Nem lesz háború Irán ellen – Sárközy Miklós iranista a Mandinernek

2020. január 6. 19:45
Iránt vissza akarják zárni a saját területére az amerikaiak, Teherán pedig ki akarja szorítani a Közel-Keletről az Egyesült Államokat – vélekedik a január elején berobbant iráni konfliktusról a térség szakértője. Sárközy Miklós szerint Irán megtorlással fenyegetőzik, de nem teheti; Amerika pedig erőt mutat, miközben gyengül. A Közel-Kelet befolyási övezeteinek újrarajzolása zajlik a szemeink előtt, az iranista segít nekünk a helyzet megértésében. Interjúnk.

Ennél nagyobb zűrrel aligha kezdődhetett volna a 2020-as év a Közel-Keleten...

Valóban egy nagyon látványos és sokakat megmozgató akció volt. Egy nem hétköznapi és talán nem várt akció.

Az amerikai hadsereg pénteken célzott likvidálással eltette láb alól Szolejmáni tábornokot a bagdadi repülőtér közelében. Miért most?

Két gondolatom van erről. Az amerikai álláspont indoklása az, hogy Szolejmáni készült valamire amerikai célpontok ellen, és itt elsősorban a bagdadi amerikai nagykövetség vegzálása jöhet szóba, az amerikai érdekek piszkálása.

Az amerikai, főleg a republikánus közvélemény érzékeny a nagykövetség-ostromlásokra,

Irán „badboy” kategóriába csúszása összefüggésben van ezzel, hiszen...

...az 1979-es teheráni amerikai nagykövetség elfoglalása fájó emlék.

Pontosan, az 1979. november 4-i nagykövetség-foglalás a mai napig szinte feldolgozatlan trauma az amerikai republikánus oldalon. A demokratáknál kevésbé, szerintem. Emiatt Iránra nagyon sokan neheztelnek. A bagdadi amerikai nagykövetség mostani megrohanása kiválthatott szokatlan érzéseket, bár ennek ellentmond az, hogy Mike Pompeo külügyminiszter már december 27-én ezt javasolta Trumpnak. De van egy nem hivatalos magyarázat is, amely szerint az amerikai elnökválasztási kampány felgyorsulásában

az impeachmenttel sújtott elnök keresett egy olyasfajta ellen-tematikát, amellyel el tudja hallgattatni kritikusait,

meg tudja saját tábora előtt őrizni a frissességét, harciasságát.

Sárközy Miklós iranista, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense

 

Szolejmáni az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységének parancsnoka volt, Irán külföldi katonai akcióinak, proxy-háborúinak főszervezője volt. Likvidálása egyértelmű üzenet: Irán ezen tevékenységének Amerika húzott egy határt. Ez az üzenet?

A Jeruzsálem Hadtest (az al-Kudsz Jeruzsálemet jelent) az iráni Forradalmi Gárda maximum 20 ezer fős elitalakulata, amely leginkább külföldi diverzáns akciókkal, Irán közel-keleti politikájának határon túli alakításával, kiberhadműveletekkel, titkosszolgálati kommandós akciókkal foglalkozik. Információim szerint Szolejmáni 1998 eleje óta áll ennek az egységnek az élén. Az elmúlt 21 évben sikerült megerősítenie, kiépítenie egy mintegy tucatnyi milíciából, politikai formációból álló hálózatot, mely Afganisztántól kezdve Libanonon át Jemenig tart. Ezen a helyi szervezetek Irán-barátok, proxy-ként iráni politikai érdekeket szolgálnak, és ennek a hálózatnak a koordinálását végezte Szolejmáni nagyon nagy ügyességgel.

Akkor a meggyilkolásának az üzenete az volt, hogy e tevékenységnek Amerika gátat vet?

Mostanában sokan beszélnek egy arab tavasz 2.0-ról, ami most folyik Libanonban, Irakban és máshol, a zavargások, amelyek többnyire Irán-ellenes mozgások.

Az amerikai külpolitika elsősorban az iráni vezetésű, közel-keleti síita „félholdat”, síita szövetséget próbálja megbontani, gyengíteni,

és ebbe illeszkedtek bele ezek az Irán-ellenes tüntetések ősz óta, és nyilván ebbe a sorba illeszkedik drasztikus módon Szolejmáni likvidálása is.

Donald Trump és tanácsadói vélhetően kiszámolták stratégiailag a lépést, bemérték a várható következményeket.

Én ebben nem vagyok biztos. Donald Trumpra jellemző, hogy a nemzetközi politikai logikával szembemegy, fütyül a nemzetközi egyezményekre, a nemzetközi diplomáciára. Tehát én nem hiszem, hogy ez az akció annyira ki volt kalkulálva, hogy hosszabb távon ez mit jelent.

Az amerikai légicsapásban elhunyt Kászim Szolejmáni iráni tábornok képét viszik tisztelői halála napján Teheránban

 

De ha volt ilyen kalkuláció, akkor a konfliktus szándékos berobbantása volt a cél? Egy új amerikai játszma indítása?

Nem, nem. Azt gondolom, hogy itt nem lesz Irán ellen háború. Itt arról van szó, hogy Iránt vissza akarják zárni a saját területére. Ki akarják szorítani Iránt Libanonból, Szíriából, Irakból. Ha valaki figyeli a katonai híreket, az láthatja, hogy

az elmúlt hetekben nagyon komoly katonai csapások érték az irániak szíriai állásait.

Különösen súlyos volt az Abu Kamál környékére mért amerikai csapás, ez az iraki-szíriai határon fekvő stratégiai iráni bázis. Tehát én azt látom, hogy fel akarják számolni Irán közel-keleti „gyarmatbirodalmát”, érdekszféráját, ezt pedig Irán nem akarja engedni.

Az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka egy másik állam területén irányítja az alakulatait. Irán ott van Irakban, Libanonban, Szíriában – Irán mintha leplezetlenül megsértené más államok integritását, kívülről és belülről befolyásolja államok sorsát. Ennek van történelmi gyökere. Milyen jogon teszi ezt tehát?

Sok mindenki megsérti az államok szuverenitását. Szíriában ott van Törökország, Oroszország, Amerika, Izrael, a franciák és a kínaiak is lassan. Szíria és Irak szuverenitását felülírják a geopolitikai érdekek. Ha távlatban akarnám jellemezni a helyzetet, akkor azt mondom, hogy a Sykes-Picot egyezménnyel

az I. világháború végén létrehozott határok összeomlása utáni újraosztozkodás zajlik.

Az I. világháború idején megrajzolt szíriai és iraki határvonalak látványos semmibevétele zajlik, amibe Irán, Törökország, Izrael, Szaúd-Arábia is részt vesznek, és a nagyhatalmak, Amerika, Oroszország és Kína is.

És Irán milyen jogon vesz ebben részt?

Iránnak előnye az, hogy Szaddám Huszein uralkodása idején Irakban a síitákat elnyomták, a lakosság 60 százaléka pedig síita vallású. Irán pedig ezekre a területekre saját befolyási zónájaként tekint. Ez egy 500 éves történet: az 16. század eleje óta, amióta Irán áttért a 12-es síita iszlámra, a szellemi, kulturális, politikai kapcsolatok nagyon erősek Irak déli részével. Eleve csak az 1630-as években dőlt el véglegesen, hogy Bagdad-Nadzsaf-Kerbela környéke – vagyis Irak déli része – nem Iránhoz fog tartozni, hanem az oszmán birodalomhoz. Másrészt Libanon déli részéről importáltak a 16-17. század folyamán síita teológusokat Iránba, tehát Iránnal vallási okokból is van ide kötődése. De van egy másik ok is: az ókor óta valamennyi fontosabb iráni birodalom mindig nyugat felé terjeszkedett. Mezopotámia, Szíria felé, a Földközi-tenger irányába.

Iránnak persze van egy modern geostratégiai célja is: kijutni a Földközi-tengerhez,

mondjuk Latakia környékén, a hozzá lojális Aszad-rendszer által kormányzott részeken. És létrehozni egy Latakia-Bagdad-Nadzsaf-Teherán-vasútvonalat, egy kereskedelmi csatornát, és azon keresztül az EU-ból behozni árukat. Vagy ezzel rá tudnának csatlakozni az ottani orosz bázisokhoz. Ezt próbálják megakadályozni az amerikaiak vagy az izraeliek, akik nagyon nem örülnek az irániak felbukkanásának Damaszkusz vagy a Golán környékén.

Sárközy Miklós iranista szerint a harci retorika mögött nagy diplomáciai háttérmunka kezdődik

 

Amerika és Irán a régiós fő ellenségek. Trump szakított az Obama-féle békülékeny Irán-politikával, felmondta az atomalkut, szankciókat vezetett be Teherán ellen, szaúdi súlyponttal szunnita-amerikai szövetségi rendszert épít Irán ellen, nyomás alatt tartja. Mit akart elérni Amerika? Rezsimváltást Iránban, vagy annál kevesebbet?

Nem lesz Iránban rezsimváltás. Másfelől, a szaúdiakat is megviseli ez a konfliktus. A szaúdi olajipar nagyon sérülékeny. És most az a pletyka járja – az iraki miniszterelnök terjeszti –, hogy Szolejmáni éppen egy titkos szaúdi-iráni egyezségről akart tárgyalni Bagdadban, amelyben az irakiak lettek volna a közvetítők. A szaúdiak az utóbbi hetekben mintha puhítottak volna az Irán-ellenességükön. Én figyeltem a szomszéd államok reakcióit a Szolejmáni-akcióval kapcsolatban, és a szaúdiak csak annyit mondtak, hogy a regionális biztonság megőrzése mindennél fontosabb. Tehát nincs éljenzés az öbölvidéken. A szaúdiak kijátszása az irániak ellen – ez az amerikai narratíva. De Szaúd-Arábiának nincs jelentős katonai potenciálja, hogy megkockáztasson egy nála lakosság és katonai erő tekintetében tekintélyesebb állammal való konfliktust.

Az amerikai fő célja szerintem, hogy az oroszokkal és a kínaiakkal szemben lépéselőnybe kerülhessenek

a Közel-Kelet még fel nem osztott szénhidrogén-lelőhelyei feletti küzdelemben. Ne feledjük: van itt egy globálisabb nézőpont is, mégpedig hogy Kína és Oroszország meddig tud itt terjeszkedni. Ebből a szempontból Irán egy ütközőállam, úgy tűnik.

A Szolejmáni-gyilkosságra az első azonnali iráni reakció az volt, hogy a nemzetközi kötelezettségeket lerázva Irán visszalépett a 2015-ös atomegyezményből. Lehetséges olyan, hogy a helyzet annyira eszkalálódik: Irán bejelenti, hogy van katonai célú atomprogramja is, nyílt kártyákkal játszik?

Nem lehet ilyen. A helyzet eszkalációjával annyit jelentettek be, hogy ettől kezdve a saját gazdasági céljaik, szükségleteik döntik el az iráni atomprogram korlátozását. Azt pontosan tudjuk, hogy Iránnak jelen pillanatban nincs annyi dúsított uránja, hogy rövidtávon azt mondhassa, van atomfegyvere. Ehhez hónapok kellenek.

Izrael számára ketyeg az idő, ők ettől tartanak. Benjamin Netanjahu tegnap véletlenül elszólta magát a kabinetülésen: atomhatalomként említette hazáját. Ez a folyamat egy veszélyes fegyverkezési, atomfegyverkezési versenyt jelezhet, és nagy nyomást helyez Amerikára, hogy még mielőtt Irán atomfegyverre tenne szert, lépjen egy még komolyabbat ellene...

Ez ügyben még nem látunk tisztán. Szerintem Irán arra játszik, hogy bemutassa, hogy ő mindent törvényesen, a nemzetközi szabályok szerint tesz, és csak az amerikaik lépései kényszerítik a válaszlépésekre.

Hiába mondják, hogy „bosszú!”, Oroszország és Kína fogják az iráni politikai vezetés kezét.

Az iráni érvelés szerint továbbra is a törvényességbe való belekapaszkodás lesz, azt próbálják majd igazolni, hogy az amerikaiak viselkednek törvénytelenül. És ezzel természetesen a közel-keleti Amerika-ellenes érzelmeket is fel tudják korbácsolni.

Irán által támogatott iraki milicisták támadták meg január elsején az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét

 

Irán most fenyegetőzik, Trump pedig azonnali és kemény csapásokat helyezett kilátásba 52 iráni célpont ellen, ha amerikaiakat ér támadás. Lesznek katonai lépések?

Az iráni politikai elit pontosan tudja azt, hogy most nem az a feladat, hogy rögtön visszacsapjanak. Van ilyen nyomás rajtuk, de ellentétben néhány apokalipszist jósoló elemzővel, én nem hiszek ilyen forgatókönyvben. A helyzet nem egyszerű, de

a diplomáciai háttérmunka nagyobb lesz, mint a nyilvános dolgok utórengései.

Másik látványos reakció: iráni nyomásra az iraki parlament megszavazta, hogy amerikai csapatok távozzanak az országból. Mi van, ha nem teszik? És mi lesz Irakkal, ha távoznak?

Az, hogy az iraki parlament síita-barát része elfogadott egy ilyen határozatot, az ebbe a retorikába illik. De nem biztos, hogy megvalósul, mert a szunniták és a kurdok nem szavazták meg, másrészt nem kötelező érvényű. Irán célja itt az, hogy egy retorikai háborút nyerjen meg, az amerikaiak maradjanak magukra az Irán-ellenességükkel.

Volt tavaly egy dróntámadás Szaúd-Arábia olajipari létesítményei ellen, a szaúdiak az irániak kezét látják benne. Törökország keményen beleállt saját érdekei katonai úton való érvényesítésébe: a kurdok ellen fegyveresen lép fel, az izraeli-ciprusi-görög gázvezeték-projekt apropóján földközi-tengeri befolyásának megtartása miatt a líbiai konfliktusba is beavatkozik katonákkal. Átrendeződőben a régió.

A Közel-Kelet határ- és befolyási zónáinak újrarajzolása zajlik. De ez történik Észak-Afrikában is. Van egy Irán-Törökország-Katar tengely, mellyel szemben van egy Szaúd-Arábia-Izrael-Egyiptom tengely, az első csoportot inkább orosz és kínai, a másodikat inkább amerikai támogatás jellemzi. Mindegyik más közel-keleti állam ezen államok hatalmi politikájának az alárendeltje, és mint Irak esetében látjuk, ennek most éppen elszenvedője. A folyamat végén szerintem megint autoriter rendszerek fognak létrejönni. És

mindenfajta kardcsörtetés ellenére én az amerikai befolyás gyengülését látom az egyik fontos tendenciának.

Az, hogy az amerikaiak nem tudják ráerőltetni az akaratukat az egész Közel-Keletre, az egy tény. Trump agresszivitása is ebből fakad. Ugyanakkor más sincs domináns helyzetben, sem az oroszok, sem a kínaiak. Itt egy többszereplős, kiegyenlített játék zajlik, és nem látjuk a végét. Én egyébként – ha mondhatom így – kevesebb vérre számítok, mint az elemzők többsége. A stabilitás minden másnál fontosabb, ez a legfőbb érték a Közel-Keleten.

 

Fotók. MTI, interjúfotók: Ficsor Márton

Összesen 112 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés