Értékmentők

Hiszünk a magyarság gyarapodásában – külhoni fiatal magyar aktivistákkal beszélgettünk

2019. augusztus 2. 7:37
„Számos incidenst éltem meg azért, mert magyarul beszéltem, ami sokaknak nem tetszett.” Még mindig tapasztalható a hétköznapi diszkrimináció külhoni fiatal interjúalanyaink szerint, akiktől az kérdeztük, milyen magyar fiatalként felnőni Kassán, illetve Ungváron, és hogyan őrizhető meg a magyar identitás a szórványban. A Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány két tagjával, Szitás Veronikával és Kész Anasztáziával beszélgettünk.

A Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány a magyar fiatalság összefogására, kulturális és nemzeti értékek megmentésére jött létre. A szervezet egy felvidéki és egy kárpátaljai tagjával beszélgettünk: Kész Anasztázia Ungváron tanul, míg a kassai születésű Szitás Veronika jelenleg vidéken alkot. Arra voltunk kíváncsiak, e szórványrégiókban milyen magyarként élni, milyen a viszonyuk a többségi nemzettel, illetve milyen jövőt látnak a szülőföldjükön.

***

Mindketten magyar iskolákba jártatok, ez mit jelentett egy szórványrégióban?

Szitás Veronika: Bár szlovák óvodába jártam, azon belül magyar csoportba, így magyarul és szlovákul is viszonylag tökéletesen megtanultam. Az alapiskola és a gimnázium magyar tannyelvű volt, ez kulturális szempontból jelentett sokat, ugyanis a történelemtanárnőnk magánszorgalomból a magyar történelmet alig érintő tantervet kiegészítette a magyar vonatkozásokkal, és korrigálta a szlovák tankönyv féligazságait is.

Kész Anasztázia: Verbőcben nőttem fel, ez egy kis falu Nagyszőlős közelében, ahol pedig a középiskolámat végeztem. Mindkét helyen magyar nyelven tanulhattam, azonban egyetemre már Ungvárra mentem. A magyar kar hallgatója vagyok, ám itt már meglehetősen korlátozott a magyar nyelv használatának lehetősége. Itt azon kevesek közé tartozom, akik folyton küzdenek azért, hogy magyar nyelven felelhessenek és vizsgázhassanak. 

Volt ennek eredménye?

K. A.: Kitartásomnak köszönhetően egyetlen alkalommal már meghallgattak az anyanyelvemen. 

Milyen a kapcsolatotok korosztályotok szlovák és ukrán tagjaival? Hogy viszonyulnak ők hozzátok?

SZ. V.: Bevallom, közeli szlovák barátom nincs. Sokan egészen más mentalitásúak,

hiányoznak azok a kulturális közös pontok,

amelyek a barátság elmélyülését lehetővé tennék. Sokszor pedig azt érzem, hogy félnek is tőlünk. 

Félnek?

SZ. V.: Legalábbis érezhető egy olyan kisebbségi érzés, amit azzal kompenzálnak gyakran, hogy a kiejtést, az akcentust kritizálják, vagy akár kinevetnek, ha nem tökéletes szlováksággal szólalsz meg. Lehet, nem rosszindulatból teszik, mivel Szlovákia egy viszonylag „friss állam”, és úgy érzik, folyamatosan bizonyítaniuk kell emiatt.

K. A.: Nekem viszont vannak közeli ukrán barátaim: mondjuk Ungváron szinte elkerülhetetlen, hogy ne kerülj olyan társaságba, ahol ukránok is vannak. Azt tanultam ugyanakkor, hogy e kapcsolatokban nem annyira számít a nemzetiség, az számít, hogy az ember maga milyen. Viszont e vegyes barátságok nyelve mindig az ukrán. Közeli ukrán barátaimat sem tudtam rávenni arra, hogy legalább alapszinten megtanuljanak magyarul, mert ezzel bevallottan elvi fenntartásaik vannak.

Mit láttok a környezetetekben, a vegyes házasságok milyen hatással vannak a magyar identitás megőrzésére?

SZ. V.: Általában az anyanyelv elvesztésének egyenes útját jelentik, mert

mindig a többségi nemzetet képviselő fél nyelvén nevelkedik az utód.

A konyhanyelv is szlovák e családokban. Nekem is van olyan unokatestvérem, aki vegyes házasságban született, és a tágabb család magyarsága ellenére sem tanult meg magyarul. Ezzel szerintem ők válnak szegényebbé, hiszen egy plusz nyelv hatalmas előnyt jelent.

Mit lehet e nyelv- és identitásvesztés ellen tenni? 

SZ. V.: A magyar közösség és főleg a magyar oktatás szerepe óriási! Enélkül a jó értelemben vett magyar önérzet sem alakul ki…

Mi tartja életben a magyar közösséget szülőföldeteken? Milyen szervezetek működnek?

SZ. V.: A kassai Csemadok egy nagy múltú és ma is aktív szervezet, de Kassa két magyar középiskolája, a Márai Sándor Gimnázium és a magyar tannyelvű Szakkay József ipari szakközépiskola is fontos a megmaradás szempontjából. Léteznek kisebb szervezetek, a református egyház is aktív szerepet játszik Kassa hétköznapjaiban, ugyanakkor említhetném a katolikus magyar mise fontosságát is. A cserkészcsapat is közösséget épít, de sorolhatnék még néhány társulást, szervezetet, múzeumot. Most így hirtelen a színtársulatok jutnak még eszembe, és az olyan események, koncertsorozatok, mint pl. A Magyar Dal Napja, amelyek felpezsdítik a hétköznapjainkat.

K. A.: Ungváron a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) fogja össze a magyar közösséget, magyar identitású és tematikájú programokat szerveznek, bár az ukránok szimpátiáját enyhén szólva sem élvezzük. Ám érdekesség, hogy

a magyar rendezésű partikon részt vesznek az ukrán fiatalok.

Mindketten tagjai vagytok a Kárpát-medencei Értékmentő Alapítványnak, amelynek célja a kisebbségi magyarság erősítése. Mivel foglalkoztok pontosan az alapítványban?

K. A.: Az alapítvány fő célja a magyarság megőrzése, mind a kultúra, a hagyományok, mind a szellemi értékek terén. Csapatépítő hétvégéket, konferenciákat szervezünk, közösséget építünk a határokon átívelően. Magam is szervezője vagyok ezeknek az eseményeknek, most épp Viskre készülünk.

SZ. V.: Anasztáziát már csak pár szóval tudnám kiegészíteni, feladataink hasonlóak. Igazából önkéntes alapon működik ez az alapítvány, és azért végezzük a feladatainkat, mert

hiszünk egy szebb jövőben és a magyarság gyarapodásában a Kárpát-medencében.

Olyan ez, mint egy nagy család, mindig van valakinek konstruktív ötlete, és nincs megoldhatatlan helyzet. Ahogy szoktuk mondani: „akármerre jársz, egy kérésre mindig számíthatsz”.

A hétköznapi életben tapasztalható magyarellenesség a lakóhelyeteken?

K. A.: Középiskolába busszal jártam, és

számos incidenst éltem meg azért, mert magyarul beszéltem, ami sokaknak nem tetszett.

Ungváron ezt a magyarellenességet más formában tapasztalom, az ukránok lépten-nyomon érzékeltetik, hogy ez a föld hozzájuk tartozik. Az egyetemen az egyik ukrán tanár az ukrán nyelvtudásomat kritizálta, majd kifejtette, hogy Kárpátalján románok, oroszok, krími tatárok élnek elsősorban kisebbségként, nem pedig magyarok. Ez ellen élesen felszólaltam, ami nem nyerte el az oktató tetszését.

SZ. V.: A szlovákok ellenérzései a hétköznapi kapcsolatokban is megmutatkoznak. Munkámból kifolyólag elmentem egy továbbképzésre, ahol mindenki szlovákul beszélt, és amikor én is megszólaltam szlovákul, csend és némi, alig leplezett nevetés volt megfigyelhető. Nem azzal volt gond, ahogyan kifejeztem magam, nyelvtanilag teljesen helyesen beszélek, de nem használom azt a szlenget, azt a sajátos szójárást, ami Kelet-Szlovákiában dívik... De az is előfordul, hogy a boltban, ha kellően soviniszta szlovák ember ül, ki fog röhögni. Friss eset, hogy egy orvos másképp kezelt valakit, mert magyar volt.

Ezekből nem csinálunk ügyet, ezekhez sajnos hozzászoktunk.

Változhat ez a jövőben? Hogy látjátok, mi várható Kassán és Ungváron a következő években?

K. A.: Ukrajnát – mondjuk ki – jelenleg beszövi a korrupció. Zelenszkij megválasztásával az emberek tulajdonképpen ennek felszámolására is voksoltak, erre pedig hosszabb távon most mutatkozik először remény.

SZ. V.: Kassán mostanában nagy a bizonytalanság. Nem tudom, mi lesz akár csak öt év múlva, sajnos fogy a magyar… Mindig megfogadom magamban, hogy nem leszek letargikus, inkább bízok egy másodvirágzásban. Ahhoz azonban nagy összefogásra lenne szükség, hogy újraéledjen a város magyarsága. Sajnos a Beneš-dekrétumok hatása ma is érezhető a közgondolkodásban. Amíg Szlovákiában a magyarok háborús bűnösök egy emigráns kormány miatt, addig az én elnököm is inkább Orbán Viktor marad, hiába nem értek egyet vele minden politikai kérdésben.

Az Orbán-kormány nagy hangsúlyt fektet a nemzetpolitikára, érezhető ennek bármiféle hatása a lakóhelyeteken?

SZ. V.: A kassai magyarság sok támogatást kapott az elmúlt években, és nem csupán anyagi juttatásokról beszélek, hanem azokról a lehetőségekről, összmagyar programokról, konferenciákról, amelyek a szellemi életet serkentik.

K. A.: Budapest támogatja az ungvári magyar kart, finanszírozza a tanulmányaimat. Beindult az Egán Ede gazdaságfejlesztő program, amely számos vállalkozónak segítette a helyben maradást, így nem kell elmenniük külföldre dolgozni.

Aki tagadja ezeket a pozitív hatásokat, az hazudik.

Kárpátalját a kilátástalanságból húzta ki az Orbán-kormány, e nélkül nagyon mélyen lennénk. Sokakkal együtt azt érzem, bár Ukrajnában élünk, magyar miniszterelnökünk van.

Ukrajnában Zelenszkij személyében új államfőt választottak. Akikkel eddig beszélgettem, pozitív várakozásokat fogalmaztak meg. Te mit gondolsz?

K. A.: Bizakodó vagyok. Zelenszkij az árvíz idején Kárpátaljára is látogatott, személyesen tájékozódott a károkról. Apróságnak tűnhet, de egész másféle szemléletet mutat, mint amit Porosenko képviselt. Ha Kijevben változik a szemlélet, talán lassan változnak a mindennapok is, és a gyermekeimnek egy élhető jövőt teremthetek majd itt, Kárpátalján.

Összesen 75 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Valahogy ilyenkor a szolidaritás, mint olyan fel sem merül...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés