üresen zörög ez az egész Tisza tákolmány, mint egy üreges, termés nélküli dióhéj.
De miképp is lehetne másként, ha valaki nem egy nemzet sorsát érzi fontosnak annak vezetésére aspirálva, hanem folyton csak saját szobrát faragja, önmagába szerelmesedve pozőrködik, miközben tán’ át sem látja, hogy végső soron mindig mások döntöttek róla…és ez most már marad is így, végérvényesen”.
Az újságíró gondolatait azzal zárta, hogy „e sokadik jelölt verziónál (is) többet, jobbat, szerethetőbbet érdemelne a magyar ellenzék!”