Rossz kimondani, de amit a tiszások csinálnak, az rokon a rasszizmussal

Képzeljük el, hogy fanatikus Fradi-drukkerek nem a Ferencváros mérkőzéseit látogatják, hanem meccsnapon az MTK-stadionba mennek, hogy szidják a kék-fehéreket.

Esetleg Wass Albert hívei direkt Krasznahorkai-regényeket vásárolnak és olvasnak, hogy minden oldal után káromkodhassanak és dühösen földhöz vágják a könyvet.

Ezek életszerűtlen, ostoba viselkedésre vallanak, nehéz lenne megmagyarázni az effélét. A Tisza szavazói azonban kifejezetten azzal szórakoznak, hogy az általuk gyűlölt Orbán Viktor országjárásain tegyék a tiszteletüket, és durván provokálják az ott összesereglett tömeget. (Ugye, mint fentebb írtam, senki se gondolja, hogy a Mozart-fanatikus muzsikabarát odaszól az Azahriah-nak csápoló, extázisban fürdő fiatalnak: „Szerinted ez zene? Nem szégyelled magad, hogy ilyesmit hallgatsz?”)

Ha nem gyülekezhet, nem hozhat létre saját szervezeteket, médiumokat, közösségeket, ha megszűnnek az egyéb fórumok. Csakhogy ennek ma Magyarországon nincs akadálya, sőt maga Magyar Péter is – hasonlóan más ellenzékiekhez – járja az országot, felszólal, programokon vesz részt. A demokráciában ráadásul négyévente lehetőség van a kormány leváltására; annál határozottabban és hatékonyabban nehéz beavatkozni a folyamatokba, mint a voksolás útján. A kampányban normális ember nem az ellenfél rendezvényeit látogatja, hogy ott konfrontálódjon, és elmondja, mennyire utálja az illetőt, hanem a sajátjára megy igent mondani, ünnepelni, erőt gyűjteni.

Az idei kampánykörúton mostanra általános lett, hogy a miniszterelnököt és pártját gyalázzák, merő gyűlöletből, mert azon túl, hogy kinyilvánítják, mennyire utálják a Fideszt és Orbánt, igazából nem sok mondanivalójuk akad. Ez a mocskolódás elfedi azt a kérdést, hogy voltaképpen mi bajuk is van Orbánnal.

De tényleg, mi is? Az, hogy „lop”? Ha igen, ügyesen csinálja, mert amennyi állami beruházásra sor került az elmúlt időszakban, az csak azért nem sokszorosa a baloldali kormányokénak, mert a nullát nem lehet sokszorozni. (Ugye, emlékszünk: „Nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk”.) A Demokratában hétről hétre sorolják azokat az építkezéseket, fejlesztéseket, amik megtörténtek; a rengeteg adókedvezményre és hiteltámogatásra is valahonnan van fedezet – és így értelemszerűen nem lopta el senki –

Vagy az a baj a jelenlegi kormánnyal, hogy nincs szabadság? Senki sem szidhatja a hatalmon lévőket, nincs ellenzéki tévé, újság, az interneten nem engedik a balliberális tartalmakat, a Facebook letiltja a Tisza-vezért? Senki sem mer O1G feliratot pingálni házfalakra, plakátokra? Az emberek félnek kimondani a véleményüket? Nos, igen, ez éppenséggel kormánypárti álláspont esetében vált ki gyakran verbális vagy akár fizikai agressziót. 

Oroszbérenc? Amiért az érdekeink – kereskedés az olcsó energiahordozókkal – egybeesik az oroszokéval? Vagy mert egy erőszakos, a magyar kisebbséget elnyomó és vágóhídra hajtó, korrupt, zsaroló ukrán rendszerrel nem találja meg az összhangot?

és ellentétben a szépségversennyel, a politikában a tapasztalat, a nagyobb múlt, hosszabb gyakorlat inkább előny.

Túlságosan sikeres a köz- és magánéletben? Ez csakugyan frusztráló lehet sokaknak, de irigységre nem lehet országot építeni. (Kampányt talán igen, ezt igyekeznek is meglovagolni, de abból – hogy egy klasszikust idézzek – nem lehet igaz országot építeni.)

Az Orbán-beszédeket megzavarók „Mocskos Fidesz!”-ezése azért különösen visszatetsző és mindenféle józan érvelést és mérlegelést negligáló, mert nem tetteiért támadja az ellenfelét, hanem az identitásában.

Nem politikai üzenet, hanem érzelmekre alapozott előítéletesség. Valójában rokon a rasszizmussal.

Én ugyan sosem voltam „fideszes”, nem is pártokban gondolkodom, hanem értékek és érdekek mentén. Mindig is a nemzeti radikalizmus állt hozzám a legközelebb (már akkor is, amikor ezt a fogalmat talán még nem is használták), de lenyűgözött Orbán teljesítménye, személyisége. Így a mocskos Fidesz akár le is pereghetne rólam (a kilencvenes évek elején gondoltam én magam is hasonlókat róluk),

Persze az egész mögött az a megfontolás is fellelhető, hogy Orbán sikeres országjárása helyett inkább ezekről a balhékról essen szó. Nem adhatnak mást most sem, csak mi lényegük: építés helyett csak a romboláshoz értenek. Szimbolikus pillanata volt ennek a nagytudású százados, aki, mint rendőrviccek túlbuzgó, önhitt megtestesítője, nem látván tovább az orra hegyénél, ügyesen szétbarmolt egy titkosszolgálati akciót.

De a legszebb, amikor a bősz tüntetők úgy demonstrálják fékezhetetlen agyvelejüket, hogy tíz nappal az országgyűlési választások előtt azt kiabálják: „Mondjon le!” Ezzel mintegy lábjegyzetet mellékelve ahhoz, mennyire nincsenek tisztában a demokrácia lényegével.

***

(Nyitókép: képernyőfotó)