»Hibázott, de a vétke nem akkora súlyú, hogy emiatt megfosszuk attól, amihez igazán ért. Remek újságíró, még akkor is, ha anyagi helyzete belekergette a bűnbe. Remélem, az olvasóink is hasonlóképpen gondolkodnak, s nem fordulnak el a laptól« – nyilatkozta ekkor Farkasházy.
De végül ő is megvált tőle. Talán nem ok nélkül.
Most úgy látszik, ismét erőre kapott és nekiugrott a jobboldalnak. Orbán Viktor zseniális ötlete, a Digitális Polgári Körök verte ki nála a biztosítékot. Konkrétan az, hogy Szőke András csatlakozott az egyik körhöz. Ez nem tetszett a rovott múltú, szélsőbaloldali celebnek, hiszen csak a baloldal mellett lehet kiállni, a kormányoldalt csak szapulni lehet az ő módfelett píszí gondolkodása szerint.”