„Mikor hat éve még iciripiciri kis lap volt a Mandiner, külpolitikai újságíróként nagyon zavart, hogy keveset lehettünk terepen. Nem volt mögöttünk kellő infrastruktúra, nehéz volt megszervezni, kevesen voltunk az otthoni munkára is, nem ment.
Pedig az igazság az, hogy valójában mindenhol ott kellene lenni. Nem lehet Guardiant (meg Ukrajinszka Pravdát) fordítva tájékoztatni a világ helyzetéről a magyar olvasókat. Uniós ügyeket csak Brüsszelbe járó, Brüsszelt ismerő ember lát át igazán, Kárpátalja megértéséhez riportútra kell menni, nem tudnék egy hullámhosszon lenni Németországgal és Ausztriával, ha nem töltöttem volna ott a fél életemet. Kazahsztánról, Kínáról és a világ többi, tőlünk távolabbi helyéről nem is beszélve. Vagy azért kell ott lenni, mert éppen valami történik, vagy azért kell ott lenni, hogy a helyet megértsd.
Oroszországot is, bizony, kedves Telex.hu, akik most Kiss Rajmund barátomat és kollégámat csasztatjátok. Én nem érezném most ott magamat biztonságban, hiába hiányzik diplomás ruszistaként nagyon az ország, de Rajmund volt olyan bátor, hogy odament. A sajtóút szokásos etikai normáinál sokkal szigorúbb szabályokat tartva, teljesen a Mandiner megbízásából és finanszírozásában: nemhogy úti- vagy szállásköltséget, de egyetlen kávét sem elfogadva semmilyen orosz féltől.
Azt javaslom, olvassanak olyan lapokban külpolitikát, amelyeket valóban érdekel a világ. Strasbourg, Koppenhaga, New York, Prága, Peking, Ungvár, Moszkva is. Olyan lapokat meg ne olvassanak, akik szerint bűn egy forró és bonyolult országból helyszínről tudósítani.”