Hogyan emlékezünk? – neves agykutatót kérdeztünk

Ha az agyról volt szó, nekem sokáig Karinthy utazása jutott eszembe a saját koponyája körül, és persze Olivecrona professzor, akivel németül társalog az író, miközben az a léken át igyekszik eltávolítani a gyilkos szöveteket. Most már Nusser Zoltán nevét sem fogom elfeledni. Nusser doktor tudományos pályafutása Oxfordtól Los Angelesig ívelt, mielőtt 2000-ben hazatért, hogy az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben megalapítsa kutatócsoportját. 

Munkássága során olyan alapvető felfedezéseket tett, mint például az idegsejtek nyúlványaiban megbújó, impulzusgenerálásra képes nátriumcsatornák azonosítása. Emellett matematikailag is igazolta a szinaptikus kapcsolatok mérete és az ingerületátvivő anyagok felszabadulásának valószínűsége közötti szoros összefüggést. Kiemelkedő eredménye a Science folyóiratban publikált tanulmánya, melyben kvantitatív leírást adott az elektromos szinapszisokban található connexin-36 fehérjékről, bizonyítva szerepüket az idegi impulzusok integrációjában. Ezek a felfedezések olyanok a neurobiológiában, mintha megértenénk, pontosan mekkora feszültség és milyen vastag kábel kell ahhoz, hogy egy város áramellátása zavartalan legyen. 

A kutató legfrissebb, 2025-ös sikere az Európai Kutatási Tanács (ERC) rangos támogatásának, a Synergy Grantnek az elnyerése, amely a tudományos világ egyik „Oscar-díja”. Ez Nusser doktor harmadik nyertes ERC-pályázata (két Advanced Grant után), ami Magyarországon egyedülálló teljesítmény, és Európa-szerte is ritka jelenség. A MemoryLoci projektben nemzetközi összefogással azt vizsgálják, hogyan alakul ki a térbeli memória egereknél az egyik specializált agyterületen, a hippokampuszban.

A cél megérteni, hogyan működnek együtt a különböző sejttípusok és génexpressziós folyamatok azért, hogy emlékezzünk arra, hol hagytuk a kulcsunkat, vagy hogyan találunk haza egy idegen városból. 

Nusser Zoltán sikerei nem választhatók el a Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózat biztosította intézményi háttértől. A hálózat a magyar tudománypolitika motorja, egyúttal hidat képez a hazai tehetségek és a nemzetközi tudományos elit között. Nusser doktor a legutóbbi 3,3 millió eurós támogatással együtt több mint 6 milliárd forintnyi nemzetközi pályázati forrást hozott haza, ami jól mutatja: a kiválóság és a professzionális kutatási hálózat kombinációja mágnesként vonzza a globális tudást. 

A professzor arra a kérdésre, hogy az egerek agyának megismerése mennyiben segíti az emberi agykutatást, így válaszol:

Számomra a lényeges kérdés, hogy a sejtszintű, molekuláris és hálózatszintű szerveződési és működési elvek mennyire általánosíthatók például a rágcsálók és az emberi agy között. Én hiszek benne, hogy általánosítatók. Könnyű elképzelni, hogy – sarkítva – azonos molekulákból felépülő azonos idegsejtek hozzák létre az agykérgi hálózatokat egerekben és emberekben is úgy, hogy az egyetlen különbség a kéreg mérete, a benne lévő sejtek, szinaptikus kapcsolatok száma. Azaz egy tisztán mennyiségi növekedés az alapja a sokkal összetettebb kognitív képességnek. Azt sem lehet kizárni, hogy más típusú idegsejtek és kapcsolati hálók építik fel az emberi agykérget, azonban az utóbbi évtized kutatásai inkább abba az irányba mutatnak, hogy 

azaz a celluláris szintű különbségek ritkábbak. Ha igaz, hogy az idegsejtek zöme hasonló, akkor nem nehéz meggyőzni a társadalmat arról, hogy nagyon hasznos tudást szerzünk az agyunk működéséről akkor is, amikor egerek agyának működését vizsgáljuk. Ha már jól ismerjük az egerek agyában a memória kialakulásának molekuláris és celluláris mechanizmusát, akkor is hosszú idő kell még, hogy mindezt megerősítsük az emberi folyamatokra – de sokkal rövidebb, mint ha csak akkor kezdenénk vizsgálni az emberi memóriafolyamatokat, amikor már meglesz az eszköztárunk hozzá.” 

„Valószínűbb, hogy nem, mint hogy igen. Az agyat érintő betegségek közül a neurodegeneratív betegségek gyógyítása tűnik számomra a legnagyobb kihívásnak. Ezek patomechanizmusának megértése és új terápiák kifejlesztése sok évtizedes munka az agykutatóknak. Nem gondolom, hogy harminc év múlva lesz egy kis piros gyógyszer, amely meggyógyítja az Alzheimer-kóros beteget, hanem valószínűbb, hogy lesznek módszerek, amelyek a betegség kialakulását lassítják vagy meggátolják. Az is valószínű, hogy ezeket a szereket nem a betegeknek kell szedniük, hanem jóval hamarabb, esetleg már negyven-ötven éves korban el kell kezdeni a használatukat. Azaz a mostani tízévesek harminc év múlva már el tudnak kezdeni olyan készítményeket szedni, amelyek megakadályozzák, hogy hetven-nyolcvan éves korukra neurodegeneratív betegségekben szenvedjenek. De szeretném hangsúlyozni, hogy ez csak az én jóslásom, nem vagyok a világ vezető szakembere ezen a területen.” 

Amikor felkérték, hogy jöjjön haza újjászervezni a magyar tudományos élet ökoszisztémáját, azért mondott igent, mert úgy vélte, előrelendítheti a magyar kutatók és kutatások sikereit. A Hun-Ren néhány hónapja vált önálló jogállású intézményé, és máris jelentős többletforrás jut a kutatásokra. Nusser Zoltán munkássága bizonyítja, hogy rendkívül izgalmas, a világ élvonalába tartozó feladatok megoldásán dolgoznak. Joggal remélhető, hogy a következő években számos olyan magyar sikerrel találkozunk, amelyeket Szent-Györgyi Albert így írt le: „A felfedezés abból áll, hogy látjuk azt, amit már mindenki látott, de olyasmit gondolunk róla, amit még senki nem gondolt.”

Nyitókép: AFP/Kateryna Kon/Science Photo Libra/KKO