Orbán Viktor elárulta: nekik szólt az a mondat, amiről Kötcse után mindenki beszélt

2025. szeptember 10. 07:22

Gavra Gábor és Hont András kérdezte a miniszterelnököt gazdaságról, háborúról, a nemzeti konzultációról, Hatvanpusztáról, és a végrehajtó-maffiával kapcsolatos állításokról.

2025. szeptember 10. 07:22
null

Izgalmasan indult a szerda reggel, ugyanis az Öt YouTube-csatornájára felkerült egy exkluzív Orbán-interjú, amelyben Gavra Gábor és Hont András újságírók kérdezték 90 percen át a miniszterelnököt. Mint ismert, a kormányfő másodjára látogat el a csatornához, az első interjú hatalmas sajtóvisszhangot kapott, miután kendőzetlen őszinteséggel válaszolt a kérdésekre. 

Hont András Orbán kötcsei beszédéről kérdezte először a miniszterelnököt, aki a hétvégén úgy fogalmazott, „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, minden el lesz rendezve” – az újságíró arról érdeklődött, ez az üzenet kinek szólt. Orbán Viktor úgy reagált, a kiemelt idézet előtt azt mondta, „mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek”, így világossá vált szerinte, kinek szólt az üzenet.

Aki nem rendel alá mindent a közös győzelemnek, annak ezt nem fogjuk elfelejteni”

– folytatta a kormányfő, aki szerint a szöveg magyarázza magát, Hont András közbevágására, miszerint van-e ilyen a Fideszben, Orbán Viktor határozottan reagált, a miniszterelnök szerint minden pártban van ilyen, a Fidesz sem kivétel.

Olyan közösséget még nem láttam, ahol mindenki 100 százalékban alárendelte volna magát a közös céloknak”

– mondta a miniszterelnök.

Szóba került az is, hogy 2018-ban a Békemeneten Orbán azt mondta, hogy a választások után erkölcsi, jogi és politikai elégtételt vesznek, Gavra Gábor megkérdezte, lett-e ebből valami, mire a kormányfő úgy reagált, az elégtétel szó a magyarban erősnek hangzik, de ez „egy fair kifejezés”. 

Az elégtétel azt jelenti, hogy nem leszel durvább, mint amilyen durvák voltak veled szemben. Az elégtétel és a bosszú között van különbség, ha utóbbivá válik, az nem jó”

– szögezte le.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy sosem korábbi érdemek alapján döntötte el, hogyan álljon fel a választások után a kormánya, mindig azt nézte, milyen kihívások állnak az ország előtt, hogyan lehet azokra jó kormányzati válaszokat adni, ezért volt az, hogy hol csúcsminisztériumok dolgoztak, hol pedig több tárca volt a kormányon belül. 

Mi egy politikai luxusban éltük az életünket, mert nincs koalíciós kényszer, ha ez megtörténik, akkor ott nem lehet a jövőt elemezve kormányt kialakítani, ugyanis akkor egy belső feszültségrendszer kell kordában tartanod, mert nem egyedül vagy a kormányrúd mögött”

– elemezte Orbán Viktor.

Szóba kerültek a nemzeti konzultációt ért vádak is, miután a baloldalról olyan hangok érkezte, hogy ez a legsúlyosabb határátlépés a 2010 óta. Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője egyenesen választási csalásnak titulálta a Kötcsén bejelentett konzultációt. A miniszterelnök úgy reagált erre, hogy akkor érdemes ilyen súlyos vádakat megfogalmazni, ha már a most előre szaladó elemzők látják is a kérdéseket, amelyeket fel fognak tenni az embereknek. 

Ebből is látszik, hogy az ész nem mindig szolgálja az ember javát”

– tette hozzá Orbán Viktor.

Megkérdezték a miniszterelnököt Hatvanpusztáról is, amely a kormányfő édesapjának, Orbán Győzőnek a gazdasága – Gavra Gábor arról érdeklődött, hogy nem lenne célszerű megnyitni a komplexumot a nyilvánosság számára, hiszen hatalmas az érdeklődés iránta. A kormányfő úgy reagált, az ő élete egy nyitott könyv, van adóbevallása, Felcsúton és a budai háza előtt is szoktak lenni újságírók, nincs ezzel semmi gond, de csak azt tudja megmutatni, ami az övé. 

Az én tűréshatárom máshol van, mint az önöké. Ez a Hatvanpusztával való, propaganda célú nyesztetés sehol nincs ahhoz, amin én már többször átmentem, ez egy könnyű délutáni tea”

– reagált Orbán Viktor, majd példaként hozta fel, hogy az egyik választási kampányban egy olyan poszterrel plakátozták ki az országot, amelyben ő rabruhában volt. Hatvanpuszta szerinte egy gazdaság, mindig is az volt, most is az és reméli, hogy hamarosan üzembe is tudják helyezni. 

Az egész Hatvanpuszta-ügyet habosító Hadházy Ákosról a miniszterelnök azt mondta:

mást nem tett le soha az asztalra, minthogy ő utána szaglászik, ráadásul korábban fideszes is volt. 

Magyar Péterre áttérve Orbán Viktor elmondta, remek idézetek vannak abból az időből, amikor a Tisza elnöke még a Fideszhez tartozott és arról beszélt, milyen jól kormányoz a miniszterelnök. Ezzel Orbán egy pár évvel ezelőtti interjúra utalt, amelyben Magyar Péter azt mondta, soha nem volt ilyen jó fiatalnak lenni Magyarországon. 

A minap berobbant Tisza-adóval és az ezzel járó botránnyal kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, nem szeretne szektorális különadót kivetni, eleve nem az adóemelések híve. „Ha valaki ránéz egy komolyabb gazdasági elemzésre, megnézi honnan jönnek a tőkéscsoportok, akkor láthatja, hogy 50-50 az arány” – emelte ki. 

A kormányfő a tőkéscsoportokról szólva úgy látja, fontos megvizsgálni a rendszerváltás utáni Magyarországot és megnézni, a tőkéscsoportok melyik időszakból jönnek, nem tudja elfogadni, hogy ez kizárólag a jobboldalhoz köthető tevékenység. 

Nem is szeretnék megnevezni olyan, baloldali időszakban felemelkedett tőkéscsaládokat, akik ebben az időszakban emelkedtek fel, de ez nem az én tisztem, hanem Hadházy úré. Én óvnám magunkat attól, hogy kivessünk valamilyen adódézsmát”

– jegyezte meg Orbán Viktor, mint mondta nem fognak engedni, hiszen megvesztegethetetlenek, eltéríthetetlenek, a gazdaságpolitikának a magyar emberek előnyét kell szolgálni. Kulcskérdésnek tartja, hogyan fogadja el a magyar társadalom, hogy átlépünk a „senkinek nincs semmije”-korszakból egy olyanba, ahol vannak gazdagabbak és szegényebbek.

Szóba került Völner Pál korábbi államtitkár ügye is, ezzel kapcsolatban Orbán Viktor még várja a bírósági ítéletet, amelyet el fog fogadni. Mint mondta, a bírósági eljárás cáfolja azt az állítást, hogy bizonyos emberek a törvények felett állnak. Arról is beszélt, hogy a Pegasus-ügyben Varga Juditnak semmilyen felelőssége nincs, hiszen erre a feladatra nem a miniszter van kijelölve, hanem a helyettese. Ha már szóba került Varga Judit, Orbán Viktor leszögezte, vannak született és vannak tanult politikusok, a korábbi igazságügyi miniszterről lehetett látni, hogy erre született.

„Ha sikeres lett volna, a helyén marad. Tehetséges volt, de mégsem sikeres” – tette hozzá. A végrehajtói botrány ügyében Orbán arról is beszélt, hogy pont a Tisza Párt elnökének, Magyar Péternek volt az édesanyja az, aki a  bírói hivatal részéről a delegált, amikor a végrehajtókat kijelölték. 

Hont András ezt furcsának nevezte, hiszen pont Magyar rohant ezután az utcára. „Pech, ha valaki ilyen emberhez megy férjhez” – tette hozzá Orbán, aki szerint „budapesti liberális túlgondolásról van szó”.

Téma volt többek között a munkanélküliek helyzete is: a miniszterelnököt kérdezték a munkanélküli segély időtartamával kapcsolatban, amire Orbán úgy reagált, hogy semmi baj nincs azzal véleménye szerint, hogy három hónapig tart csak a segély, mert a kormány nem engedi el azok kezét, akik elvesztették a munkájukat. Három hónap után be lehet menni az önkormányzathoz közmunkát kérni, amit egyből meg is kapnak a rászorulók, képzést is felajánlanak, hogy mihamarabb vissza tudjon kerülni a bajbajutott a munka világába. 

Segíteni akarunk abban, hogy ne maradjanak az emberek a munkanélküliség világában”

– mondta Orbán Viktor, aki leszögezte: abban hisz, ha az emberek akarnak dolgozni, tudnak is dolgozni, amiért meg is kapják a fizetésüket. „Még mindig arról beszélünk, hogy több a munka, mint a munkaerő, ilyen munkakörülmények között nem fenyeget a munkanélküliség réme, lasszóval keresik az alkalmazottakat” – látja a miniszterelnök, aki szerint a magyar munkavállalók nincsenek kiszolgáltatott helyzetben, hiszen jogi és pénzügyi támogatásra is számíthatnak, a minimálbért folyamatosan emelik és ez rendben van. 

A podcastban előjött a téma, miszerint a mostani kampányban miért nincsenek szakpolitikai viták, amire Orbán Viktor emlékeztetett, olyan ellenzékkel nem lehet vitázni, akik arról beszélnek, hogy majd csak a választás után mondják meg, mire is készülnek pontosan. 

Nem is szakpolitikai vita zajlik, mert arról ugyan lehet vitázni, hogy progresszív adó vagy egykulcsos adó legyen, de itt arról van szó, hogy valaki úgy fogalmaz: nem mondom meg, mit akarok, mert ha elmondanám, akkor elbuknám a választást. Ez nem egy szakpolitikai vita, hanem egy átverés, hogy finoman fogalmazzak. Megszavaztatják a Tisza embereit arról, hogy progresszív adó legyen, majd majd letagadják”

– mondta a miniszterelnök, aki szerint azt nem lehet mondani a választóknak, hogy jelenleg „nem mondhatom meg, mire készülök, de a választás után mindent lehet”, majd aláhúzta, ő soha, semmilyen ügyben nem titkolt el semmit, amit megígért, mindig be is tartotta. 

Így van ez az év elején bejelentett ígéretével, a gazdasági repülőrajttal és a gazdasági akciótervvel kapcsolatban is, végül azokat is betartotta. Mint mondta, a korábban meghirdetett gazdasági akcióterv arra a felvetésre épült, hogy a háború és a szankciók már nem blokkolják a gazdasági fejlődést, nem így lett, hiszen a háború a mai napig tart. 

Mindent megcsinálunk, megcsinálok, amit vállaltam, csak fél évvel át kellett ütemeznem. Igaz, hogy nem januártól, de július 1-től minden dolog, amit vállaltunk, az megtörtént. A nyugdíjak, a családok támogatása, az adócsökkentés, mindent beváltottunk”

– sorolta Orbán Viktor, majd leszögezte, az intézkedések mögött mind van gazdaságpolitikai fedezet. Elárulta, az, hogy a mostani intézkedések milyen hosszan lesznek folytathatók, az attól is függ, meddig tart a háború, mert háború és a szankciók blokkolják a gazdaság növekedését. Szavai szerint ha ettől meg tudnánk szabadulni, akkor a hazai gazdasági növekedési kilátások jelentősen megnőnének. 

Nem az a kérdés, hogy az oroszok megnyerték-e a háborút”

– jegyezte meg a miniszterelnök, aki szerint egy átfogó megállapodás szükséges és csak a diplomácia eszközeivel lehet lezárni a háborút. Mint elárulta, az oroszokkal nem lehet a jó szándék alapján tárgyalni, hiszen egy katonai erőről van szó, Európa pedig hiába erősebb, sikertelen, ami egyértelműen vezetői hiba miatt van így. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőmentés

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2025. szeptember 10. 10:08
Hogy nálunk mik vannk! 60 puszta. És másutt? Ausztria Weingut Bründlmayer (Alsó-Ausztria) Világhírű borászat a Kamptal régióban,több mint 90 hektár szőlőterülettel.. Stift Klosterneuburg Ausztria egyik legrégebbi és legnagyobb borászata. Több mint 100 hektár szőlő, történelmi épületegyüttes. Gut Oberstockstall Reneszánsz kastély és gazdaság, amely borászatként és rendezvényhelyszínként is működik. Jellegében hasonló a Hatvanpuszta stílusához. Németország Weingut Dr. Loosen (Mosel) Több generációs családi borászat, amely világszinten ismert. Bár nem kastély, a birtok presztízse és mérete kiemelkedő. Schloss Johannisberg (Rheingau) Történelmi kastély és borászat, amely a világ első Riesling-ültetvényének otthona. A birtok több mint 50 hektáros, és a borászat mellett kulturális szerepe is van. Weingut Reichsrat von Buhl (Pfalz) 150 éves borászat, amely prémium pezsgőiről és borairól ismert. A birtok és az épületegyüttes eleganciája hasonlít a Hatvanpuszta stílusához.
Válasz erre
0
0
gyozobakancsa
2025. szeptember 10. 10:07 Szerkesztve
Először is öntsünk tiszavizet a pohárba,Ha a tiszára szavazok többet fogok adózni mint amennyi a fizetésem lesz. A bérünk nem lesz indeterminált,mint a faszom.Magyar be akarja fagyasztani a béreket,mit jégkockát.Ráadásul sokszor a jég átveszi más ételek ízét és ihatallanná válik .El akarja venni a gazdáktól a vizet,akik szomjanhalnak és nem lesz aki kukoricát termel.Pedig az finom ,főleg mikor még zsenge mint kaleta laptopján a gyerekképek.A gázolaj árát megemeli976 ft és ez csak a sima járhatok ki svácba tankolni.Kell ez valakinek A lakások ás házak árát is megemeli egy fél szobás panel ára többe fog kerülni mint régen volt.El akarja venni a nyugdíjasokktól a gondosórát. Nem fogják tudni az időt és ha haldokolnak nem tudják melyik kezükön volt mert elfelejtik és nem ér ki időben a lovaskocsi mentő mert nem lesz benzin.Gondolkozzatok emberek ezt a jövőt akarjátok?Magyar olyan int a BCG oltás ,aki megkapja nem felejti.Ráadásul fáj is ,sírnak is tőle a gyerekek,tehát rossz.
Válasz erre
0
0
satrafa-2
2025. szeptember 10. 10:04
"Jose 2025. szeptember 10. 09:56 Nem inkább azzal kéne foglalkozni, hogy a világ majdnem fele (India, Kína, Brazília ...) lassan, de biztosan lenyomja a nyugatot " Már lenyomta, csak a nyugat még nem ébredt fel...
Válasz erre
0
0
Jose
2025. szeptember 10. 09:56
Hatvanpuszta: Én azt mondom, hogy senki ne lopjon. De. Nem inkább azzal kéne foglalkozni, hogy a világ majdnem fele (India, Kína, Brazília ...) lassan, de biztosan lenyomja a nyugatot (a fehér emberek világát, minket is beleértve)? Trumpikának nem erősködnie kéne Európával, hanem összefognia vele? És belevonni ebbe Oroszországot is a hatalmas területével, ásványkincseivel?
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!