Értekezés a rágalmazásról

„Új sípot fújnak most a rágalmazók, a suttogók, a röhögve az életedbe mászók, az egyre nehezebben és egyre feleslegesebben elviselhetők. Áldozati pózba vágták magukat, és ujjal mutogatnak felénk, hogy fogjuk be a szánkat, hiszen eddig mi rágalmaztunk, akkor most ne csodálkozzunk és főleg ne háborodjunk fel.

Akkor készítsünk leltárt. Aztán akasszuk ki a falra, és ehhez tartsuk magunkat ezentúl.

Nézzük előbb hevenyészve végig, mit hordtak össze eddig a miniszterelnökről, nyíltan, kevésbé nyíltan vagy csak suttogva, röhögve, összekacsintva – ez a kedvencük. S bár pontosan tudom, hogy az emlékezet arrafelé 20-25 percet képes számontartani, azért most visszaugrunk egészen a Fidesz első ciklusáig, 1998–2002 tájára, mert akkor kezdődött, mert ezek akkor döntöttek úgy, hogy teljesen mindegy, hogyan, miképpen, miféle hazugságok, rágalmak, suttogó propagandák és lejáratókampányok segítségével, de Orbánt leváltják, eltüntetik, lehetőleg örökre.

Lásd még: mi kapartunk ki benneteket a szemétből, és mi is fogunk oda visszadobni titeket – mondá annak idején Gádor Iván, összefoglalva a teljes baloldali-liberális »értelmiség«, »médiaelit« és politikus közösség haragját, amelyet azzal sikerült kivívnunk, hogy nem álltunk bele a Demokratikus Charta nevű, Farkasházy-féle komcsiátmentő gazemberségbe, amelyet azzal az indokkal hoztak össze, hogy nyakunkon a nácik (»barna eső esik«), a valódi cél pedig az volt, hogy rehabilitálják az előző rendszer itt maradt nagyágyúit, és előkészítsék a terepet az MSZP–SZDSZ-koalícióhoz.”

Fotó: Katona Tibor / MTI