„Itt valami nincs rendben” – a család nem hiszi el Kaszás Nikolett öngyilkosságát

2025. október 02. 19:39

A Pilisben megtalált 27 éves lány halálát öngyilkosságként vizsgálják, de a család és a barátok szerint kizárt, hogy Nikolett önként vetett volna véget életének.

2025. október 02. 19:39
null

Továbbra is sok a kérdőjel Kaszás Nikolett tragikus halála körül. A 27 éves nő szeptember 7-én indult túrázni budapesti albérletéből, a Pilisbe. A kirándulás után még üzent a barátjának, hogy jól sikerült az út és hazafelé tart, ám otthon már sosem jelent meg. Hetekkel később nagyszabású keresést szerveztek, amelyen mintegy ötszáz önkéntes vett részt. Végül egy kutyás eltűntkereső bukkant a holttestére Pilisszentlászló közelében.

A helyszínen személyes tárgyai mellett egy palack is előkerült, amelyben a gyanú szerint fagyálló volt. Ez öngyilkosságra utalhat, de a rendőrség egyelőre csak közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet. Idegenkezűséget kizártak, ám a hozzátartozók nem fogadják el a hivatalos magyarázatot.

Ezt is ajánljuk a témában

Itt valami nem kerek

– mondta a Borsnak Nikolett egyik közeli barátnője. A nő arról is beszámolt, hogy a keresés idején a család és barátok együtt jelentek meg a helyszínen. „Külön sátrat kerítettek el nekik, amit polgárőrök álltak körbe, hogy oda senki se tudjon bemenni. Amikor megtudták, hogy ő lehet az, aki az erdőben fekszik, összeroppantak. A rendőrök az utolsó ismert ruházata alapján azonosították, majd úgy tudom, hogy a családnak is meg kellett néznie.”

A barátnő szerint semmi nem utalt arra, hogy Niki öngyilkosságot tervezett volna. „Épp csak pár nap telt el a születésnapja után, amikor elment túrázni. Ráadásul azt teljesítette is. Azt gondoljuk, hogy ha öngyilkos akar lenni valaki, akkor először nem túrázgatni megy… Itt valami nincs rendben. Egyelőre a család próbálja feldolgozni az elvesztését. Nem tudják elhinni, hogy Niki öngyilkos lett volna„ – tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

A tragédia nyomán a család és a barátok teljesen összeomlottak. Bár a rendőrség vizsgálata még tart, egyre nagyobb a bizonytalanság és a fájdalom a hozzátartozók körében, akik nem képesek elfogadni, hogy Kaszás Nikolett önként vetett véget életének.

Nyitókép forrása: police.hu

***

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bi Tang Tomee
2025. október 03. 13:41 Szerkesztve
Azt hittem, hogy a skót rendőrségnél nincs lejjebb... de úgy tűnik, hogy a magyar rendőrség is Darwin-díjas dobogós helyezett. Mennyi idő kideríteni, hogy fagyállót ivott, vagy csak megtévesztésből tették mellé?
Válasz erre
0
0
2025. október 03. 10:58 Szerkesztve
A Kóbor Sakálhiéna Párt elnőke idült drogliberalizátor! A híveik nyilván ezt támogatják. Bármi lehet! “A besorolástól függetlenül a fagyálló propilénglikolt vagy etilénglikolt és saját adalékcsomagot tartalmaz. Az etilénglikol egy mérgező kétértékű alkohol.” Szerette az édeset? “Az etilénglikol közepesen mérgező, embernél a minimális halálos dózis 1400 mg/testsúlykg, vagyis egy felnőtt esetében 75 ml, kb. fél pohárnyi. Veszélyességét az okozza, hogy édes ízű, ezért fennáll a nagyobb mennyiség elfogyasztásának veszélye. A fogyasztókhoz eljutó etilénglikol-tartalmú termékekbe (fagyálló) keserű ízt adó vegyületeket (denatónium-benzoát) ajánlott keverni.”
Válasz erre
0
0
kobi40
2025. október 03. 10:53
“A helyszínen személyes tárgyai mellett egy palack is előkerült, amelyben a gyanú szerint fagyálló volt.” Kinek a gyanúja szerint? Aki öngyilkos akar lenni, az nem választ magának ilyen iszonyú kínnal, s hosszú szenvedéssel járó halált!
Válasz erre
1
0
kir2vik
2025. október 03. 10:23
Az asztali számítógépről küldött utolsó üzenet?
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!