Örök teleink

2019. december 5.

Dankai Péter
Hetvenöt éve kezdték meg a magyarok elhurcolását a szovjet munkatáborokba. A kárpátaljai Badaló falu lakóit kérdeztük a családi emlékezetben megmaradt tragédiákról.

A 20. század tragédiái a kárpátaljai magyarságot többszörösen is sújtották. Trianon után Csehszlovákiához került a régió, majd 1938–39 folyamán visszatért Magyarországhoz – hogy aztán 1944-ben elkezdődjön az újabb tragédiasorozat. A Vörös Hadsereg 1944. október végére gyakorlatilag elfoglalta Kárpátalja területét, és hamarosan döntés született a kényszermunka bevezetéséről, az itt élő emberek elhurcolásáról a Szovjetunió mélyére.

Az első gyalogos menetoszlopokat 1944. november 18-án indították el. Az elmúlt napokban Kárpátalja-szerte megemlékezéseket tartottak a hetvenöt évvel ezelőtti szörnyű eseményekről. E sorok írója szülőfalujában, a kárpátaljai Badalón kérdezett meg embereket az 1944–45-ben történtek emlékezetéről. A községből 1944 novemberében 150 magyar és zsidó származású férfit hurcoltak el a háromnapos munkának nevezett hosszú kényszermunkára. Közülük 88-an soha nem látták többé szülőfalujukat. Badalón már senki nem él azok közül, akiket 1944 novemberében deportáltak, és megjárták Sztálin munkatáborait, de alig akad olyan család, ahol egy nagyszülő, szülő, testvér vagy más rokon ne veszett volna oda. Aki kisebbfajta csoda folytán vissza is tért, annak az átélt szörnyűségek az ő és családja életére rányomták a bélyegüket.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés