Óriási razziát tartott a rendőrség egy belvárosi szórakozóhelyen – az egyik népszerű előadó megjelenése után

Célzottan a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt mentek a rendőrök.

Az akció során 211 embert vontak ellenőrzés alá, és végül 16 személlyel szemben indítottak büntetőeljárást kábítószer-birtoklás miatt.

Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen – jelentett be Fülöp Gergely a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kommunikációs Osztályának vezetője a rendőrség hétfői sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.
Hangsúlyozta: ez nem egy ad hoc módon kiválasztott szórakozóhely volt,
hanem egy kábítószer-kereskedelem miatt már folyamatban lévő eljárássorozat egyik állomása.
Ezt is ajánljuk a témában

Célzottan a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt mentek a rendőrök.

Ebben az ügyben kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vettek egy gyanúsítottat, akinek a letartóztatását a bíróság már elrendelte. Az eljárás során körülbelül öt kilogramm, különböző típusú kábítószert foglaltak le, ezek feketepiaci értéke nagyjából 55 millió forint.
A rendőrség ezen eljárás nyomán jutott el ahhoz szórakozóhelyhez, amellyel kapcsolatban egyébként több lakossági bejelentést is kaptak kábítószer-fogyasztás és birtoklás miatt – közölte Fülöp Gergely.
Simó Szilveszter, a BRFK Kábítószerbűnözés Elleni Osztály megbízott vezetője a részletekről elmondta: november 8-án 00.55-kor jelentek meg a rendőrök a belvárosi szórakozóhelyen, majd intézkedés alá vonták az ott szórakozókat, illetve a vendéglátóegység személyzetét. Az ellenőrzés során igazoltatás és ruházatátvizsgálás is történt.
Az igazoltatás során 211 embert vontak ellenőrzés alá, közülük 49-en estek át vizeletgyorsteszten, és végül 16 emberrel szemben indítottak büntetőeljárást kábítószer-birtoklás miatt.
A pozitív gyorsteszt eredményei szerint tizenegy ember tesztje kokainra, kettőé THC-ra, egy emberé amfetaminra, egy másiké kokainra, THC-ra és amfetaminra, egy harmadik tesztje pedig kokainra és THC-ra volt pozitív – tájékoztatott az osztályvezető.
A tizenhat érintett embert nem vették őrizetbe, mindegyikük szabadlábon védekezik. Közülük három nő és tizenhárom férfi. Nemzetiségük szerint kettő török, egy spanyol, egy izraeli a többi tizenkettő pedig magyar állampolgár.
Simó Szilveszter beszámolt arról is, hogy a szórakozóhely területén, a tánctéren, a pultok előtt összesen tizennégy darab kisméretű simítózáras nejlonzacskót találtak eldobálva, amelyek kábítószert vagy annak maradványait tartalmazták. Ezekről megállapították, hogy azok „kokainfajtájú” kábítószerek. Az eldobált zacskók ügyében ismeretlen tettes ellen kábítószer-kereskedelem miatt indítottak büntetőeljárást.
Ezt is ajánljuk a témában

A Partizán és a Helsinki Bizottság ügyvédje is sajnálgatja a drograzzia „áldozatait”. A számok mást mutatnak: 49 tesztelt személyből 16 szervezetében drogot találtak.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért szólították fel a jelenlévőket, hogy ne készítsenek felvételeket a mobiltelefonjaikkal, Fülöp Gergely elmondta: egy szórakozóhelyen zajló ellenőrzés során az összes ott lévő ember intézkedés alá vont személynek minősült. Nekik pedig követniük kell a rendőrök utasításait, így azt a felszólítást is, hogy ne készítsenek felvételt az intézkedésről. Fülöp Gergely kérdésre válaszolva jogszerűnek nevezte a rendőrök felszólítását.
Egy másik kérdésre elmondta: Magyarországon a kábítószerekkel szemben zéró tolerancia van, és jelen esetben olyan bűnügyi információk voltak, amelyeknek a szálai az érintett szórakozóhelyhez vezettek.
Amikor bűnügyi információk vannak hivatalból üldözendő bűncselekmények esetén, akkor a rendőrségnek intézkedési kötelezettsége van.
Ennek az intézkedési kötelezettségnek tettek eleget. A fókuszban természetesen nem a kábítószer-fogyasztók, hanem a kábítószer-terjesztők állnak – hangsúlyozta.
Fotó: Mihádák Zoltán/MTI