A pőre valóságot persze tudjuk: Csík több mint száz évvel, majd közel nyolcvan évvel ezelőtt ismét Románia része lett, az egykori Udvarhelyszékkel Hargita megyét alkotja. A székely magyarság most is ugyanúgy kitart, mint a régi időkben. Érdekesség: Csík vármegyében a 19. század végén 83 százaléknyi magyar és 11 százaléknyi román népesség élt; a mai, nagyobb Hargitában ugyanúgy 83 százalék a magyarok és 12 százalék a románok aránya. Itt hát nem porlik az a bizonyos kőszikla.
Sziklára épült itt amúgy is minden: a havasok közötti, magasban fekvő völgyekben mindig is gyenge volt a termőföld, nem csoda hát, hogy szikár és kemény embereket nevelt ez a táj.
A csíki látkép jellegzetes, önmagát sokféleképpen, apró eltérésekkel meg-megismétlő vidéket mutat. A hol távolabbi, hol közelebbi hegyek kulisszái előtt kopár dombok húzódnak, azok előtt pedig a hosszan kanyargó völgyekben fehér falú, tornyos templomok köré rendeződnek a falvak – amelyek mintha láncra lennének felfűzve a völgyön végighúzódó országúton.