. Ébren töltött időnk nagy részében, 80 százalékban gyerekezés folyik, a fennmaradó 20 százalékban netezünk. De persze a gyerekekkel nem csak játszunk, hanem van kézműves foglalkozás, zene-tánc, ismeretszerzés és „itthonsport” is. Ezeket mindannyian nagyon élvezzük. Sokat idétlenkedünk is.

Amúgy persze fegyelmezetten itthon.

Mint végzett pszichológus, az emberi lélekről mélyebb ismerettel rendelkezve hogyan látod belülről és kívülről a társadalmi és egyéni pszichék, lelkek, személyiségek változásait?

Szerintem legtöbbünk annak arányában változik amekkora fájdalmat, szenvedést tapasztal. Nehéz ezt így ilyenkor kifejteni, már rögtön okoskodónak tűnök magamnak is. Személyiségünk folyamatosan változik. A nehézségekből sokat tanulhatunk, a jólét a bőség pedig könnyen megronthat minket erkölcsileg. Van egy bölcs jógi, aki azt mondta anno: „Nem kívánjuk a szenvedést, de nem is utasítjuk el a nehéz helyzeteket, mert, ha azok nem volnának, vajon min tisztulnánk meg?”

Bátorság a fegyelemre, bátorság a segítségre, bátorság az együttérzésre, bátorság a türelemre, bátorság a bizalomra. Ha nem keverjük ezt össze az esztelen vakmerőséggel, akkor pozitív változásokon mehetünk keresztül egyénileg és közösségileg is.

Te személy szerint fogsz valamit változtatni akkor, ha ennek a mostani állapotnak vége lesz? Sokan azt mondják, változtatni kell. Szerinted is? Vagy úgy érzed, változtatás helyett a figyelmet kellene csak másra összpontosítani?

Már az is nagy dolog, ha valaki képes a figyelmét összpontosítani.

Én továbbra is önmagamon próbálok majd változtatni. Én ezt hiszem.

Van valami személyes üzeneted a rajongóknak, vagy azoknak, akik most ezt a cikket fogják olvasni? 

Segítsen mindenki, ahol tud. Fegyelem, figyelem! És, hogy szeretet van...

Fotók: Földházi Árpád

***

A Mandiner elkezdte Karantén-interjúk sorozatát, amiben ismert személyiségeket kérdezünk a megváltozott életünkkel kapcsolatos gondolataikról, saját tapasztalataikról. 

Az eddigi interjúink (többek között Jelenits István piarista atyával és Nagy Feróval) itt érhetők el.