Enrique Alvarado

Nem fogja fel Európa, mi folyik Venezuelában! – Guaidó nagykövete a Mandinernek

2019. június 11. 10:25
„Európában senki sem tudja, milyen mértékű az a válság, ami most Venezuelában történik” – mondja Enrique Alvarado a Mandinernek. A magát Venezuela átmeneti elnökének nyilvánító, számos ország, köztük Magyarország által is elismert Juan Guaidó hazánkba delegált nagykövete elmondta: pillanatnyilag két kormány van Venezuelában, az egyik demokratikus, a másik pedig egy zsarnoki, korrupt vezetés, amely minden áron hatalmon akar maradni. Interjúnk.

Amikor június elején négy hónap után újranyitották Venezuela és Kolumbia határán az átkelőket, több tízezren özönlöttek át Kolumbiába, hogy a  határ menti településeken végre bevásárolhassanak. A dél-amerikai ország – annak ellenére, hogy a világ egyik legnagyobb kőolaj-kitermelője – Nicolas Maduro 2013 óta tartó elnöksége alatt hiperinflációba, gazdasági mélypontra került, lakosai pedig szó szerint életveszélybe. A 2018-ban újraválasztott Maduro hatalmát január óta próbálja megdönteni a venezuelai parlament házelnöke, Juan Guaidó, aki az alkotmány lehetőségeivel élve az ország átmeneti elnökévé nyilvánította magát, és a szocialista államot szeretné a demokráciába átvezetni. A világ több mint 50 országa – köztük Magyarország is – Guaidó hatalmát ismeri el legitimnek, Maduro mögött azonban olyan nagyhatalmak állnak, mint Oroszország vagy Kína, és ezzel a támogatottsággal a nemzetközi nyomás ellenére sem hajlandó távozni az ország éléről.

A venezuelai párhuzamos kormányokról és a válság szélére sodort ország kilátásairól Juan Guaidó frissen kinevezett budapesti nagykövetével, Enrique Alvaradóval beszélgettünk. 

Az interjú létrejöttében segítségünkre volt Juan Daniel Goncalves, a Magyarországi Venezuelaiak Szövetsége végrehajtó bizottságának tagja. 

***

Enrique Alvarado

Nagyon kevés információ jut ki Venezuelából arról, hogy valójában most mi is ott a helyzet – az áramkimaradások hírén túl. 

Venezuelában jelenleg humanitárius válsághelyzet van, ami hamarosan humanitárius tragédiává válhat. Nemrég volt egy komoly áramkimaradásos időszak, ami dominóeffektusként kihatott más területekre is. Úgy kell elképzelni, mintha egész Budapest és egész Magyarország áram nélkül maradna. Szinte 200 évvel mentünk vissza az időben, hiszen az áramtermelés kiesése miatt minden, ami árammal működik, összeomlott. Az ivóvízhálózat nem működik, nem működik az internethálózat a banki és pénzügyi tranzakciókhoz, nem működik semmilyen tömegközlekedés, nem megy a metró, nem tudnak élelmiszert szállítani.

Nincs üzemanyag az autókhoz, az emberek nem tudnak dolgozni menni. Hogy lehet ezt elmesélni?

Hogyan lehet elmondani, hogy a világ egyik legnagyobb kőolajtermelő országában nincs üzemanyag az autókba? Hihetetlen! A legfontosabb venezuelai reptéren régen folyamatosan 50-80 repülőgép állt a kifutópályán, indultak és érkeztek a járatok, mentek az Egyesült Államokba, Európába, a világ minden részére. Ma már csak egyetlen gép áll ott. Hogy lehet ez? Hogyan lehet leírni, hogy a 21. században van egy ország, ami teljesen el van zárva a külvilágtól? A két legfontosabb tengeri kikötőben napi 50-60-80 hajó is bent állt, hogy a rakományt ki- és berakodják. Ma ezekben a kikötőkben hetente 1-2 hajó fordul meg! 

Ismétlem, 200 évet mentünk vissza az időben. Nincsenek gyógyszerek, hihetetlen, hogy milyen sokan halnak meg a kórházakban, akár a műtőasztalokon is. Tudományos felmérések azt is kimutatták, hogy a venezuelaiak átlag testtömege 10 kilóval csökkent. 2018-ban pedig az jelent meg, hogy a 3 év alatti gyermekek közül 100 ezer biztosan meg fog halni. Ez népirtás, és a világ nem is tud róla! Hihetetlen… Európának fel kellene ébrednie és levenni a kötést a szeméről! 

Menjünk vissza az időben, hogyan juthatott el ez az ország idáig? 

Venezuela jelen pillanatban egy másik állam, Kuba gyarmata. Az országunkban a kubai kormánynak 22 ezer képviselője van, akár tanácsadók, akár katonai vezetők személyében –

hasonló formában, mint ahogy Magyarországon is a szovjet érában itt voltak az orosz hivatalnokok,

akik a Szovjetuniót képviselték. A kubaiak ellenőrzik a külföldiek nyilvántartását Venezuelában, valamint a katonai és hatósági titkosszolgálatokat is, minden kikötőt és repülőteret, minden alapvető iparágat – amikor ezekről beszélek, alig hiszik el, hogy ilyen lehetséges, de az az igazság, hogy Chávez csaknem 20 éven át volt hatalmon, és ezek a dolgok nem egyik napról a másikra alakultak ki így. 

Kuba a Szovjetunió összeomlása után elvesztette legnagyobb szövetségesét, és térségbeli támogatók után nézett. Miben egyezett meg Venezuelával? 

1999 januárjában Havannában találkozott Fidel Castro kubai elnök az akkor még csak megválasztott elnök Hugo Chávezzel, és a kolumbiai elnökkel, Andres Pastranával. Kuba nyílt célja az volt, hogy növelje politikai befolyását Kolumbiában és Venezuelában. Castro és Chávez akkor aláírtak egy titkos megállapodást arról, hogy Venezuela napi 100 ezer hordó olajat küld Kubának, valamint a kolumbiai FARC (kolumbiai kommunista gerillaszervezet – a szerk.) által működtetett drogkereskedelem bevételeinek jelentős részét. Ennek fejében kubai „tanácsadók” jelentek meg Venezuelában. Mivel akkoriban az amerikai hatóságok akciói miatt a kolumbiai drogkereskedelem jelentősen lecsökkent, ezen a havannai találkozón azt is eldöntötték, hogy a kolumbiai kábítószert Venezuelába szállítják át, és Venezuelán keresztül utaztatják tovább, így tudják kikerülni az amerikaiakat. Európában például erről sem tudnak sokat, hogy a venezuelai hadsereg milyen mélyen érintett a kábítószer-terjesztésben. 

A Chávez-kormány első éveiben a kőolaj ára történelmi magasságokat ért el, akkoriban 150 dollár volt a hordónkénti ár, és a kábítószer-kereskedelem nem volt annyira előtérben, mert az olajban sokkal több pénz volt. De 2014-ben az olaj ára megzuhant, a katonai vezérkar inkább a drogüzlet felé fordult. Csak 2018-ban 290 tonna kábítószer hagyta el a Venezuelát Európa és az Egyesült Államok felé. A venezuelai olaj ára jelenleg 52-54 dollár hordónként, egy kiló kokainért pedig a nemzetközi piacon 28 ezer dollárt fizetnek –

elég világos, hogy a hadsereg az olaj helyett miért fordult inkább a kokainüzlet felé. 

Chávez személyesen ellenőrizte ezeket a tranzakciókat, és ő vette rá – megfélemlítéssel is – a hadseregnek vezetőit, hogy a drogbevételeiket adják át Kubának. De, amikor meghalt, többé már nem volt kitől tartani, és a vezérkarban egyre többen mondták, hogy eddig is ők végezték a piszkos munkát, és úgy döntöttek, hogy ebből a pénzből nekik is kell. Ezt a kört nevezik egyébként „Napos Kartell” (a nap formájú katonai kitüntetésekről – a szerk.) –, legfőképpen miattuk nehéz bármiféle hatalomváltást elérni Venezuelában. A hadsereg vezetői olyan mélyen vannak már a drogüzletben, hogy egyrészt féltik a saját üzletüket, másrészt pedig tudják, hogy új vezetésnél biztosan börtönbe kerülnek. 

De nemcsak a kubaiak szivárogtak be a venezuelai kormányzat sorai közé. Amikor ugyanis az Egyesült Államok gazdasági szankciókkal leállította a katonai vezetés támogatását, Venezuelának máshogy kellett bevételek után néznie. A guyanai bányászati régióban Venezuela eladta a kitermelés koncesszióit Iránnak, Oroszországnak, Kínának és más államoknak, hogy több pénzhez jusson. A kitermelési jogokat nagyon olcsón kapták meg, cserébe megvédik Venezuelát – jelen esetben Madurót – a nemzetközi politikában. 

Nicolas Maduro

A 2018-as elnökválasztást ismét Nicolas Maduro nyerte. Az eredményt azonban az ellenzék és a Nemzetgyűlés választási csalásra hivatkozva nem fogadta el. Az alkotmány ilyenkor lehetővé teszi, hogy a parlament házelnöke, jelen esetben Juan Guaidó legyen az átmeneti elnök. Maduro mégis letette a hivatali esküt, de a Nemzetgyűlés Guaidót tekinti Venezuela átmeneti elnökének. A felvázolt körülmények között hogyan tud Juan Guaidó de facto elnök lenni? 

Guaidó szerény körülmények között él a házelnöki fizetéséből – mondjuk a parlament már 3 éve nem tudja kifizetni a képviselők járandóságát, mert nem kapja meg a pénzt az államtól. Guaidónak egy szálloda felajánlotta, hogy ingyen ott lakhat, be is költözött. Egy napon megjelent a titkosszolgálat és elvitték a szállodaigazgatót –

Guaidóhoz nem mernek nyúlni, mert félnek a külföldi kormányok közbelépésétől.

Átvizsgálták a szálloda papírjait, és azzal az indokkal, hogy nem fizetnek adót, bezárták a szállodát, Guaidónak pedig el kellett költöznie. Folyamatosan költözik és üldözik. A parlament képviselői után is folyamatosan nyomoznak, követik őket,  lehallgatják a telefonjaikat. A rendőrök megállítják az autójukat, elkérik a papírokat, és belekötnek minden apróságba – ez a megfélemlítés, visszaélés a hatalommal. Nincs szólásszabadság, az újságírók nem léphetnek be a parlament épületébe, hogy tudósítsanak. Az ellenzék vezetői bujkálnak vagy külföldre menekülnek, de sokukat elfogták, és volt, aki meg is halt. Nagyon kegyetlenek a hatóságok. Komoly kínzási technikák vannak, amik nem voltak jellemzők Venezuelára, ez kubai módszer, importált orosz módszerek – különösen a politikai foglyokkal bánnak így. A városi tanács egyik tagját nemrég elvitték, felvitték a caracasi katonai hírszerzés épületének 10. emeletére és ledobták. A rendőrség meg azt mondta, hogy magától ugrott ki, hogy öngyilkos lett. Valaki, aki 24 órával korábban még szabadon élt a szerető családja körében, egyszer csak kiugrik, pont a hírszerzés épületének 10. emeletéről. Nem lehet így élni, nem lehet dolgozni, folyamatos az üldözés, ez pedig mentálisan és lelkileg is végtelenül kimerítő. 

A hadsereg a hatalom egyik oszlopa az országban, és Guaidó április végén bejelentette, hogy „az átmenet az utolsó fázisába ért”, és arra kérte a katonákat, hogy álljanak át az ő oldalára, és együtt vessenek véget a kialakult krízisnek. Mégsem történt semmi. 

Sokan kérdezik tőlem, hogyhogy a hadsereg nem fog fegyvert és nem lázad fel Maduro ellen? Ugyanúgy, mint Magyarországon a kommunizmus idején, a kubai politikai komisszárok ellenőrzésük alatt tartják a hadsereg vezetőit, és ezzel minimalizálják a lázadás esélyeit.

Van egyfajta rendszere a zsarolásnak, nyomásgyakorlásnak, kémkedésnek,

folyamatos ellenőrzés alatt vannak. Venezuela nem volt ilyen régen, ezek olyan módszerek, amiket a Maduro-kormány a szövetségeseitől, Oroszországtól, Kínától, Irántól, Kubától tanult. Nagyon sok olyan ember volt, aki támogatta a folyamatunkat, és akik kulcsszerepet játszottak volna a demokratikus átmenetben, de közülük nagyon sokan az utolsó pillanatban visszakoztak, és végül mégsem segítettek. Amikor külföldi beavatkozás jön szóba, mi inkább azt mondjuk, hogy a venezuelaiak problémáját a venezuelaiaknak kell megoldaniuk. De ebben a hadsereg is benne van, ők is a megoldás részét képezik. Mert a hadsereg tagjainak családtagjai is ugyanazok miatt szenvednek, mint a nép többi része. Nem jutnak élelmiszerhez, gyógyszerekhez, ők is ugyanolyan áldozatok. Szerintem a katonáktól is azt kérdezi otthon a családjuk, hogy mikor lesz már vége ennek a helyzetnek, felőlük is nyomás nehezedik rájuk. 

De az előbb említett drogkereskedelmi pénzekből ők jobban élnek, nem? Akkor miért is lázadnának fel? 

A hadseregnek 200 ezer aktív tagja van jelenleg, ebből 1600-an tábornokok. A pénz az ő kezükben van, az alárendeltek nem sokat látnak belőle. Elmondok egy történetet. Hazaér az ezredes felesége, és azt mondja a férjének: anyádnak magas a vérnyomása, nekem diabéteszem van, a gyerekeknek oltás kell. Hazajön a tábornok, ott van ezer dollár a zsebében, és azt mondja, semmi gond, este elmegyek és megveszem a gyógyszereket. Eljön az este, ő elmegy az ezer dollárjával, és nem tudja megszerezni a gyógyszereket sem aznap, se másnap, se harmadnap. Miért? Mert egyszerűen nincsenek gyógyszerek az országban. Itt van a világon az egyik legmagasabb infláció, az ezer dollárból úgy élhetne, mint egy király, de ha nincs mit megvenni, akkor nekik sem egyszerű. Hiába van sok pénzük, ha nincs gyógyszer, a magas vérnyomásba is bele lehet halni. Az elmúlt években nagyon megugrott az öngyilkosságok száma is. Nagyon sokan azért ölik meg magukat, mert nincsenek gyógyszereik, és nem akarnak a családjuk terhére lenni, vagy egyszerűen depressziósak lesznek. Nekem csak az elmúlt évben 14 barátom halt meg a gyógyszerhiány miatt. Emberek halnak meg, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi helyzetben vannak. Ezért is járunk körbe a világban, hogy gyógyszereket gyűjtsünk, amiket Venezuelába küldhetünk, mert ott egyáltalán nincs. 

Ez a segély be tud jutni az országba? 

Ez egy nagyon jó kérdés. Nemrég a Nemzetközi Vöröskereszttel tárgyaltunk, hogy ne legyen a segélynek politikai színezete. Korábban Maduro elutasította a segélyeket, mert ha elfogadja, azzal elismeri, hogy válsághelyzet van az országban. De kiderült, hogy a Venezuelai Vöröskereszt vezetője is a chávezi rendszer nagy támogatója, úgyhogy az történt, hogy

amint belépett a segély az országba, elszállították a kormány központjába,

hogy ott osszák el, így sikerült ezt is politikai alapon megoldani. Mit lehet tenni, a Vöröskereszttel tárgyaltunk és ez lett belőle. Az ellenzék megpróbál alternatív megoldásokat találni, mindenféle úton-módon bejuttatni a segélyt az országba. A postával, magánszemélyek segítségével, akárhogy. Mert ha egy magánszemély neve áll rajta, akkor az kevésbé tűnik fel, minden módszert ki kell használni. 

Mit várnak a nemzetközi közösségtől? 

Ami számomra különösen aggasztó, hogy Európában senki sem tudja, milyen mértékű az a válság, ami most Venezuelában történik. Úgy tűnik, Európa az uniós be nem avatkozási intézményi politika mögé bújik, és azt gondolják, tárgyalásos úton meg lehet oldani a jelenlegi helyzetet. Európa képtelen megérteni, hogy ahhoz, hogy párbeszédet lehessen folytatni, a kapcsolatnak egyenlőnek kell lennie.

Pillanatnyilag két kormány van Venezuelában, az egyik demokratikus, a másik pedig egy zsarnoki, korrupt vezetés,

ami ragaszkodik az irányításhoz, nem törődve azzal, hogy ennek mi az ára. Ilyen környezetben nem lehet eredményes párbeszédet folytatni. Ezt a vitát ki kell vinni az Európai Parlamenten kívülre, mert Mogherini asszony (Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője – a szerk.) a javaslataival egyedül a chávezi rendszer számára vásárol időt. Az ő támogatásával jött létre egy tárgyalócsoport, ami megpróbál megoldást találni, párbeszédet folytatni, de valójában csak a chávezi rendszer malmára hajtja a vizet. Úgy gondolom, hogy egy olyan csúcstalálkozón kellene ezt megvitatni, ahol részt vennének az európai államok vezetői, Észak-és Dél-Amerika országainak vezetői, beleértve Trump elnököt is, és ahol megvitatnák azt a mechanizmust, amivel Madurót elmozdíthatnák a hatalmából. A dráma az, hogy minden órával, minden nappal, amit Maduro hatalomban tölt, emberek százai fognak meghalni az élelmiszer- és gyógyszerhiány miatt. Éppen ezért ez nem tarthat örökké, muszáj véget vetni ennek az állapotnak. Mogherini asszonynak és a brüsszeli döntéshozóknak könnyű a kényelmes éttermekben megoldást keresni, valójában azonban sokkal inkább tudatában kellene lenniük annak, hogy mi forog kockán. Nem jó, hogy ártatlan emberek halnak meg azért, mert nincs gyógyszer,;de az sem, hogy nagyon sok fiatal ember hal meg Európában és az Egyesült Államokban a Venezuelából származó kábítószerek miatt. Ez egy nagyon bonyolult ügy.

Szóba jöhet még egy esetleges katonai beavatkozás is? 

A legutóbbi felmérések szerint a venezuelaiak nagy többsége nemcsak Maduro távozását akarja, de beleegyezik egy külföldi katonai beavatkozásba is. De mi lesz, ha az Egyesült Államok komolyan veszi ezeket a véleményeket? Mit fog ehhez szólni az Európai Unió? Hiszen

megtörténhet, hogy Amerika egyszer csak elindul.

Madurónak azt kell megértenie, hogy ha nem megy el szépen, akkor csúnyán kell. Európa amiatt aggódik, hogy az Egyesült Államok beleszólhat a venezuelai konfliktusba, hogy az amerikaiak majd ráteszik a kezüket az ország természetes erőforrásaira is. Mi mindig elmondjuk, hogy ez nem igaz, hiszen az amerikaiak már több mint 70 éve magáncégeken keresztül irányítják nagyon sok, stratégiai jelentőségű energiaforrásunkat. Amíg Chávez hatalmon volt, akkor sem tettek semmit, úgyhogy ezt az indok nem helytálló. 

A válság megoldásánál azt is figyelembe kell venni, hogy minden, ami Venezuelában történik, az kihat a környező országokra is, nem áll meg a határon. Az egész régiót érinti a menekülthullám, a környező országok gazdaságát is megrendíti, hogy nincsenek felkészülve százezrek befogadására. A kolumbiai határnál lévő kórházaktól tudjuk, hogy a szülészeteken 10 nőből 8 venezuelai. Ez Kolumbiának is komoly társadalmi problémát jelent. Amíg Maduro nem távozik, venezuelaiak milliói hagyják el az országot, egyre többen. És ez nemcsak társadalmi kérdés, Peruban például az elmúlt hónapokban a rendőrség olyan erőszakos bűnbandákat derített fel, amilyenek még nem voltak az ország történetében, és ezek venezuelaiakból álltak – hiszen nem csak jó emberek mennek el Venezuelából, hanem bűnözők is.

Tegyük fel, hogy Guaidó ténylegesen is átveheti a hatalmat Madurótól. Mi lesz az első dolga? 

Az első lépése az lesz, hogy elkezdi a kormányzást és megpróbálja megoldani a problémákat. Ebben a munkában pedig szeretnénk a nemzetközi közösség segítségével is számolni. A legrövidebb időn belül szeretnénk szabad és független választásokat kiírni, hogy végleges államfőt választhassunk, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy Juan Guaidó csak átmeneti elnök, a megbízatása csak egy évig érvényes, és csak az alkotmány alapján kaphatta meg az elnöki pozíciót. De az ő politikai céljai mindig világosak voltak: meg kell állítani Nicolas Maduro hatalombitorló kormányát, majd átmeneti kormányt kell alakítani, végül szabad és független választásokat kell tartani.

És mi lesz a felelősségre vonással? 

Guaidó tudatta Maduróval és a vezetéssel, hogy szabadon távozhatnak, és magukkal vihetik az összes pénzt, amit elloptak. A probléma az, hogy a hadsereg vezetése nem akarja, hogy Maduro távozzon. Tudják ugyanis, hogy

amint a dolgok megváltoznak, egész életükben amerikai börtönökben fognak ülni,

kábítószercsempészés miatt.

Nagykövet úr, ön július elején költözik Magyarországra, de úgy tudom, már tárgyalt a magyar kormány képviselőivel is az együttműködésről. 

Szeretném külön is megköszönni Magyarországnak és Orbán Viktor miniszterelnök kormányának, hogy segítette a magyar származású venezuelaiak letelepedését Magyarországon. Úgy gondolom, ez egy olyan séma, amit Európa más országainak is követnie kellene. Nagyon sok venezuelai van, akik eredetileg Olaszországból, Spanyolországból, Portugáliából származtak el, és ezek az országok többet is tudnának tenni értünk. 2019 júliusában Juan Guaidó megbízottai azért utaznak majd Magyarországra, hogy tanulmányozzák a magyar modellt, azzal a reménnyel, hogy amikor Venezuelában megváltozik a helyzet, a Guaidó-kormány is a lehető legtöbb venezuelait haza tudja majd hívni, hogy segíthessenek a gazdasági újjáépítésben. Világszerte hatalmas venezuelai diaszpórával számolunk, az ENSZ meglehetősen szigorúan vett adatai szerint

ma 4,5 millió venezuelai menekült él a világ minden táján szétszórva – ez Magyarország lakosságának fele –,

és ez a szám a jelenlegi körülmények miatt még tovább emelkedhet. Venezuelának hatalmas emberi és természetes erőforrásai vannak, és szerintem az ország előbb-utóbb visszanyeri a korábban kivívott pozícióját a világban. Optimisták vagyunk. Nagyon bízunk a fiatalokban és Juan Guaidó elnök politikai tehetségében és szakértelmében. 

 

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Maradi lehetek, de a demokratikus kormány számomra azt jelenti, hogy választáson többséget kapott.
Mindezzel együtt nehéz ott minden.

Az emberek feje felett....

Nem értetted az iróniát. Nem baj:-)))

Én azért annak örülök, hogy az ott élő magyarokat haza segítettük. Ballib hogy ellenkezett .....

Ellentmondásos, de nem kapcsolnak:-)))))

Ha ennek akar a tizede is igaz lenne akkor nem nyerte volna meg maduro a valasztasokat.

Ilyen alapon a mi nyakunkba is rakhatnak ideiglenesen (valahogy ismeros a szo!) elnokkent egy Fegyort

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés