Fidesz-előny a kampánystartnál

2025. október 17. 10:31

Magyar Péterék örülnek, ha egyáltalán össze tudják szedni a 105 jelöltet.

2025. október 17. 10:31
null
Deák Dániel
Magyar Nemzet

„A 2026-os választás legvalószínűbb időpontja április 12-e, ugyanis 2002 óta töretlen – Mádl Ferenc, Sólyom László és Áder János által hat egymást követő országgyűlési választás során is alkalmazott – gyakorlat, hogy az államfő a lehető legkorábbi időpontra írja ki a választásokat. Ha Sulyok Tamás ezt a gyakorlatot folytatni kívánja, akkor valóban április 12-én lesz a választás.

Mivel 2026 áprilisának első vasárnapja 5-ére, húsvétvasárnapra esik, így az első reálisan szóba jöhető időpont április 12-e, a hónap második vasárnapja. Mindebből az következik, hogy hazánk politikai szereplői már ráfordulnak a kampányidőszakra, minden politikai erő a választás megnyerésével lesz elfoglalva.

Ebből a szempontból fontos megvizsgálni, hogy melyik párt hogyan áll a rajtnál, ki indul jobb pozícióból. A XXI. Század Intézet Magyar Nemzetben publikált legfrissebb közvélemény-kutatása alapján ha most vasárnap lenne a választás, akkor azt a Fidesz nyerné meg 44 százalékkal, míg a Tisza Párt a mérésükben jelenleg 41 százalékon áll, emellett a Mi Hazánk és a Kutyapárt jutna még be a parlamentbe. A mérésekből látszik, hogy Fidesznek a bizonytalanok körében lényegesen több tartaléka van, mint a Tiszának, így egy jó és sikeres kampánnyal a kormányoldal ismét fölényes és meggyőző győzelmet arathat.

Ezt is ajánljuk a témában

A Fidesz erősödését és a Tisza gyengülését jelzik egyébként az ellenzéki oldalhoz közel álló közvélemény-kutatók manipulatív felmérései is – sokszor még saját maguk sem tudják komoly arccal végigmondani a tévéműsorokban a Tisza jelentős vezetését vizionáló számsoraikat.

Így járt pár hete a Mediánt vezető Hann Endre is, aki belebonyolódott a saját manipulatív kutatásába és véletlenül elszólta magát: kimondta, hogy valójában a Fidesz vezet. Összességében ugyanakkor elmondható, hogy bár a kiinduló helyzetben a Fidesz jobb esélyekkel fut neki a kampányidőszaknak, azonban nem lehet hátradőlni. Ahogy Orbán Viktor fogalmazott, nincsen lefutott meccs sosem, a választás napjáig meg kell dolgozni a győzelemért.

A jobboldal aktivizálódása és mozgósítása szempontból nagyon fontosnak nevezhető az október 23-i békemenet, amelyen ha látványosan sokan lesznek és sikerül az erődemonstráció, akkor újabb lendületet kaphat a nemzeti oldal. Érezhetően Magyar Péter is tart a békemenettől, ezért már előre elkezdte magyarázni a várható kudarcát.”

Fotó: Földházi Árpád

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2025. október 17. 22:24 Szerkesztve
Ha a Fidesz győz, Magyar 🐒🐓 Júdás Péter a TISZA párt őrjöngő elnöke újra megkéri Varga Judit Asszony kezét. "Út a hatalomba program része!"
Válasz erre
0
0
llnnhegyi
2025. október 17. 22:22
Egy cseppet még erősíteni kell az újabb kettőharmados győzelemhez. Hajrá Fidesz-Kdnp koalíciós pártok!
Válasz erre
1
0
rohadanarancs-2
2025. október 17. 16:43
Deák Dani a faszértő!
Válasz erre
0
3
Reszelő Aladár
2025. október 17. 15:18
Fosni nem kell, csak a munkát tisztességgel elvégezni. Ha meg még a béke is összejönne akár itt Budapesten, amitől talán normalizálódnak a piacok és lejjebb mennek az árak, akkor nekiláthatunk egy komolyabb növekedésnek. Sőt április 12 előtt ki fog jönni, hogy 1 év késéssél, de megvolt a felszállás, a rezsicsökkentés fenntarthatóvá válik és lesz forrása az adócsökkentések fenntartásának. Csak szimplán eljutunk oda, hogy nem lesz értelme kockáztatni.
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!