A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok alapján a Gyurcsány Ferenc távozása után nem túl rózsás helyzetben lévő Demokratikus Koalíció sem ülhet a babérjain. A párt országjárást hirdetett az őszre, hogy bemutassa Dobrev Klára elnök 150 oldalas programját, amely a beharangozó szerint minden kormányzati területre kiterjed, és Magyarország legtapasztaltabb szakértőinek munkáját dicséri. A DK mind a 106 egyéni körzetbe el akar menni, hogy meggyőzze azokat az embereket, akik sem a Fideszre, sem a Tiszára nem akarják adni a szavazatukat. Az akció annak fényében is érdekes lesz, hogy a tömörülés előző, még Gyurcsány Ferenc által meghirdetett országjárása csúfos kudarc lett.
A Magyar Szocialista Párt legutóbb Orbán Viktor kötcsei beszédére reagált, akkor Komjáthi Imre elnök vázolta, hogy a kormányoldallal szemben mit kínálnak a választóknak. Mérsékelten progresszív személyi jövedelemadót, energiahatékonysági fordulatot, tanári és egészségügyi életpályát lengetett be. A tét szerinte 2026-ban, hogy Magyarország brüsszelező külpolitikával leplezett olcsómunka-modell vagy európai elkötelezettségű, erős szociális állam lesz.
Bár korábban felmerült, hogy az MSZP közösen induljon a DK-val, Komjáthi Imre egy februári interjúban azt mondta, hogy ezt a lehetőséget „alapvetően mindenki elvetette”. Ennek egyik oka az, hogy a szocialisták úgy látják, túl sok sebet kaptak Gyurcsány Ferencéktől, az utóbbi években több politikusuk is átigazolt a volt kormányfő pártjába. Kérdésünkre, hogy Gyurcsány távozásával változott-e a hozzáállásuk, Komjáthi úgy válaszolt, hogy valamelyest más lett a helyzet, szerinte nagy eséllyel a DK-nál is eljöhet az a pillanat, amikor felismeri, nem biztos, hogy jó, ha egymásra indulnak a baloldali pártok. Ők nyitottak a megállapodásra, miszerint tíz körzetben nem indulnak egymás ellen, és egyébként készen állnak az együttműködésre más ellenzéki pártokkal, akár a Tiszával is.