„Magyarnak lenni betegség, egy elriasztó kór, amitől minden megfigyelőnek csak hányhatnékja támad” – Krasznahorkai László megjegyzéseiről

A világ nyugtalanná vált, s mire ezt leírom, lehet, hogy már nem is igaz, mert a helyzet tovább romlott. Ráadásul Magyarországon áprilisban választás lesz, ami a külföldi eseményekkel összenőve a végletekig felkavarja az emberek érzelemháztartását. Ilyenkor még fontosabbá válnak az állandó kapaszkodók: a „ki vagyok?”, a „hová tartozom?”, a „miben hihetünk?”, illetve a gondolkodás szabadságának a megőrzése. Ezek azok a dolgok, amelyektől senki nem foszthat meg bennünket sem közösségi, sem személyes mivoltunkban.

A „ki vagyok?” filozófiai kérdés, mert emberként a szabad akarata birtokában számtalan lehetősége van mindenkinek, hogyan határozza meg önmagát. A „hová tartozom?” kérdés azonban már a többi emberhez fűződő viszonyomat érinti. Valamikor meghatározó volt, hogy mely időben, helyre, kik közé érkezik meg egy újszülött. Az emberi idők kezdetétől a család volt a meghatározó, mára viszont az állam vált központi szervezővé, átvállalva a régi család több funkcióját, beleértve a gyerekgondozást, a nevelést, az oktatást, bizonyos anyagi feltételek biztosítását. Természetes módon kapcsolódott az ember kisebb-nagyobb közösségekhez: települési, vallási közösség, baráti társaság, sportklub stb.

Minden embernek van állampolgársága, nemzeti hovatartozása. A miénk az, hogy magyarok vagyunk. S itt kezdődnek a viták, ellentétek és ellenségeskedések. Két szélsőség van, az egyik gyűlöli, hogy magyarnak született, a másik véglet, amikor valaki az élete értelmének tekinti, hogy ő magyar. Az elsőre rögtön itt vannak friss Nobel-díjasunk, Krasznahorkai László sorai a magyarokról: „magyarnak lenni, az nem egy néphez való tartozást jelent, hanem az egy betegség, egy gyógyíthatatlan, elriasztó kór, egy járványos baj, amitől minden megfigyelőnek csak hányhatnékja támad”.

A másik véglet legalább nem csöpög a gyűlölettől, viszont annyira dogmatikusan képes megnyilvánulni a magyarsághoz való tartozás érzéséről, hogy egy ponton túl már csak azt kell látnom, olyan emberek testvére vagyok, akik azért nem vér szerinti testvéreim.

Krasznahorkai felült egy nemzetközi trendre, amely az emberről csak univerzálisan és globalista módon hajlandó gondolkozni. Van egy világhírű énekesnő, Lady Gaga, aki mindezt nagyon egyszerűen megfogalmazva üvöltötte az őt imádó közönség arcába:

Sok tényező pusztítja manapság a hazafias érzést. Az egyik a globális fogyasztási őrület és manipuláció. Példa: utazz folyton minél egzotikusabb tájakra, mert akkor vagy valaki („ki vagyok?”). A másik a kultúra megszüntetése. A hatvanas években még a kultúra megváltoztatását tűzték ki célul a liberális balosok (ellenkultúra), ma viszont a „töröld el a kultúrát” (cancel culture) jelszó visszhangzik. Ezzel szemben ez állítható: hűség, alázat, a közösségi érdek tisztelete és tevékeny szolgálata, hogy nekem is jobb legyen a hazámban, magyarként.

A szerző filozófus

Nyitókép: Jonathan Nackstrand / AFP

***