Döbbenetes fotók: felújították Horthy vasúti kocsiját (GALÉRIA)

2025. szeptember 08. 12:34

Az egyedülálló, több mint 110 éves, eredetileg személykocsiból 1937-ben szalonkocsivá alakított járművet most először láthatja a nagyközönség.

2025. szeptember 08. 12:34
null

Felújították a Turán 9-est, Horthy Miklós kormányzó egykor vasúti kocsiját – szúrta ki a Világgazdaság. Schneller Domonkos, a Közlekedési Múzeum főigazgatója felidézte, hogy a Turán szerelvény a két világháború között az állami vezetők, elsősorban Horthy Miklós kormányzó protokolláris utazásait szolgálta.

A második világháború után a szerelvény hadizsákmányként Csehszlovákiába került, ahol egészen a hetvenes évekig a politikai vezetők használták. Selejtezése után évtizedekig rejtőzött egy szenci nyaraló falai mögött, mígnem felújítás közben a szlovák vasútbarátok rábukkantak: a tizenkét kocsiból álló szerelvény 9-es számú szalonkocsiját találták meg.

A kocsi Magyarországra kerülése után 2020–2021-ben külsőleg, majd 2023–2024-ben belsőleg is teljes körű műemléki rekonstrukción esett át a MÁV Rail Tours közreműködésével.

Az egyedülálló, több mint 110 éves, eredetileg személykocsiból 1937-ben szalonkocsivá alakított járművet most először láthatja a nagyközönség: szeptember végéig tekinthető meg Kenderesen, a vasúttörténeti kiállítás mellett.

Fotó: MMKM/Szikora Zsombor

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2025. szeptember 08. 15:44
Ez egy valóban történelmi relikvia. Érdemes és szép volt felújítani.
Válasz erre
0
0
Madasa Hatter
2025. szeptember 08. 14:26
Az összes kocsira szükség lenne. A balos libsi gecik meg szopjanak kutyát
Válasz erre
1
0
Jajdejónekünk
2025. szeptember 08. 13:48
Leírom, hogy a orbángyűlölőknek ne kelljen: 1. Itt az újabb bizonyíték, hogy Magyarország fasiszta 2. Ebből most vajon melyik nertárs lett dúsgazdag 3. Ottatásegésségügyre keletett vóna költeni inkább. (4. Az én adómból)
Válasz erre
3
0
Jajdejónekünk
2025. szeptember 08. 13:46
Hol van a kommentem?
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!