„Mocskos nemzeti konzervatív keresztény magyarok!” Erre gondolnak, akik a „Mocskos Fidesz!”-t skandálják, és így is értelmezzük valamennyien.
Képzeljük el, hogy fanatikus Fradi-drukkerek nem a Ferencváros mérkőzéseit látogatják, hanem meccsnapon az MTK-stadionba mennek, hogy szidják a kék-fehéreket.
Vagy Verdi-rajongók az Operaház helyett inkább Pamkutya-koncertre indulnak, hogy pfújolhassanak a zeneileg képzetlen előadóknak.
Esetleg Wass Albert hívei direkt Krasznahorkai-regényeket vásárolnak és olvasnak, hogy minden oldal után káromkodhassanak és dühösen földhöz vágják a könyvet.
Ezek életszerűtlen, ostoba viselkedésre vallanak, nehéz lenne megmagyarázni az effélét. A Tisza szavazói azonban kifejezetten azzal szórakoznak, hogy az általuk gyűlölt Orbán Viktor országjárásain tegyék a tiszteletüket, és durván provokálják az ott összesereglett tömeget. (Ugye, mint fentebb írtam, senki se gondolja, hogy a Mozart-fanatikus muzsikabarát odaszól az Azahriah-nak csápoló, extázisban fürdő fiatalnak: „Szerinted ez zene? Nem szégyelled magad, hogy ilyesmit hallgatsz?”)
Természetesen a politikai véleménynyilvánításnak sokféle terepe van. Az efféle tüntetéseknek akkor lehet értelme, ha valakinek másképpen nincs módja kifejezni a nézeteit.
Ha nem gyülekezhet, nem hozhat létre saját szervezeteket, médiumokat, közösségeket, ha megszűnnek az egyéb fórumok. Csakhogy ennek ma Magyarországon nincs akadálya, sőt maga Magyar Péter is – hasonlóan más ellenzékiekhez – járja az országot, felszólal, programokon vesz részt. A demokráciában ráadásul négyévente lehetőség van a kormány leváltására; annál határozottabban és hatékonyabban nehéz beavatkozni a folyamatokba, mint a voksolás útján. A kampányban normális ember nem az ellenfél rendezvényeit látogatja, hogy ott konfrontálódjon, és elmondja, mennyire utálja az illetőt, hanem a sajátjára megy igent mondani, ünnepelni, erőt gyűjteni.
Ott, a sajátjai között bőszen szidhatja a kormányt és fejét, építheti a bázisát; nem a másként gondolkodók, hanem a hozzá hasonlók társaságát keresi.
Az idei kampánykörúton mostanra általános lett, hogy a miniszterelnököt és pártját gyalázzák, merő gyűlöletből, mert azon túl, hogy kinyilvánítják, mennyire utálják a Fideszt és Orbánt, igazából nem sok mondanivalójuk akad. Ez a mocskolódás elfedi azt a kérdést, hogy voltaképpen mi bajuk is van Orbánnal.
De tényleg, mi is? Az, hogy „lop”? Ha igen, ügyesen csinálja, mert amennyi állami beruházásra sor került az elmúlt időszakban, az csak azért nem sokszorosa a baloldali kormányokénak, mert a nullát nem lehet sokszorozni. (Ugye, emlékszünk: „Nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk”.) A Demokratában hétről hétre sorolják azokat az építkezéseket, fejlesztéseket, amik megtörténtek; a rengeteg adókedvezményre és hiteltámogatásra is valahonnan van fedezet – és így értelemszerűen nem lopta el senki –
és a 60 milliárd eurós devizatartalék (fejenként 6400 euró, tehát nagyjából két és fél millió forint!; na, ezt biztos ellopná egy leendő balos kabinet, ahogy Budapest tartalékai is pillanatok alatt eltűntek) sem a NER-t hizlalta.
Vagy az a baj a jelenlegi kormánnyal, hogy nincs szabadság? Senki sem szidhatja a hatalmon lévőket, nincs ellenzéki tévé, újság, az interneten nem engedik a balliberális tartalmakat, a Facebook letiltja a Tisza-vezért? Senki sem mer O1G feliratot pingálni házfalakra, plakátokra? Az emberek félnek kimondani a véleményüket? Nos, igen, ez éppenséggel kormánypárti álláspont esetében vált ki gyakran verbális vagy akár fizikai agressziót.
Oroszbérenc? Amiért az érdekeink – kereskedés az olcsó energiahordozókkal – egybeesik az oroszokéval? Vagy mert egy erőszakos, a magyar kisebbséget elnyomó és vágóhídra hajtó, korrupt, zsaroló ukrán rendszerrel nem találja meg az összhangot?
Túlságosan régóta tölti be a pozícióját? Hát, ez kétségtelen. De ez speciel nem rajta múlik, hanem a választókon (ld. még demokrácia),
és ellentétben a szépségversennyel, a politikában a tapasztalat, a nagyobb múlt, hosszabb gyakorlat inkább előny.
Túlságosan sikeres a köz- és magánéletben? Ez csakugyan frusztráló lehet sokaknak, de irigységre nem lehet országot építeni. (Kampányt talán igen, ezt igyekeznek is meglovagolni, de abból – hogy egy klasszikust idézzek – nem lehet igaz országot építeni.)
Az Orbán-beszédeket megzavarók „Mocskos Fidesz!”-ezése azért különösen visszatetsző és mindenféle józan érvelést és mérlegelést negligáló, mert nem tetteiért támadja az ellenfelét, hanem az identitásában.
Nem konkrét dolgokat kér számon, hanem egy közösséggel szembeni gyűlöletre épít, aminek oka nem más, mint az illető mássága, puszta létezése.
Nem politikai üzenet, hanem érzelmekre alapozott előítéletesség. Valójában rokon a rasszizmussal.
Én ugyan sosem voltam „fideszes”, nem is pártokban gondolkodom, hanem értékek és érdekek mentén. Mindig is a nemzeti radikalizmus állt hozzám a legközelebb (már akkor is, amikor ezt a fogalmat talán még nem is használták), de lenyűgözött Orbán teljesítménye, személyisége. Így a mocskos Fidesz akár le is pereghetne rólam (a kilencvenes évek elején gondoltam én magam is hasonlókat róluk),
de mivel itt egy közösség, egy identitás, egy életprogram, világnézet van lemocskosozva, én is érintett vagyok. „Mocskos nemzeti konzervatív keresztény magyarok.” Erre gondolnak, akik skandálják, és így is értelmezzük valamennyien.
Persze az egész mögött az a megfontolás is fellelhető, hogy Orbán sikeres országjárása helyett inkább ezekről a balhékról essen szó. Nem adhatnak mást most sem, csak mi lényegük: építés helyett csak a romboláshoz értenek. Szimbolikus pillanata volt ennek a nagytudású százados, aki, mint rendőrviccek túlbuzgó, önhitt megtestesítője, nem látván tovább az orra hegyénél, ügyesen szétbarmolt egy titkosszolgálati akciót.
Kapcsolódó vélemény
Így lett az ő hősük Szabó Bence, egy pancser, a magyar Cattani felügyelő, aki akkor sem vette észre a valóságot, amikor az már a szemfenekét szúrta.
Ezt is ajánljuk a témában
Ha külföldi érdekeket képviselnék, másra se vágynék, mint egy efféle érzelemvezérelt politikai tábor térnyerésére. Francesca Rivafinoli írása.
De a legszebb, amikor a bősz tüntetők úgy demonstrálják fékezhetetlen agyvelejüket, hogy tíz nappal az országgyűlési választások előtt azt kiabálják: „Mondjon le!” Ezzel mintegy lábjegyzetet mellékelve ahhoz, mennyire nincsenek tisztában a demokrácia lényegével.
Még jó, hogy nem előrehozott választásokat követelnek április ötödikére.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A 24 évvel ezelőtt kék háttér előtt fotózkodó M. P. is adócsökkentést ígért, nem rezsiemelést. Francesca Rivafinoli írása.
(Nyitókép: képernyőfotó)
Rengeteg a kérdés a hamarosan hivatalba lépő kabinet kapcsán. Megnéztük milyen modellek voltak eddig Magyarországon.
A katolikus tanár szerint a személye körül kialakult polémia valójában nem arról szólt, amiről szólnia kellett volna.
A KDNP szerint a Tisza Párt képviselői a jövőben is elzárkóznak majd az újságírói kérdések elől.
Nem lenne meglepő, ha Karácsony Gergely örömében egy kis megkönnyebbülés is lenne, hogy elköszönhet attól az embertől, aki az egyik legnagyobb vetélytársa volt a fővárosi politikában.
És még hány ilyen seggszáj-mutatványhoz fog kelleni tapsolnotok a következő hónapokban!
A hatályos szabályok szerint nem minden leköszönő állami vezetőt illet meg továbbra is személyi védelem.
Tiszta lappal indulhat, kizárólag a tettei fogják minősíteni a munkáját.
A Városligetben kutyás fesztivál lesz, a területre beengednék a szakszervezeteket is, de ők már megsértődtek. Nem kicsit, nagyon.
A háttérben nemcsak költségvetési viták állnak, hanem egy régi román politikai reflex is: amikor nehéz döntéseket kell meghozni, a hatalom legerősebb szereplője gyakran időben hátralép, hogy később ellenzékből mutogathasson másokra.
