Menjen-e Orbán akkor is, ha ezzel rosszabb lesz nekem? – Nos, erre csak kevés elvetemült mond egyértelmű igent

A kijózanodás napjait-heteit éli Magyarország. Kis hazánkban százezres tömegek térnek vissza a valóságba, jó okból és jó időben. Elkezdtek számolni a magyarok. És ahogy számolnak, egyre világosabbá válik számukra a képlet. Nem érzetek és érzületek, hanem a rögvalóság szintjén lesz számukra nyilvánvalóvá, hogy miből választhatnak. S ez könnyít a döntésen, nem is kicsit. 

A jobboldali kötődésű kutatóintézetek az ellenzék Tisza Párt mögötti egyesülése mellett mindig is konzisztens Fidesz-előnyt mértek, s lassan a baloldali kutatóintézetek is kezdenek lemászni dús termésű hópiumfáikról. A 21 Kutatóközpont, majd a Medián múlt heti közleményei, aztán Török Gábor frissített választási prognózisa is arra utal, hogy az ellenzéki közvéleményipar szereplői is szívesen megőriznének 2026 áprilisa utánra valamennyit a hitelességükből. „Javuló közhangulat”, „csökkenő Tisza-előny”, „az Orbán Viktort a miniszterelnöki pozícióra alkalmasnak látók arányának növekedése”, „a kormányváltást akarók arányának csökkenése” – gyönyörű megfogalmazásai ezek a nyilvánvaló közvélemény-kutatói trükk végórájának: aki csak a legfanatikusabb, súlyos politikafüggő szavazók körében mér, az Tisza-előnyt fog találni. Aki veszi a fáradságot, hogy a mindennapok „élettel rendelkező”, elfoglalt, dolgozó magyarjából is kinyerje valahogy politikai álláspontját, az pedig látja, hogy ez az ország nem tér el alapjaiban 2021 végi, 2022 eleji önmagától. 

Csak számolgat, és levonja a következtetéseket.