Pelenkás honfoglalás, avagy a magyar bébibumm esete Romániában

2019. augusztus 12. 14:43
Romániában csökkent a születésszám, de nem a magyarok lakta megyékben, ahol az országos átlaghoz képest jóval több gyermek született.

Miközben az összromán lakosság egyre csak fogyatkozik, addig a magyarok teleszülik Erdélyt – derül ki a legfrissebb statisztikai adatokból, amit a Főtér szemléezett. Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) összlakosságra vonatkoztatott adatai szerint az év első felében több mint 12500 gyerekkel kevesebb született, mint a tavalyi év első hat hónapjában. Az idei első félévben valamivel több mint 85 ezer gyermek született Romániában, szemben a tavalyi év azonos időszakában mért csaknem 98 ezerrel.

A szakértők az adatokat elemezve arra figyelmeztetnek – közli a romániai magyar portál – hogy ilyen ütemben haladva 30 éven belül megfeleződhet a romániai kisdiákok száma; ennek egyik jele, hogy a hazai társadalom már most kezd látványosan elöregedni és fogyatkozni.

Az Erdélyre és elsősorban az erdélyi magyarokra vonatkozó statisztikai adatokat elemző Erdélystat közleménye szerint Erdélyben is csökkent 0,7 százalékkal a születések száma az év első felében a tavalyi adatokhoz képest (a halálozások száma is csökkent egy százalékkal), viszont a két magyar többségű székely megyében idén január–május között 4,8 százalékkal nőtt az élveszületések, és 1,7 százalékkal csökkent a halálozások száma. (Ez a 4,8 százalék számszerűen 98 gyerekkel többet jelent a tavalyi adatokhoz képest, összesen 2152 gyerek jött a világra az elmúlt hónapokban.)

Hargita és Kovászna megyében így a népességfogyás mértéke figyelemre méltó mértékben, 17,4 százalékkal csökkent – emeli ki a Főtér.

A szintén jelentős arányban magyar lakta régió, a Partium (Bihar, Szatmár, Szilágy megye) is csatlakozott a portál által „pelenkás honfoglalásnak” nevezett folyamathoz: itt 6,5 százalékkal csökkent a népességfogyás, és 47-el több gyerek jött a világra tavalyhoz képest, összesen 4363 születést regisztráltak. Összerdélyi szinten azonban ugyancsak népességfogyás figyelhető meg: 2019. január–májusban 25256 gyermek jött világra Erdélyben, ami 439 fővel, 1,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi, 2018. január–májusi születésszámnál.

Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Magyar: a Sátán ellensége, Istenhez tartozó

Az erdélyi magyar önkormányzatoknál csak a munka melletti szülési támogatásokat kell preferálni.

Az oláhok meg mennek Taljánföldre, ide-oda.

Te milyen cikket olvastál?
Nem hangzatos szavak ezek, főleg nem ámítás, te oktondi, hanem józan tények, még csak nem túl eufórikusak. A cikk azt írja, hogy fogyunk, csak nem olyan nagy ütemben.

Senki nem iszik a medve bőrére. Örülünk, hogy élünk, és hálásak vagyunk, hogy most már Budapesten is magyar polgárként tarják számon az erdélyi magyarságot.

Ha Kolozsvárt visszaszereznéd, költözz át oda és szavazz magyar polgáresterre. Semmi akadálya: Vár a folyton folyvást megénekelt román Kánaánod.

A spektrumot volt egy műsor a román ősi földről, trákokról, római birodalomról......égnek állt a hajam. Román " történészek" nyilatkoztak ........

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés