Itt vannak a hivatalos adatok: valóban kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a tiszás rendezvényen

2025. október 24. 15:51

A cellainformációk nem hazudnak.

2025. október 24. 15:51
null

Úgy tűnik, pont került az október 23-i  számháború végére.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közösségi oldalán számolt be arról, hogy kijöttek a hivatalos adatok, melyek szerint 

a telefonok cellainformációi alapján is közel is dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén.

Az elemző ismertette, az október 23-i nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs összegezte az október 22-ei, illetve 23-ai központi rendezvények résztvevői létszámait.

Cellainformációk alapján az ünnepi beszédek időpontjában 

az október 23-i Kossuth téri megemlékezésen több mint 80 ezren,

a Hősök terén tartott rendezvényen pedig 45 ezren vettek részt.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Mozgalmas napokon van túl Magyarország

Az operatív törzs MTI-hez eljuttatott közleményéből az is kiderült, hogy október 22-én a Műegyetem épületében tartott megemlékezésen 250-en, az '56-os hősök műegyetemi emlékművénél tartott koszorúzáson, a fáklyás felvonuláson, illetve a Bem téri ünnepségen 3000-en voltak. Október 23-án a reggeli zászlófelvonáson 250-en, a Müpában este tartott díszünnepségen pedig több, mint 1200-an vettek részt.

Továbbá jelezték, hogy a Nyitott Parlament program keretében 15 és 20 óra között közel 2700-an tekintették meg a Kupolacsarnokot, a Díszlépcsőházat és a Szent Koronát.

A Budapesten és az országszerte 357 helyszínen tartott megemlékezések mindenhol rendben zajlottak

 – közölte a nemzeti rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs.

MTI/Mandiner

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala


 

 

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2025. október 24. 19:35
Csak kiderült hogy PP szimpatizánsainak úgy 4x fontosabbak a buzik "jogai" és a pride mint 56 emléke és egy magyar nemzeti ünnep.
Válasz erre
0
0
Nieghel
2025. október 24. 19:10
Átlag tiszás: "peeersze mer a zorbán direkt mindenkinek adott egy-egy plusz telefont közpénzből, hogy ezzel is tudjanak csalni!" 😂
Válasz erre
3
0
timurida
2025. október 24. 19:06
Valójában tökéletesen mindegy, hogy melyik rendezvényen hányan voltak. Mindegy, mert a 106 egyéni képviselőjelöltet eddig a Tisza nem tudott kiállítani, anélkül pedig nehéz választást nyerni. A magyar választási rendszer vegyes, tehát még egy párt országos listás eredményei is csak egy része a teljes eredménynek. Ahhoz, hogy alkotmányos keretek között a törvényeket betartva egy párt 50%+1 fő mandátumot megszerezzen az Országgyűlésben és kormányzó képes parlamenti többséget szerezzen, nem tudja nélkülözni az országos szintű pártépítést, amihez 1,5-2 év nagyon kevés. És iszonyatosan kemény, évekig tartó munka. Nem véletlen, hogy a Békemenet tele volt helységnévtáblákkal. A Hősök terén nem láttam ilyet. A közvélemény-kutatók pedig... - itt többen szóba hozták - na ne vicceljünk egymással.
Válasz erre
0
0
2025. október 24. 18:41 Szerkesztve
A Tisza tavaly elérte a tetőzést már régóta csak apad, emlékezhetünk a tavaly áprilisi Kossuth téri "többszázezres" tüntetése után az EP választáson a Tisza 1 352 699, a Fidesz 2 048 211 szavazatot kapott..
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!