– írja. Támpontot ad abban, hogyan lehet felismerni, ha baj van, és segít abban, mit tegyen a fiatal, ha érintett, és hogyan viszonyuljon mindehhez az aggódó szülő. Mint írja: „az étkezési zavarok mögött mindig ott van a vágy, hogy elég jók legyünk, hogy elfogadjanak minket mások, és mi is önmagunkat”. Úgy véli, hogy amikor megtanuljuk szeretettel látni a testünket, az étel többé nem ellenség, hanem a gondoskodás egyik formája lesz”.
Szó van a könyvben az olyan – a táplálkozást nagymértékben befolyásoló – tényezőkről, mint
- a kortárs csoport,
- vagy a kamaszok kezéhez nőtt rettenetesnél rettenetesebb tartalmakban bővelkedő TikTok
- és a közösségi média.
Antal Emese úgy tud ezekre a mai trendekre választ adni, hogy közben nagyon is konzervatívan – a szó jó értelmében – ragaszkodik a 21. századi zajban egyre halkabban szóló tételmondathoz, miszerint a szülő igenis példakép. Igen, az étkezésben is. A legjobb ebben a kötetben a színes recepteken túl mégis az, hogy a szerző megerősíti a szülőket abban, hogy nincsenek egyedül. Hogy tényleg lehet úgy támogatni gyermekeinket, hogy közben teret engedünk nekik, hagyjuk őket felnőni. És ez az a pont, ahol a két generáció igénye találkozik.
Nyitókép: Shutterstock.com