A Közérdekű Értelmiségiek Atyja – kicsoda Bernard-Henri Lévy?

Mindent művelt nemzetnek kijár egy médiaérzékeny betűszó-értelmiségi. A németeknek ott volt MRR, nekünk TGM-ünk van, a franciáknak pedig BHL-ük – közös vonásuk, hogy a nyilvánosság előtt érzik, érezték igazán elemükben magukat. 

Mindezzel együtt nem pakolnánk egy polcra az említett személyeket: Tamás Gáspár Miklós minden szélsőbalos őrültsége ellenére ezerszer eredetibb és mélyebb gondolkodó, mint Bernard-Henri Lévy,

Lévy néhány hete az általa szövegezett, civilizációs bukást vizionáló populizmusellenes kiáltvánnyal került be a hírekbe. „Vagy akarjuk Európát, vagy pedig elpusztulunk a populizmus áradatában” – fogalmaz Lévy, vele együtt többek között Szvetlana Alekszijevics, Anne Applebaum, Heller Ágnes, Elfriede Jelinek, Konrád György, Milan Kundera, Ljudmilla Ulickaja, Mario Vargas Llosa kongatja a vészharangot.

De kicsoda Bernard-Henri Lévy, és hogyan lett belőle a liberális elit leghangosabb védelmezője?

***

Egy kiábrándulás története

Az 1948-ban algériai zsidó családba született Bernard-Henri Lévy a marxista hittételekkel leszámoló nouveaux philosophes egyikeként robbant be a francia közéletbe a hetvenes évek közepén. Ezek az új filozófusok – a Maurice Clavel köré csoportosuló André Glucksmann, Christian Jambet, Lévy és mások –

Hősünk ebben az évben került be az École Normale Supérieure nevű elitképzőbe, ahol a felső burzsoázia gondtalan életét élő fiatalok szövögették szélsőbaloldali álmaikat.

BHL a keményvonalas kommunista Louis Althusser szárnyai alatt tanulta meg az entellektüelkedés csínyját-bínyját (a skizofréniában szenvedő, feleségét megfojtó filozófusra máig mestereként tekint); alig huszonhat éves volt, amikor hibátlan ideológiai pedigréjének köszönhetően a nagynevű Grasset kiadó egy könyvkollekció gondozására kérte fel. Sűrű időszak volt ez Lévy életében: miközben a kaviárbaloldal urbánus vadászmezőin modelleket cserkészett be, egy baloldali napilapot is alapított multimilliomos apja pénzéből, aki gaboni és kameruni ültetvényeken szedte meg magát.

A gulág

1974 fordulópont a francia értelmiség történetében: Szolzsenyicin Gulág-szigetvilágának francia fordítása és az orosz író kiutasítása a Szovjetunióból megrengette a francia értelmiségnek a totalitárius baloldal világmegváltó kísérletezéseibe vetett hitét. Lévy, akit egészen idáig „reakciós firkálmányoknak” minősítette a szovjet disszidensek visszaemlékezéseit, és a Vörös Hadsereg Frakció elfogott tagjaival szimpatizált, 

„Október univerzális bája” – a történész François Furet nevezte így az 1917-es bolsevik forradalom kisugárzását – nem kötötte többé gúzsba a francia baloldalt, legalábbis annak egy részét. BHL és hasonszőrű társainak színeváltozása azonban több volt egyéni sorsfordulóknál: azt jelezte, hogy a hatvanas évek radikális, felforgató ifjúsága eljegyzi magát a liberális kapitalizmussal. 

A marxista dogmák mellé elsőként az az André Glucksmann biggyesztette oda a kérdőjelet, aki korábban még elragadtatottan magasztalta a kínai kulturális forradalmat, 1968-ban az utcai erőszakot dicsőítette, Pompidou elnököt pedig az „újfasizmus Napóleonjaként” írta le. 1975-ben megjelent esszéjében (La Cuisinière et le mangeur d'hommes, A szakácsnő és az emberevő) párhuzamot vont a náci és a kommunista rendszer szörnyűségei között – Lévy meleg szavakkal reagált a könyv megjelenésére. 

A következő évben a Nouvelles littéraires című folyóirat egyik számát Lévy szerkeszthette, a szélsőbaloldalból kiábrándult fiatal gondolkodók itt nyilvánultak meg először az „új filozófusok” címke alatt. A La Barbarie à visage humain-ben (Emberarcú barbárság) Lévy még Glucksmann-nál is messzebb jutott a totalitárius rendszerek bírálatában: egyenesen a racionalizmusnak és a haladáseszmének ment neki, elítélve a felvilágosodás szülte ideológiák gyilkos optimizmusát. A könyv végső, kiábrándult konklúziója az, hogy

épp ezért az értelmiségi nem tehet mást, mint hogy visszavonul a társadalmi küzdelmek világából, és magányos lelkiismeretként őrzi a lázadás szellemét. 

„Igen, a Fejedelem: végzetszerűség, amely saját törvényének hajtja alá a Történelmet. Az élet elveszett ügy, a boldogság ósdi gondolat” – írja.

Lévy fiatalon

De itt van egy másik idézet is, a Felismerések Súlya Alatt Megtört Filozófus egzaltált stílusát érzékeltetendő: „Hirtelen kísértést érzek arra, hogy segítségért kiáltsak, hogy megidézzem magam körül e néhány hírnököt, ezeket a példamutató embereket, akik megléptek a harcmezőről, akik az őrület magányosságában, a halál előszobáiban rostokolva – testük csillagokkal átverve, arcukat könnyek mossák – távolról intenek felénk: balsejtelmű arcképek...”

És lőn BHL

Tagadhatatlan, hogy az új filozófusok számos ideológiai béklyótól megszabadították a francia értelmiséget. Tabudöntögetésükre a magyar-amerikai konzervatív filozófus, Molnár Tamás is felfigyelt: a Modern Age nevű folyóiratban közölt elemzésében (bizonyos érdemeik elismerése mellett) rámutatott, hogy

Visszatekintve már könnyebb észrevennünk a Lévy által megfogalmazott pesszimista, keresetten tragikus értelmiségi etikában a pozőrködést. És valóban: a filozófus igazán nagy pillanata 1977. május 27-én jött el. 

Ezen a napon Glucksmann társaságában a francia tévé Apostrophes nevű, legendás irodalmi műsorában tévénézők millió előtt ütköztethette meg érveit az ortodox szélsőbal két képviselőjével. A vita fő kérdése az volt, hogy ügyes marketingfogás-e csupán az új filozófusok antitotalitárius fordulata. Lévy fejtegetéseinél azonban sokkalta fontosabb volt a megjelenése: kigombolt ingben, hosszú loboncát hátra-hátravetve, székében önelégülten elnyújtózva, füstöt eregetve beszélt a balos ábrándok végéről. 

Bernard-Henri Lévy és André Glucksmann az Apostrophes felvételén

Íme, a kiábrándult értelmiségi bábjából kibújt BHL,

Amikor az egyik vitapartnere „reklámzseninek” titulálta őt, ennyivel válaszolt: „Ha a reklám azt jelenti, hogy arra törekszem, hogy könyveim a lehető legtöbb emberhez jussanak el, akkor valóban, nem vetem meg a reklámot”.

De nem csak BHL további pályafutását határozta meg ez az este: ekkor született meg a tömegkommunikáció igényeihez szabott, sekélyes, de annál fotogénebb médiaértelmiségi alakja. A „közéleti viták” intellektuális kacsaúsztatójában pancsikoló figurák mind BHL köpönyegéből bújtak elő. Egy könyvkiadó így fogalmazta meg az Apostrophes-adás jelentőségét: „A média ezen a napon ragadta magához azt a jogot, hogy eldönthesse, ki az értelmiségi, és ki nem”.  

Kigombolt ingben a világ körül

„Isten halott, de a frizurám gyönyörű” – ez a BHL-nek tulajdonított, de valójában egy kritikusa által szájába adott mondat jól jellemzi a „dekoratív médiaszemélyiség” Kiszel Tünde-i fogalmát megelőlegező filozófus pályafutását. Tévéstúdiók, államfők, vezető politikusok dolgozószobái, háborús övezetek, filmfesztiválok vörös szőnyege, puccos éttermek, nagyvilági partik: ezek jelentik a természetes előfordulási helyeit, oldalán pedig egymást váltják a színésznők és a vagyonos örökösnők. Szellemi-politikai magakelletését igyekszik valamiféle posztmodern dandyzmusként eladni. 

Túl a hetvenen is

Érdemi tevékenysége a nyugati világcsendőrködés támogatásán és a hatalmon levőkhöz való dörgölőzésen kívül kimerül abban, hogy évtizedenként újabb gombot enged ki a legdrágább szabóságokban varratott, ikonikus fehér ingén.

BHL-t, a luxusapartmanban élő bulvárfilozófust igazából mindenki utálja Franciaországban: sokatmondó adat, hogy húsz év alatt nyolcszor nyomtak tortát a képébe.

– Michel Onfray baloldali filozófus a Mandinernek adott interjújában úgy fogalmazott, Bernard-Henri Lévy „a gondolkodás nullfokát” jelenti –, hiúságát, felszínességét még a barátai is elismerik – mégsem tud kikopni a címlapokról, a mikrofonok mögül. Már csak azért sem, mert gazdag (nagyon, nagyon gazdag) ember, ismer mindenkit, aki számít, befolyása felmérhetetlen. 

Harmadik feleségével, a színésznő Arielle Dombasle-lal

Azt a Lévyt, aki az Emberarcú barbárságban még viszolygott a hatalom szükségszerű embertelenségétől, felettébb szoros kapcsolatok fűzték úgy François Mitterrandhoz, mint Jacques Chirachoz (előbbi egyenesen a tanúja volt második házasságkötésekor). Nicolas Sarkozyval ezer éve haverok. Természetesen Emmanuel Macronhoz is bejáratos: megválasztása előtt Kennedyhez és Alkibiadészhez hasonlította őt, a sárgamellényes tüntetéssorozatra reagálva pedig kijelentette:

BHL a langy, liberális baloldal poszterfiújaként az egész világot beutazta, hogy segédkezzen a történelem utáni globális rend megteremtésében. 1981-ben Pakisztánba utazott, rádióadókkal lepte meg a szovjetek ellen harcoló mudzsáhidokat. A délszláv háború idején a bosnyákok és elnökük, Alija Izetbegović mellett kampányolt. Amikor a szerb bombázások miatt bizonytalanná vált, hogy időben haza tud-e érni a Balkánról a harmadik esküvőjére, rávette Mitterrand elnököt, hogy különgépet küldjön érte.

„Nem gondolja, hogy az emberek az ilyenek miatt gyűlölik önt?”– kérdezett rá az esetre évekkel később az Observer riportere, BHL pedig azt válaszolta, hogy azok után, amit a francia kormányért tett, igazán ez volt a legkevesebb. 

1992-ben az amúgy inkább szerbpárti Mitterrand az ő hatására látogatott el Szarajevóba, hogy felhívja a figyelmet a városban folyó vérengzésre. BHL azt követelte, hogy a franciák fegyverezzék fel a bosnyákokat, az elnök erre viszont már nemet mondott. A sértett filozófus válaszul egy Európa Szarajevóban kezdődik nevű antinacionalista listát gründölt az EP-választásokra, igaz, a kezdeményezés hamar elhalt. 

BHL Líbiában

2002-ben Chiracék őt kérték fel, hogy Franciaország nevében mérje fel az afganisztáni helyzetet és segítse a kulturális újjáépítést. Ugyanebben az évben bőszen verte a tamtamot az Irak megtámadására készülő Bush-kormányzat mellett, azt állítva, hogy Szaddámnak tömegpusztító fegyverek vannak a birtokában. Megjárta Grúziát, Darfourt, hangosan üdvözölte Izrael 2009-es „Öntött ólom”-hadműveletét Gáza ellen, megingathatatlan cionistaként a zsidó állam nagy támogatója.

2011-ben kameráktól kísérve Líbiába látogatott, ahol a Kadhafi-ellenes felkelőket biztosította szimpátiájáról, és nagy szerepe volt abban, hogy Sarkozy kapcsolatba lépett velük, majd katonailag beavatkozott az oldalukon. Az országban eluralkodó káosz kapcsán annyit mondott, hogy az

Valami véget ért, valami fáj

Az a világ azonban, amelyben Lévy ilyen sikeresen megkonstruálhatta BHL-t, a Brexit, Donald Trump megválasztása, az illiberális demokráciák megjelenése nyomán mintha kezdene szertefoszlani.

A megváltozott helyzet a szerepvállalás egészen új fajtájára késztette a filozófust: tavaly egy egyszemélyes, Brexit-ellenes drámával lépett színpadra, a kétórás tudatfolyam-monológban tanúként hívta maga mellé John Locke-ot, Adam Smith-t, Karl Poppert.

arról beszélt, hogy „Európa szoftvere angol”, illetve azt is kifejtette: a modern demokrácia feltalálói „összetévesztették a népet a csőcselékkel”, a Brexit pedig a tudatlanság győzelmét jelentené a tudás felett.

„Kérlek, maradjatok bent!" – kérlelte a közönségét, és egy új Európai Bizottságot is elképzelt, amit Robert Schuman vezetne, John Locke az emberi jogokért lenne felelős, Diderot oktatásügyi, Goethe kulturális, Rosa Luxemburg védelmi, a Pussy Riot nőügyi, Isaac Newton kutatásügyi biztos lenne, míg Bob Geldof a jótékonysági akciókért felelne.

Az elmúlt hónapokban megjelent publicisztikáiban a szélsőjobb eltörése, „az elitek, a művelt, gondolkodó emberek, az etnikai, vallási, szexuális kisebbségek elleni hajsza” miatt panaszkodik, illetve az Európai Unió föderalizálását szorgalmazza.

„Hiba volt azt gondolni, hogy Európa automatikusan felépíti önmagát, hogy szundíthatunk egyet a történelem vonatán" – magyarázta arra a kérdésre válaszolva, hogy az establishment felelős-e valamilyen mértékben a kialakult helyzetért. BHL tehát hetven fölött is fáradhatatlanul gyakorolja a felemelt mutatóujjú, aggódó értelmiségiek embert próbáló hivatását.