Feltétlen bizalom – A kormánykritikus sajtó és a Tisza Párt gazdasági programja

„Az újságírás legyik legfontosabb, egyben legnehezebb feladata a választási kampányok idején a zajszűrés és a hiteles tájékoztatás fenntartása: ilyenkor egész választások múlhatnak azon, mit közölnek az egyes újságok, milyen döntéseket hoznak az egyes újságírók. A 2025. november végén kirobbant ügy, melynek során az Index.hu egy terjedelmes cikkben ismertette a Tisza Párt állítólagos, belső használatra készült gazdasági konvergencia-programját, ékes példája annak a komplex helyzetnek, amellyel a szerkesztőségeknek szembe kell nézniük. A dokumentum, amely drasztikus megszorításokat, progresszív adózást és a családtámogatások átalakítását vetítette előre, azonnal uralta a közbeszédet. Az eset azonban nem pusztán a tartalom miatt érdekes, hanem azért is, mert rávilágít a hazai médiaetikai normák és a forrásellenőrzési gyakorlatok hiányosságaira, különösen abban a tekintetben, ahogyan a sajtó különböző szegmensei reagáltak a szivárogtatásra. Felmerül a kérdés, hogy a sajtónak milyen lehetőségei vannak arra, hogy ne csak a pártnarratívákat legyen kénytelen ismételgetni.

Amikor egy mértékadó szerkesztőség egy ilyen súlyú, de ellenőrizetlen forrásból származó dokumentummal találkozik, az elsődleges feladat nem a tartalom azonnali, kritika nélküli közlése, de nem is annak automatikus elvetése, pusztán annak alapján, hogy az érintett párt cáfolta. A helyes újságírói magatartás az aktív verifikáció, vagyis a dokumentum eredetiségének technikai és tartalmi ellenőrzése: e dokumentum kapcsán azonban a sajtó jelentős része elmulasztotta ezt a lépést.

 Míg az Index tényként tálalta a birtokába jutott anyagot, addig a kormánykritikus média nagy része megelégedett azzal, hogy elfogadta Magyar Péter pártelnök cáfolatát, miszerint a dokumentum hamisítvány, sőt, akár mesterséges intelligencia által generált szöveg. Ez a megközelítés azonban szakmailag aggályos: az újságíró feladata ugyanis nem a politikai nyilatkozatok puszta kihangosítása, hanem az állítások valóságtartalmának vizsgálata – ez pedig mindkét oldalon elmaradt.

 A nyugati sajtótörténelemben számos példa akad arra, hogyan lehet felelősen kezelni a hasonló szivárogtatásokat. A 2017-es francia elnökválasztás során történt »Macron Leaks« esetében a francia és a nemzetközi sajtó nem rohant a kiszivárogtatott e-mailek publikálásával. Ehelyett szakértők bevonásával elemezték a metaadatokat, amelyek segítségével kimutatták a dokumentumok manipuláltságát és az idegen beavatkozást. Ezzel szemben áll az amerikai BuzzFeed esete a Steele-dossziéval, ahol a portál ellenőrizetlenül hozott nyilvánosságra nyers hírszerzési adatokat, ami később súlyos hitelességi válságot okozott, és muníciót adott a »fake news« narratívának. A magyarországi helyzetben a sajtónak a Pentagon-iratok feldolgozásához hasonló alapossággal kellett volna eljárnia: a szöveg nyelvi elemzése, a metaadatok vizsgálata és a szakértőkkel való konzultáció elengedhetetlen lett volna annak eldöntéséhez, hogy a dokumentum valóban a Tisza Párt belső műhelyéből származik-e, vagy egy ügyetlen hamisítvány. Ideális esetben a sajtó utánajár annak, hogy mi történt, mozgósítja forrásait, megszólaltat – akár névtelenül – az eseményeket közelről is látó embereket. Mindezt jól tudja a kormánykritikus sajtó is amikor a Fidesz körüli dolgokról ír, elég a fidesz kampánystratégiájának változásáról szóló cikket említeni, hogy csak a közelmúlt termésével foglalkozzunk. Ehelyett kapjuk most a Tisza álláspontját szajkózó cikkeket, kiegészítve néhány felszínt karcolgató humoreszkkel.

A forrásellenőrzés és a háttérfeltárás elmulasztása mellett a sajtó másik nagy adóssága a Tisza Párt valódi gazdasági hátországának és programjának feltérképezése. Ahogy több politikai elemző, így Schiffer András is elmondta, ha elfogadjuk, hogy nem ez a Tisza Párt gazdasági programja, akkor tisztázni kell, hogy mi az. Aztán kiderülne, hogy ez mennyiben hasonlít az Index által közzétett dokumentumban foglaltakra.

Az ellenzéki nyilvánosságban sokszor kritikátlanul átvett narratíva szerint a párt gazdasági programja pusztán az adócsökkentésre és a korrupció felszámolására épül, miközben a balliberális elit visszatéréséről szóló híreket riogató kormánypárti szólamokként tálalják. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb, és egy alapos újságírói munka feltárhatta volna, kik is dolgoznak valójában a háttérben. A Tisza Párt szakértői gárdájában például olyan nevek tűnnek fel, mint Tanács Zoltán, aki a nemzetközi tanácsadói szférából, a Horváth & Partners-től érkezett, és a vállalati hatékonyságnövelés szakértője. Szintén kulcsszereplő Kármán András, a második Orbán-kormány volt államtitkára, aki a fiskális fegyelem és a megszorító gazdaságpolitika elkötelezett híve. Ezen szakemberek jelenléte nehezen egyeztethető össze azzal a képpel, miszerint a párt felelős költekezésre vagy éppen radikális kísérletekre készülne, de azt is érdemes látni, hogy korántsem ismeretlen, tiszta lappal induló alakok veszik körül a pártot.

A sajtónak nemcsak a személyi összetételt, hanem a politikai ígéretek és a szakmai realitások közötti feszültségeket is vizsgálnia kellene. Kiváló példa erre az általános forgalmi adó csökkentésének kérdése. Magyar Péter kommunikációjában központi helyen szerepel az élelmiszerek ÁFÁ-jának 5 százalékra csökkentése, ami népszerű ígéret. Ugyanakkor Dálnoki Áron, a párt gazdasági programírója egy etyeki fórumon – egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint – úgy fogalmazott, hogy az ÁFA a költségvetés legstabilabb pillére, és ezen a téren »nagyokat ígérgetni« felelőtlenség lenne. Ez a kiszólás rávilágít a politikai marketing és a kormányzati felelősség közötti örök ellentétre. A média feladata éppen az lenne, hogy szembesítse a pártvezetést ezekkel a belső ellentmondásokkal, és rákérdezzen: hogyan kívánják összeegyeztetni a kampányígéreteket a szakértőik által is elismert költségvetési korlátokkal? Ehelyett a kérdések gyakran elmaradnak, és a diskurzus megreked a felszínes üzenetek szintjén.

Nem vizsgálják olyan ismert személyek szerepét sem, mint Petschnig Mária Zita, Surányi György, Bod Péter Ákos, Felcsuti Péter vagy Bokros Lajos szerepét, akiket többször szóba hoztak a programalkotással, és akik nem is rejtik véka alá, hogy szerintük a megszorítások jelentik az egyetlen járható utat.

Hasonlóan kritikus pont az ígéretek finanszírozásának kérdése: a Tisza Párt állítása szerint jelentős részben az uniós források hazahozatalára és a korrupció felszámolásából származó megtakarításokra építene. Bár ezek legitim politikai célok, a gazdasági realitás azt mutatja, hogy az EU-s pénzek felszabadítása bürokratikus és időigényes folyamat, a korrupció visszaszorítása pedig rövid távon nem feltétlenül jelent azonnal elkölthető készpénzt a költségvetésben. A vagyonadó, amelyet szintén lehetséges forrásként említenek, szakértői elemzések – például Zsiday Viktor számításai – szerint makrogazdasági szinten elenyésző, évi 100-200 milliárd forintos bevételt hozhat, ami nem alkalmas a rendszerszintű hiányok pótlására. Egy oknyomozó újságírónak fel kellene tennie a kérdést: mi a terv arra az esetre, ha az uniós források késnek? Milyen konkrét lépéseket tervez a párt a költségvetési egyensúly fenntartására, ha a megszorítások valóban nem szerepelnek a tervek között?

Az ellenzéki sajtó jelenlegi hozzáállása, amely gyakran megelégszik a pártelnök cáfolatával és a dokumentum hamisítványnak bélyegzésével, kényelmes, de nem szolgálja az olvasók valódi tájékoztatását. Egy munkaanyag – még ha nem is végleges vagy hivatalos – sokat elárulhat a stratégiai gondolkodás irányairól. Ha a sajtó lemond arról, hogy a politikai szólamok mögé nézzen, és nem vizsgálja meg kritikusan a Tisza Párt »brain trust«-jának összetételét és a programjuk megvalósíthatóságát, akkor nem teljesíti ellenőrző funkcióját. A hitelességért folytatott harcban nem elegendő az egyik fél állításait igazságként elfogadni csupán azért, mert a másik fél hitelessége megkérdőjelezhető. Az újságírói etika megköveteli a kételkedést, a források motivációjának vizsgálatát és a tények aprólékos ellenőrzését, függetlenül attól, hogy az eredmény kinek az érdekeit szolgálja. Csak így kerülhető el, hogy a média a politikai manipuláció eszközévé váljon, és csak így adható valós kép a választóknak a rájuk váró jövőről.”

Nyitókép: ojim.hu