Lázár János is megszólalt a legújabb fake news-ról (VIDEÓ)

2025. november 10. 13:04

A miniszter a Rádió7-nek adott interjújában rámutatott, hogy a washingtoni egyeztetéseken egy évről nem is volt szó a szankciókat illetően.

2025. november 10. 13:04
null

Lázár János építési és közlekedési miniszter miután hazatért Washingtonból interjút adott a Rádió7-nek. A beszélgetés során a tárvacezető is cáfolta azt az álhírt, miszerint az Egyesült Államok csupán egy évre adott felmentést Magyarországnak az orosz energiára vonatkozó amerikai szankciók alól.

A fideszes politikus úgy fogalmazott a hódmezővásárhelyi rádió stúdiójában, hogy

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja

Óriási hibát követett el Magyar Péter: ez a hirtelen felindulás a vesztét okozhatja
Tovább a cikkhezchevron

ezt a mentességet idő és technikai korlát nélkül megkaptuk, tehát nincs egyéves limit”.

Lázár ezután leszögezte, hogy a megbeszélésen egy év szóba sem került. Majd azzal folytatta, hogy Trump „nagyvonalúan” jelezte, hogy megértette, hogy Magyarországra energiát, gázt és olajat bejuttatni, – mivel nincs tengeri kikötőnk – nagyon nehéz. Ezért engedélyezi, támogatja és megadja azt a lehetőséget Magyarországnak, hogy továbbra is Oroszországtól vásároljunk gázt, illetve olajat.

„Ez nagy jelentőségű dolog Magyarország üzemanyagellátása és Magyarország háztartásainak gázzal való ellátása érdekében. Minden magyar ember érdekében olyan döntéseket hoztunk, amely minden magyar embert segíteni fog”– magyarázta a miniszter.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Ez volt a washingtoni csúcs tétje

A washingtoni magyar-amerikai csúcstalálkozó tétje az volt, hogy karácsonyra háromszorosára nőnek-e az energiaárak, amit sikerült is elkerülni, és aki ezt tagadja, az valójában Magyarország ellendrukkere – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető az Igazság Órája című műsorban rámutatott, hogy ha az orosz energiaszektort célzó

friss amerikai szankciók a következő hetekben hazánkra vonatkozóan is életbe léptek volna, akkor minimum megtriplázódtak volna karácsonyra hazánkban az energiaárak.

„Ez volt a tét. És a miniszterelnök elérte, hogy ez ne történjen meg” – szögezte le a külügyminiszter.

 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala


Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2025. november 10. 17:19 Szerkesztve
Magyar 🐒🐓 Júdás Péter ma földhöz vágta a zászlócskát. Nem megyek Dévaványa-ra! Szaros nadrágban! Járjon el a slepp! Szomorú hétvége volt! Orbán Viktor elhúzott mellettem!! Tényleg összefostam magamat! Nyakig lucskos lett mindenem. Jajajaj!
Válasz erre
2
0
materialista
2025. november 10. 16:51
szijjártó péter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt, hogy Trump és Orbán tárgyalásán semmilyen konkrét időtartamot nem rögzítettek. A külügyminiszter szerint a lényeg nem is a dokumentumban, hanem a felek közötti politikai bizalomban rejlik.
Válasz erre
0
0
regi-nyarakon21
2025. november 10. 16:20
Peti meghonosította az ellenzéki oldalon a gátlástalan, napi szintű hazudozást.
Válasz erre
4
0
pctroll
2025. november 10. 15:36
Ne hívjuk már fake newsnak/álhírnek a hazugságot. Köszi!
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!