1849

Guerilla: forradalmi pátosz helyett véres-verítékes valóság

2019. március 15. 19:18

Írta: Kecskés Csoma

Az 1848-49-es szabadságharcot, annak utolsó időszakát új szemszögből akarja bemutatni egy új magyar film. A Guerillában az eposzi nagyság, a pátoszos eszmék helyett a heroizmus nélküli, véres-verejtékes valóságra kerül a hangsúly.

Ha 1848-ra és a szabadságharcra gondolunk, lelki szemeink előtt makulátlan huszárok masíroznak, feltűnik a nemzetiszín trikolór, és fülünkben harsognak Petőfi sorai: „esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk”.

De milyenek lehettek a valóságban azok az emberek, akik e számunkra oly' fontos történelmi időszakot megélték, alakították? Mi az ő történetük?

Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmjében, a Guerillában erre is keresi a választ.

A világosi fegyverletétel után járunk, azonban ennek híre csak pletykaként terjeng, az országban sok az elszigetelt, még harcoló alakulat. A sorozás elől megszökött ifjú, Barnabás (Váradi Gergely) a harcoló öccse, Antal (Vilmányi Benett) felkutatására indul. Egy erdőben lel rá a keresett század maradványaira és sebesült testvérére. Mind a seb, mind a testvérek közötti konfliktus akadályozza, hogy Barnabás hazavigye öccsét – időközben be is sorozzák a katonák közé. A helyzetet bonyolítja, hogy Antal szerelmes az egyik sebesülteket ápoló lányba, Lucába (Mészáros Blanka), Luca azonban Barnabáshoz vonzódik.

Váradi Gergely

Az alkotói szándék az volt, hogy a történelmi filmeknél megszokott felülnézeti perspektíva helyett konkrét szereplők szemszögéből tapasztalhassuk meg a korszak hangulatát, a nagy egészből egy apró szeletet felnagyítva.

A történet során

a leharcolt alakulat táborának mindennapjait éljük át, annak csupasz, heroizmust nélkülöző, naturális valóságában.

A moziszékben szinte érzi az ember a legyek által körüldongott rothadó holttestek szagát és legszívesebben együtt ordítaná ki a porban fekvő sebesültekkel a fájdalmat. Folyamatos a bizonytalanság, az élet csak tizedmásodperceken és egy fémes kattanáson múlik. Tanúi leszünk az újra és újra visszatérő halálnak, a kivégzéseknek, de egy tábori születésnek is. Bepillantást nyerünk egy, az embertelen körülmények között bimbózásnak induló szerelembe.

Mészáros Blanka

Megéljük, hogy ebben a világban minden apró döntésnek komoly súlya van: könnyen élet-halál kérdéssé válik, hogy melyik szikla mögé bújik az ember. Az öldöklés mögül eltűnnek a célok, a forradalmi eszmék, a szabadság. A szereplők egyetlen igazi célja a túlélés marad.

Az állandó feszültséget és borongós hangulatot fokozzák a filmes eszközök is. A kevés párbeszéd, a hosszú csendek, a lassú zene, az elnyújtott, lassan kibontakozó cselekmény mind egyfajta feszült várakozást eredményeznek a nézőben. A színészek arcára is nagy hangsúlyt fektet a rendező, sok a közeli felvétel. A piszkos, megnyúzott, sebhelyes arcokon visszatükröződik a szereplőket ért rengeteg megpróbáltatás. Az elnyújtott jelenetek sokasága némiképp levon a film élvezhetőségéből: ha unalmassá nem is, de döcögősebbé teszi azt. Maga a történet sem túl összetett, nem bővelkedik fordulatokban,

a hangsúly sokkal inkább a kor hangulatának átadásán van.

Kérdés, mennyire díjazzák ezt a nézők egy másfélórás mozi keretein belül.

A film hangulatát és eszközeit tekintve is újszerűséget jelent az 1848-as korszakkal foglalkozó eddigi filmekhez képest. A mai néző felé azt is közvetíti, hogy a pátoszt és a heroizmust elhagyva érdemes lehet az egyén felől megközelíteni egy fontos történelmi korszakot.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/144924

Ajánljuk még a témában