Kiderült, miért felejtünk, ezért lehetünk hálásak érte

Ki ne ismerné azt az olykor nagyon ijesztő érzést, hogy az ember tudatából időnként potyognak ki az egyes emlékek. Vagy ki ne találkozott volna azzal az idegesítő momentummal, hogy elfelejtett hozni valamit a boltból, amit szeretett volna. És ki ne élte volna át diákként, hogy hiába próbálta felidézni a tanultakat, a dolgozat felett ülve semmi nem ugrott be azon kívül, hogy a válasz a lap alján van, sárga kihúzóval kiemelve. Nincs mese, felejtünk. Van viszont egy nagyon jó hír: a felejtés nem hibája, hanem elengedhetetlen funkciója az agynak. Alábbi cikkünkben neurológiai kutatásokkal világítunk rá, miért fontos a felejtés, és hogyan különbözik az egyes életkorokban.

Az emlékezés-felejtés kapcsán nagyon érdekes tanulmányok láttak napvilágot. Ezek alapján egyre inkább az tűnik kirajzolódni, hogy az agy célzottan felejt, amivel az a célja, hogy „takarítson” a rengeteg információ között, ami – főleg manapság – eláraszt bennünket. 

A felejtés aktív biológiai folyamat, bizonyították be kutatók a National Library of Medicine hasábjain még 2018-ban. A kutatásból az derült ki, hogy az agy kifejezetten erősíti a memórianyomok lebontását: működnek felejtést elősegítő sejtek, amik dopamint bocsátanak ki. E hormon hatására pedig az emlékek lenyomatát hordozó neuroncsoportok, az úgynevezett a „engram-sejtek” módosuláson mennek keresztül. 

Ebből a kutatók arra következtettek, hogy 

az egyik az emlék rögzítésén dolgozik, a másik pedig annak eltűntetésén, vagy legalábbis az emlék kevésbé előhívhatóságán. 

Megfigyelték továbbá, hogy az alvásnak nemcsak az emlékek bevésődésében van elengedhetetlen szerepe, hanem az aktív felejtés gátolásában is. Az alvás védi tehát a memóriarendszert a túl gyors „felülírástól”.

Nézzük, hogyan működik a felejtés a különböző életkorokban!

Egyre inkább úgy tűnik, hogy csecsemő és felnőttkorban eltérően működik az emlékezet. A csecsemőkori felejtésnek nevet is adtak a kutatók: infantilis amnézia, és azt a tényt takarja, hogy a legtöbb felnőtt alig emlékszik valamire hároméves kora előtt. Rengeteget vizsgálták ezt az érdekes jelenséget a kutatók: eleinte azt gondolták, hogy a kisgyermek agya még nem képes stabil emléknyomatokat létrehozni. Aztán ezt az újabb kutatások – amelyekben igazolták, hogy kétéves gyerekek is tudnak hónapokkal korábbi emlékeket felidézni – megcáfolták ezt az alapfeltevést. 

Később sikerült igazolni, hogy ezek 

Ennek a jelenségnek a magyarázata kutatók szerint az, hogy az új idegsejtek beépülése „szétzilálja” a régi hálózatokat, így az emlékek egy része elérhetetlenné válik, bár valamilyen formában tovább él és hat a későbbi érzelmi, kognitív fejlődésre. Ez tehát nem jelenti azt, hogy semmi nem maradna meg a koragyermekkorból, inkább az a helyzet, hogy a tudatos emlékezettől elrejtve vannak jelen, miközben a személyiségünkre és a sémáinkra masszívan hatnak. Így lehetséges az, hogy nem emlékszünk tudatosan csecsemőkori eseményekre (például arra, hogy nem feleltek a sírással kifejezett szükségletünkre), mégis annak következménye (például bizalmatlanság egy kapcsolatban) megjelenhet a viselkedésünkben vagy belső mintáinkban.

A csecsemőkori felejtéstől nagyon különbözik a felnőttkori. Ebben az időszakban az úgynevezett „priorizáló” felejtés működik, ami abban segít, hogy ne vesszünk el a részletekben. A Columbia Egyetem Pszichiátriai Tanszékének összefoglalója szerint a felejtés ebben az életszakaszban arra szolgál, hogy

• kiszűrjük a zajt;
• könnyebben döntsünk;
• kreatívabban gondolkodjunk;
• rugalmasan újraszervezzük a tudásunkat. 

Máshogy működik viszont az időskori felejtés. Míg 

– elfelejti a lényegtelen információkat, hogy helyet adjon az újnak –, addig az idős agy már nehezebben különbözteti meg a fontosat az érdektelentől. Kutatások azt bizonyították, hogy idős korban az agy túl sok, egymáshoz nem illő információt kapcsol össze, ami zavarja az előhívást. Ez az oka annak, hogy egy név vagy arc „ismerős”, de hogy pontosan honnan, az már elveszett. Az időskori felejtés tehát nem az emlékek eltűnése, hanem sokkal inkább az agy memóriarendszerének túlterhelése. Fontos megjegyezni, hogy ezt a normális folyamatot nem szabad összekeverni például az Alzheimer következtében fellépő felejtéssel.

Összességében elmondható: az agy nem végtelen tárhely, a felejtés nélkülözhetetlen, hiszen, ha mindent megjegyeznénk, döntésképtelenné válnánk a rengeteg információtól, nehezebben tudnánk általánosítani és a már teljesen irreleváns emlékek azt is megakadályoznák, hogy újat tanuljunk. 

Nyitókép: Shutterstock