Néppárti viták: hova álljon a Fidesz?

2019. március 7. 16:29

Trombitás Kristóf
Mandiner

Meggondolatlan dolog úgy leadni a tagságit egy befolyásos klubban, hogy fogalmunk sincs, van-e egyáltalán új törzshelyünk.

Egyáltalán nem meglepő, hogy sokaknak elege lett az EPP-ből és nyílt színen is szakítanának a Néppárttal. Az EPP fősodra szisztematikusan feladta a karakteres konzervatív értékrendjét. Mint David Cameron, aki ugyan 2009-ben kiléptette a brit konzervatívokat a Néppártból, de nem a jobboldaliság mibenlétéről folytatott viták miatt. Az a Cameron, aki papíron konzervatív, de végig a progresszíveknek és a baloldalnak gazsulált, aztán elég volt egy rossz blöff és lapátra tették.

Örök igazság, hogy tehetsz bármilyen engedményt a felforgatóknak, ha a számukra rossz oldalon állsz, mindig disznóbaszó maradsz, mint Cameron. Megérte pitizni, ugye?

Ezért nem szabad soha semmilyen engedményt tenni az alapértékekért folytatott küzdelemben.

A helyzet az, hogy az EPP nem tegnap és nem is az elmúlt évtizedben vált ilyenné. Örvendetes, hogy mára a Fidesz-KDNP-t ez zavarja, de

a néppártiak világnézeti, kulturális kérdésekben régóta dróton rángatott bábjai a baloldalnak.

Az egy dolog, hogy nem kevesen ezt csak manapság ismerik fel, ettől még tény. Az európai, mainstream jobboldal tendál a mainstream baloldal felé és nem fordítva. Pont.

Salvini, Kaczynski vagy éppen Strache politikája ma már közelebb állt Orbánhoz, mint Merkelé? Nem kétséges.

Csakhogy.

Csakhogy ami eddig megvédte a kormányt a komolyabb vegzálásoktól, az pont az, hogy az EPP berkein belül voltak – és az, hogy ott voltak erősek. Néha érdemes egy tartalom nélkülivé vált status quót felrobbantani, de vajon érdemes vállalni azt a felelősséget, pont az EP-választások előtt, hogy ilyen horderejű kérdésben szülessen döntés?

Nem tudjuk, hogyan szerepelnek majd a néppárti indulók és azt sem, hogy az új jobboldaliak miként futnak be. Egy pártcsalád megreformálása vagy éppen új alakítása tankönyvi példája annak, hogy mit csinálunk győztesen – de nem a kampány hajrájában, ahol kapkodni kell és nincs idő a precíz előkészítő munkára. Salviniéken kívül mindenkinek az az érdeke, hogy májusig minden úgy maradjon, mint eddig, aztán majd meglátjuk.

A megszerzett pozíciók, az új erőviszonyok arányában lehet és kell majd alkudozni,

előtte csak fantáziálás történik.

És azt sem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt évtizedek munkája és egyáltalán, jelenléte miatt Orbán Viktor az európai kávéház megbecsült tagja. Lehet, hogy ez a kávéház évek óta málladozik és a vendégkörben is sokan akadnak, akikkel nem ülnénk le egy asztalhoz, de ettől még azoknál az asztaloknál dőlnek el az EU kérdései. És Magyarországnak jelenleg ezek a viták és megbeszélések nagyon fontosak.

A fent említett, EPP-n kívüli populista urak viszont nem tagjai ennek a klubnak, soha nem voltak azok és nem is lesznek. Ez kétségkívül teremt némi patinát körülöttük, de összességében sokkal nehezebb dolguk van a Brüsszellel való egyezkedésekben.

Meggondolatlan dolog úgy leadni a tagságit egy befolyásos klubban, hogy

fogalmunk sincs, van-e egyáltalán új törzshelyünk.

Nekifutásból, csak a szívre hallgatva, némileg sértetten nem érdemes politizálni és felelős döntéseket hozni. Pont azt látjuk a modern korban, hogy csak és kizárólag az érzelmi szuggesztiók játszanak szerepet, akkor is, ha egy ország vagy éppen a fél világ ügyeit kell eldönteni. Elég, ha mutatnak egy gyalázatos körülmények között vízbe fúlt, tragikus sorsú kisfiút, és a fejlett világ meggyőzhető arról, hogy milliókat engedjen be ellenőrzés nélkül.

Az ilyen EPP-féle ultimátumokkal és kizárási szándékokkal nem nagyon kell foglalkozni, a politikai kommunikáció részei.

Nem teljesen elképzelhetetlen, hogy többséget tudnak szerezni az EPP belső Orbán-kritikusai a saját berkeiken belül, de ez ugyanakkor még nem is biztos. Ez is csak egy a baloldalnak tett gesztusok közül.

Látjátok, mi jól idomított jobboldaliak vagyunk: akik és amik nektek nem tetszenek, azok nekünk sem ám!

Még két dolog.

Egyrészt a Magyar Nemzetben megjelent kiáltvány azt állítja, idézem: „A liberalizmus – amely egykor a nemzetállamokat létrehozni kívánó polgárság filozófiája és ideológiája volt – ma nem egyéb, mint fosztóképző”. 

Nos, a liberalizmus évszázadokkal ezelőtt sem volt más, csak fosztóképző. És pont a nemzetállamok propagálói érték el azt  java részük jóhiszeműen dolgozva az ügyön , hogy a tradicionális Európa megszűnjön, mi pedig abban az értékvesztett posztmodern iszapban tapicskoljunk, amiben jelenleg is állunk.

Másrészt ha egy kicsit is karcolgatjuk a felszínt, akkor elég hamar rájöhetünk ám arra, hogy

a valódi jobboldaliságból Strachéék térfelén sem sok akad,

csak bizonyos dolgokat hangosabban mondanak ki. Vagy egyáltalán: kimondják őket. Nem beszélve arról, hogy az új populisták üzenetei, programpontjai tele vannak baloldali gyökerű követelésekkel, politikákkal is.

Ne ringassa magát senki abban, hogy elsődlegesen világnézeti okoknál fogva kellene összefogni az új populistákkal. Karakteres jobboldaliságot sem itt, sem ott nem találunk. A politikai haszonelvűség, a reálpolitika mentén kell dönteni.

És e téren  legalábbis májusig nem vitás, hogy mit kell tennünk.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/144474

Ajánljuk még a témában