Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
A honi pöcegödör ellenzéki sajtó még töpreng egy kicsit, terrortámadás történt-e Magdeburgban vagy sem.
Csinálom neked a helyet, Jenő. Ütöm-vágom Torót és Tőkést. Mondatokat emelek ki, szájam íze szerint forgatom, értelmezem át. Saját bőrömön tanultam meg, hogy ez milyen hatásos fegyver.
Jenő, ezt a levelet nem írom meg neked. Nem írom meg, mert fölösleges. Ugyanazt tudod, amit én, illetve én ugyanazt írom, amit te tudsz, és ha néha – nagyon ritkán – eltanácstalanodunk, mindkettőnk helyett gondolkodik közös barátunk, a kabinetfőnök. Néha akkor is, amikor éppen tisztán beszélünk egymás között, de igaz magyar, hadd gondolkodjon helyettünk, legalább nem mi tévedünk. Bár mi soha nem tévedünk.
Mi ketten együvé tartozunk, Jenő! A vérség kötelékénél is erősebb valami – valami kimondhatatlanul, mélyen zsigeri – köt össze bennünket: neked román rendszám van az autódon, nekem szlovák volt. Nem magyar a rendszámunk, Jenő! Átok ül azon a világon, Jenő, amelyben nekünk idegen rendszámok mögött kell belaknunk Hazánkat.
Hazánkat, amelyet kiraboltak az utolsó rohadék kommunisták. Nem tűntek el a történelem süllyesztőjében, de nem ám, túlélték saját végzetüket, én csak tudom, láttam eleget a Népszabadságnál. Beh gyűlöletes egy meló volt, Jenő. Hál’ Istennek, elmúlt, vége van, köszönhetően neki. Neked. Nekünk. A magyaroknak. A magyarok köszönik nekünk. Nekem.
Azért sem írok neked levelet, Jenő, mert nem feladatom dicsérni téged. És ha rosszat nem mondhatok, akkor a jót miért emlegessem? A jót mindenki látja. Ha másképpen nem, a szívével, hoppá, ezt nem én írtam, ez a szíves nem én vagyok, szerkesztő urak, kérem, töröljék, én nem tudom, mert ömlenek belőlem a szavak, igyekeznem kell utolérni önnön zsenialitásomat.
Hosszasan nem írok neked, Jenő. Elkezdődött a kampány, hát senki sem érti? Nekem kell megvédenem a Hazát és a Nemzetet, erre teremtett a Jóisten, meg arra, hogy ne írjak neked levelet, Jenő. Ha én nem védeném tollal, ékes szóval, tiszta beszéddel e földet, akkor az ilyen Cohn-Benditek egy perc alatt elfújnák ezt a gyönge kormányt. A célkereszt már rá van festve Orbán Viktor szívére és homlokára, ezért kell nekem elébe állanom. És mivel mindenünnen lőnek rá, hát szaladok körbe-körbe, látod.
Rajtam kívül senki más nem tudja mondani sem az igazat, sem a valódit. Na jó, te még igen, és közös barátunk is, a kabinetfőnök, de ti nem írtok olyan szépen, mint én, nekem mégiscsak ez a szent hivatásom, lásd be, Jenő. Ez az egyetlen rossz, amit rólad mondani tudok, drága barátom, de ne csüggedj, hiszen a Föld hétmilliárd embere osztozik keserű sorsodon. Ez a ti tragédiátok, hogy nem tudtok olyan jól írni, mint én. De magamra veszem ezt az édes terhet, megírom én mind a hétmilliárd ember helyett, hogy mi a helyes.
A szívemen tartom ezt a gyönge Magyarországot. ŐK nem látják, de mi tudjuk, hogy a balliberális politika által súlyosan eladósított Hazánknak jelenleg se megfelelő gazdasági ereje, sem egyéb ereje nincs, hiába az elmúlt három év embert próbáló erőfeszítése. Egyik napról a másikra nem lehet helyrehozni azt, amit az eddig soha nem látott aljasságra készülő levitézlett szocialisták tönkretettek. Hiába a munka és a ha megfeszülünk, akkor is megcsináljuk kínja. Nincsen remény. Jó, Orbán Viktor mást mond, a kormány mást mond, de ezért vagyunk, mi, Jenő, hogy még a saját rövidlátásuktól is megvédjük őket. Mert közös barátunk, a kabinetfőnök még náluk is jobban tudja.
Egyedüli üdvözítő út a mienk, Jenő. A te taktikai érzékedre van szükségünk: micsoda bölcs lépés volt, amikor a románbérenc RMDSZ-re való szavazásra buzdítottad az annak ellenzékeként létrejött igaz magyar polgári párttagjaidat. Köpni-nyelni nem tudtak Markóék, úgy meglepted őket. Ilyen húzások kellenek Mesterházyékkal szemben is.
A teremtő erődre van szükségünk, Jenő. Mutass nekem még egy olyan székelyföldi polgármestert, akinek a kertjében az úszómedence alján székely szimbólumokat találni. Ha háton úszol, a Napot látod, ha bebújsz a feszített víztükör alá, a Napot látod. Ezt csinálja utánad valaki!
Nem jó helyen vagy ott, ahol vagy, Jenő. Rongyos kilencszázezer forinttal kiszúrták a szemed. Azt hitték, hogy havi majd’ egymilláért elhallgatsz. Hogy befogod az aranyszájú pofádat. Ezt gondolták és így gondolták. (Az aranyszájú az én kiegészítésem, csak úgy kidagályosodott belőlem, senki más nem képes ilyen gyönyörű magyar nyelven gyalázkodni.)
Hát tévedtek. Nagyot tévedtek. Mert te ritkán szólsz, de arra az egész nemzet felfigyel. Gondolj csak a gyöngyhalászokra, Jenő. Az egész Kárpát-medence ízlelgette anyanyelvünk egyik legszebb szavát: gyöngyhalászat. Majdnem olyan szép, mint a hajolaj. Ez kell nekünk, Jenő!
Mindenesetre én csinálom neked a helyet, Jenő. Ütöm-vágom Torót és Tőkést. Mondatokat emelek ki, szájam íze szerint forgatom, értelmezem át. Saját bőrömön tanultam meg, hogy ez milyen hatásos fegyver.
Mert a végén csak egy erdélyi maradhat talpon a Kárpát-medencében. És az te vagy, Jenő. Majd kihalászod magad. Ahogyan egész életedben tetted a zordon Kárpátok alatt, egymagadban küzdöttél magadért.
Én mindig ott fogok állni mögötted. Meg a közös barátunk is, a kabinetfőnök.
*A szerző a 2012-es romániai önkormányzati választásokon az EMNP kampányfőnöke volt.