Itt az újabb békemisszió? – hétfőn Rómába utazik Orbán Viktor

Értesülések szerint kinttartózkodása alatt Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel és XIV. Leó pápával is találkozik.

Brüsszel nem akadályozza a békemissziót.


„Azt állította Orbán Viktor (a Békemenet gyűlésén, a Kossuth téren), hogy »vagyunk itt olyanok, akik már 23 éve is itt voltunk«.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem voltak ott, azaz nem ott voltak, hanem az Erzsébet téren, 2002. október 23-án. Ahol is az ellenzékbe került Fidesz-vezér egyebek közt ezt mondta: »Mi, józan magyarok jól tudjuk: ez itt a hóhér, ez pedig az áldozat (…) Ez itt Nagy Imre, ez pedig az őt eláruló pártfőtitkár. Egyik a jövőért, a másik a múltért harcolt. Egyik a szabad, független, európai Magyarországért küzdött, a másik a Szovjetunióért. Mi, józan magyarok tudjuk, nem lehet vállalni mindkettőjüket. Mert egyik a másiknak gyilkosa.« Hm. 23 év alatt az új pártfőtitkár sokat felejtett. De nemcsak ő, hanem például Trombitás Kristóf fideszes influenszer is, aki a következőket írta: »A semmiből létrehozott Nagy Imre-kultuszt toltak le a torkunkon, hősnek beállítva egy velejéig kommunista, hazaáruló és szó szerint nemzetvesztő alakot.« Csak nem Orbán Viktorra gondol?
Azt állította továbbá Orbán, hogy »mi nem akarjuk megmondani másoknak, hogyan éljenek, és nem oktatunk ki senkit arról, mi a helyes élet«.
Ezzel szemben a tény az, hogy dehogynem. Évek óta mondja, mondják az ukránoknak, hogy az lenne a helyes, ha abbahagynák a honvédő háborújukat, az Európai Uniónak pedig azt, hogy fejezze be Ukrajna támogatását, azon kívül ne engedjen be migránsokat és védje meg a keresztény, konzervatív értékeket. Sőt Orbán nemcsak minden áldott nap megmondja Európának, hanem még el is akarja foglalni Brüsszelt. Hogy mindenkit kioktathasson.
Azt állította ezen kívül a kormányfő (ugyancsak a Békemenet gyűlésén), hogy ha »Brüsszel nem akadályozná az amerikai elnök békemisszióját, már vége lenne a háborúnak«.
Ezzel szemben a tény az, hogy Brüsszel nem akadályozza a békemissziót, hiszen Orbán maga mondta az alaszkai Trump-Putyin találkozó után, hogy »Európa már a macskaasztalhoz sem ülhet. És tudjuk, aki nincs az asztalnál, az az étlapon lesz«. Most akkor kiderült, hogy tárgyalóasztal sincs, nemhogy ebédlőasztal? Vagy Brüsszel akkor is akadályoz, ha nincs mit?”
Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton
Ezt is ajánljuk a témában

Értesülések szerint kinttartózkodása alatt Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel és XIV. Leó pápával is találkozik.
