Lánczi András: Az a baj, hogy a mai fiatalok félreértik az önállóságot

„Sőt egy krajcár az úgynevezett diák­abrak is, mely apró staniclikba van osztva, s mely a legízletesebb keverékek egyike. Van ebben mogyoró, mazsola, malagaszőlő, cukordarabka, mandula, utcai szemét, szentjánoskenyér-­törmelék és légy. Egy krajcárért a diák­abrak felöleli a gyáripar, a növény- és állatvilág igen sok termékét.” Ma már diákcsemegének nevezik a diákoknak szánt rágcsálnivalót, amit Molnár Ferenc A Pál utcai fiúkban még diákabraknak nevezett. 

De mi a gyakran kamasz lányokkal kihirdetett üzenet? Lázadj minden fennálló ellen, lázadj a lázadás kedvéért, mintha a politika jó buli volna – az, csak másként írják: „bully”. 

A politika sokkal inkább küzdelem, konfliktus, ellenségeskedés, megfélemlítés, s persze nyomokban tartalmaz eszméket is.

Elsősorban azt, hogy minden rossz, ami régi vagy öreg, politikai hovatartozástól függetlenül. Ez így semmi más, mint nemzedéki lázadás, politikai értelemben üres: hiányzik a valóság megismerésének még csak az igénye is.

A kihívó azzal házal, hogy mivel ő az új, ő a jobb is. Ez a trükk akkor jön be, ha hagyjuk, hogy a kihívó összemosson, és elhisszük, hogy az új mindig jó is. Az új csak egy felületességre hajlamos világban mosható össze a jóval. A jó attól jó, hogy elveken nyugszik, és nem csak prédikált értékeken.

Az egész megelőzi a részt, az igazság nem a vélemények összessége, a dolgok rendje megelőzi az ember alkotta dolgok rendjét, a hit és a racionalitás harmóniája segít a létezés elviselésében. Ami új, még nem biztos, hogy jobb. Tényleg azt hiszitek, hogy az unokátok jobb lesz, mint a nagyitok volt? 

Amióta az ember van, azóta valamiféle nevelés is volt, ráadásul a modernségre a nevelés nagyrészt állami feladattá vált, háttérbe szorítva a család szerepét. Az állam mindenütt ott van, ezért a politika is mindenütt ott van, nem lehet kikerülni. Ha valaki azt hiszi, hogy közösség nélkül előbbre juthat, az még nem érett a felnőttéletre. A világ sok­féle, ez nem szüntethető meg, senki nem is akarja. Amitől tartanak a fiatalok, az az önállóságuk megkérdőjelezése. 

Valójában a mai fiatalok félreértik az önállóságot: nem a szükségleteik folyamatos kielégítésében ölt testet, hanem a sokféle erőfeszítésen, nyugtalan útkeresésen és a tanulságok értékelésén keresztüli kockázatvállalásban. A kockázatvállalás az egyéni felelősség- és kötelességérzet iskolája, a teljesítmény tiszteletének a kialakulási folyamata.

A nem tudás és a tapasztalatlanság persze sok előnnyel járhat, de a jó megértéséhez nem segít hozzá. Ha létezik az otthon biztonsága, akkor létezik a haza szeretete is. Csak azért, mert valami távoli, ugyanúgy nem jobb, mint ahogy az új sem feltétlenül jobb, mint a régi.

Súlyos kérdés az „általános gyűlölködés”, amit állítólag a kormány gerjeszt. Ha valakinek van valamilyen gondolata arról, hogy mi a jó, akkor eleve ellenségeskedés fogja körülvenni. Attól, hogy egy hazug vádat állandóan ismételgetnek, sulykolnak, még nem lesz belőle igazság. Merjetek a saját gondolataitokra támaszkodni, hogy a diákabrakból csemege lehessen!

A szerző filozófus

***

***

(Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás)