Magyarság és hit a Csendes-óceán partján

2020. február 13.

Kohán Mátyás
A Göcsejből indult, 1956 sorsfordítói a nagyvilágba vetették, és nyolcvankét évesen sem választja a tétlenséget. A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett kaliforniai magyar bencés, Németh Maurus OSB portréja.

Hazánk partjait már nem mossa tenger, de van egy magyar iskola, amely félórányi autóútra áll a Csendes-óceántól: a Woodside Priory School, amelyet 1956-os emigráns magyar bencések alapítottak a kaliforniai Portola Valley-ben, a Szilícium-völgy szívében, félúton San Francisco és San José között. Az iskola azóta is a magyar élet központja a San Francisco-öböl környékén.

Márai Sándor írta Odüsszeuszról: „Aki vele élt, mindig utazott is, valamilyen lassú és következetes mozgással.” Írhatta volna ezt éppenséggel Maurus atyáról is. A nyolcvankét éves bencés, aki öt országban élt, és háromnak volt állampolgára, egy kilométert sem tett meg ok, cél és hivatás nélkül. Tizenhetedik évét taposó, szürke Toyotájából ugyanazzal a rosszcsontvigyorral kandikál ki, amellyel 1937-ben egy kis göcseji faluban, Hahóton először mosolygott a világra – még Németh Bélaként.

A mosolya nem öregszik, ahogy a fiatalok iránti elkötelezettsége sem. Tizenegyedikes gimnazistaként 1954-ben az újonnan induló Arany János Gimnáziumban már a polgárháború elől menekülő görög fiúk „nagytestvéreként” dolgozott. Aztán tizenkettedikben templomba járáson kapták. „Ha nem szabad bort inni, bort iszunk, ha nem szabad templomba menni, odamegyünk” – fogalmaz. Hajszál híja volt, hogy kirúgja az iskolai párttitkár. Béla így sem tudta elkerülni a keresztény fiatalok sorsát: „helyszűke miatt” sehogy nem akarták felvenni az orvosira. Klerikális reakciós, semmiféle felsőbb tanulmányi intézménybe nem alkalmas. 1956 júniusában leérettségizett, és az egyetemi kórházba ment mindenesnek.

Addig megyek, amíg a vonat megy”
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés