A vezetés felelősség, nem pedig önmegvalósítási projekt. Szalai Zoltán írása.
Vasárnap a nemzet polgárai a szavazófülkék magányába vonulnak sorsot választani a következő évekre családjuknak, önmaguknak, a hazának. A Mandiner közössége klubestjeinken vendégeinkkel együtt, munkatársaink lapunk hasábjain részletesen, adatokkal és tényekkel alátámasztva tekintették át azt a gigantikus utat, amelyet Magyarország az eltelt tizenhat esztendőben bejárt.
Nem vágyálmokról írtunk, hanem a valóságról: a munkaalapú társadalomról, amelyben a segély helyett a tisztességes bér vált alapvetéssé; a modernizáció kulcsát jelentő infrastrukturális fejlesztésekről, amelyek bekötötték a vérkeringésbe a legkisebb falvainkat is; emellett arról a tehetséggondozási hálózatról, amely határokon átívelően karolja fel a jövő magyar elméit.
A választás előtt állva azonban a múlt eredményeinél is fontosabb a jövő iránya. Konrad Adenauer szavai ma aktuálisabbak, mint valaha: „A politika nem tudomány, mint ahogy azt sok professzor képzeli, hanem művészet. Méghozzá a lehetőségek művészete.” Ez a művészet pedig nem az utcai performanszokban vagy a pillanatnyi népszerűségi mutatókban rejlik, hanem a felelősségteljes kormányzásban.
A jobboldal mellett szóló legfőbb érv nem ígéret, hanem egy közösség teljesítménye. A miniszterelnök mellett a tapasztalat és a nemzetközi súly szól, elég az amerikai alelnök történelmi látogatását említeni. S nem utolsósorban a stratégiai nyugalom, amely mindeddig megóvta az országot térségünk legnagyobb veszélyeitől. A nemzeti szuverenitás kérlelhetetlen őre, Charles de Gaulle úgy vélte: „A tekintély nem létezhet presztízs nélkül, a presztízs pedig nem létezhet távolságtartás nélkül.”
Magyarország ma büszke ország. Büszkék a városaink, amelyek megújultak, és büszkék a falvaink, ahol újra van jövőkép.
Ez a büszkeség nem gőg, hanem az elvégzett munka önbecsülése. A kormányzati teljesítmény fundamentuma ez az emberi és nemzeti méltóság. A kínálati oldal másik felén a soha nem látott európai titkosszolgálati támogatással megsegített Tisza Párt és annak kétes hírű vezetője áll. Ha lehántjuk a mozgalomról a közösségi média mázát és a hangos jelszavakat, mi marad? Ezen érdemes elgondolkoznia mindenkinek. A politika világában a sértődöttség ritkán szül jó államférfiúi döntéseket. A kihívó fellépése véleményem szerint nem politikai alternatíva, hanem egy pszichológiai természetű vihar a magyar közéletben.
A vezetés felelősség, nem pedig önmegvalósítási projekt.
Aki tegnap még a rendszer része volt, ma pedig annak lebontását ígéri anélkül, hogy érdemi víziót mutatna a stabilitás fenntartására, az bizonytalanságot hoz.
A kormányzás nem egy folyamatos tüntetés; a hétfő reggelekhez döntések, költségvetések és diplomáciai szívósság kell. A Tisza áradása hordalékot hoz, nem pedig építőköveket. Tusnádfürdőn egy székelyderzsi fiú mesélte nekem jó pálinka mellett azt az adomát, miszerint az öreg székelyt kérdezi az unokája: Nagyapám, miért nem próbáljuk meg az új utat a faluba? Azt mondják, rövidebb. Mire a nagyapja: Az ismert utat az hagyja el, aki nem tudja, hová akar megérkezni, vagy nem bánja, ha útközben elvész.
Mi megérkezni akarunk. Tegyünk érte a demokrácia ünnepén!
Nyitókép: MTI/Veres Nándor
A szuverén Magyarországra az Európai Unió jelenti ma a legnagyobb veszélyt. Most egy liberális brüsszeli helytartó kormány lépett hivatalba – írta Orbán Viktor a Fidesz-kongresszus előtt közzétett röpiratában.
A KDNP parlamenti frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap felidézte: az első lépés az volt, amikor a miniszterelnök Brüsszelben Ursula von der Leyennel közös sajtótájékoztatóján hosszasan ecsetelte, hogy milyen sok pozitívuma van a migrációs paktumnak.
Magyar Péter szerint a Master Good profitjából bőven futná tisztességes fizetésre a magyar munkavállalóknak.
Négy szó a kongresszus előtt, amitől a teljes jobboldal függ. Varga Mátyás Zsolt írása.
Bárdos Szabolcs főigazgató 2020 októbere óta vezette a szervezetet.
A gazdasági és energetikai miniszternek annyi ingatlanja van, hogy egyet elfelejtett megemlíteni a bevallásában.
A visszafogott első félidő után felpörögtek az események Dallasban. A Hollandia–Japán meccs a világbajnokság legjobb félidejét produkálta a szünet után, úgy tűnt, kapufás gólokkal nyer az Oranje, de nem tudta kihúzni a hajrát, az ázsiaiak megmentettek egy pontot.
A külpolitikai siker helyett súlyos presztízsveszteség lett a végeredmény, miután Berlin elbukott az ENSZ Biztonsági Tanácsának választásán.
