Színt vált az Egyesült Királyság

2020. február 22. 15:49
Közel negyven év után újra kék útleveleket bocsát ki London.

Márciusban kezdődik a hagyományos kék brit útlevelek kibocsátása Nagy-Britanniában – közölte szombaton a brit belügyminisztérium. London a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) egyik jelképes jelentőségű mozzanataként hirdette meg a korábbi évtizedekben honos kék brit útlevél újbóli bevezetését a jelenlegi bordó helyett.

A bordó brit útlevél fedőlapjának tetején a European Union felirat látható, alatta a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága megjelölés, majd a brit királyi ház hivatalos címere. A brit belügyminiszter, Priti Patel által szombaton bemutatott új kék útlevél fedőlapja a „British Passport” feliratot viseli, ez alatt szerepel a királyi címer és a fedőlap aljára került az ország hivatalos megnevezése. Az első kék brit útleveleket 1921-ben állították ki, az utolsó 2003-ban járt le.

Nagy-Britanniában 1988 óta bocsátanak ki bordó útleveleket az Európai Unió akkori elődje, az Európai Gazdasági Közösség (EGK) iránymutatása alapján. Ez azonban soha nem volt kötelező, csak ajánlásként fogalmazódott meg a színharmonizálás a közösségen belüli utazás és az útiokmányok ellenőrzésének megkönnyítése végett.

(MTI)

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés