Ami biztosnak látszik: a néplélekben valami megváltozott, átalakult, és ellenünk fordult. Ha ennek okát nem találjuk meg mihamarabb, s ha megtaláltuk, de nem vonjuk le a megfelelő következtetéseket, akkor nem lesz visszaút.
Néhány tényt azért rögzíthetünk. Az első, hogy a Fidesz–KDNP törzsszavazói bázisa nagyjából érintetlen maradt, és egyben van. A mostani szavazatszámmal nem is olyan régen még kétharmados győzelmet arattunk. Másrészt viszont előkerült nagyjából félmillió szavazó, akik egy része most volt első szavazó, másik része eddig nem szavazott, de most elment, és leszavazott arra, hogy változzon meg minden, mert akkor lesz jobb. Ráadásul az ellenzéki oldalon egy kivételével (gratulálok a Mi Hazánknak!) gyakorlatilag eltűnt minden más alternatíva, így ez az eddig nem látott félmilliós tömeg szinte teljes egészében egy pártra (a Tiszára) szavazott. A szabad tudatot »ott éri ilyen fenyegetés, ahol a természet elzárkózik az értelem keresése elől, a káoszban, az esetlegességben, az entrópiában, a zabálásban és a felzabáltatásban. Odakünn a világűrben éppen úgy, mint az ember önnön valójában, a létezés fekete lyukában.« (2)
Valahogy így.