A rendőrséghez fordul a helyi Fidesz a batidai fenyegetőzés miatt

2025. szeptember 15. 17:16

A kormánypárt szerint több bűncselekmény is megvalósulhatott.

2025. szeptember 15. 17:16
null

A testi sértésre, emberek életének tönkretételére, a gyilkosságra történő buzdítás nem vicc, hanem súlyos bűncselekmény. Ezért jogi lépéseket teszünk – jelentette be a Promenád24 tudósítása szerint Nagy Enikő Diána, a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselője, a múlt hét pénteken a városhoz közeli Batidán szervezett „aszfaltrajzversenyen” történtek után. 

Az eseményt Alpár György egykori drávaszerdahelyi polgármester és Szabó Margit, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vásárhelyi aktivistája szervezte, de részt vett rajta a bukott baloldali miniszterelnök-jelölt, Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter is. 

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a rajzolgatás keretében 

olyan feliratok kerültek az aszfaltra Lázár János, építési és közlekedési miniszterre utalva, hogy „Könyörgöm, akasszuk fel” és „L.J.=C. Kirk”. 

Ez utóbbival a múlt héten meggyilkolt Charlie Kirk, amerikai konzervatív influenszer és a miniszter között húztak párhuzamot. 

A fideszes képviselő hozzátette, a rajzverseny utáni este Márki-Zay Péter és Alpár György élőben jelentkeztek be a Facebookon, és megpróbálták megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. 

Ezt is ajánljuk a témában

„A nyilvánvalóan alkoholos befolyásoltság alatt álló két úriember tovább rontotta a helyzetüket, és elgondolkodtató, hogy milyen lélekre vall az, amikor egy fiatal kétgyermekes édesapa halála után röhögcsélnek” – hívta fel a figyelmet a politikus, aki bejelentette: 

feljelentést tesznek a szervezőkkel szemben.

A képviselő szerint többféle bűncselekmény is megvalósult az eseménnyel kapcsolatban, például zaklatás, fenyegetés, közösség elleni erőszak, továbbá internetes agresszió, amelyek miatt feljelentéseket teszünk az elkövetőkkel szemben.

Emellett határozottan felszólítják a rendőrséget és a nyomozóhatóságokat, hogy hivatalból is rendeljenek el nyomozást. A Márki-Zay Pétert támogató képviselőktől pedig azt kérik, hogy határolódjanak el a Batidán történtektől.
 


 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2025. szeptember 15. 21:13
Véres vágyú varangyok! Charlie Kirk gyilkosának is kedvenc balliberális hírharangok mosták az agyát! Robinson, a gyilkos egyértelműen politikai indíttatásból készült a támadásra. Holmijai között talált a lőszerek hüvelyen is voltak feliratok. Ezek között szerepelt például: "Hé fasiszta, kapd el". Azért írt ilyesmiket, mert úgy gondolhatta, hogy szép és dicső dolog fasisztát ölni. Ha kijelenti, hogy ő csak egy fasisztát ölt, az majd legitimálja gaztettét, másrészt úgy gondolhatta, hogy ki a fasiszta, azt ő dönti el, annak a szerzett tudásnak az alapján, amivel kedvenc hírforrásai látták el.
Válasz erre
0
0
templar62
2025. szeptember 15. 19:28
A pufajkások és fattyaik ?
Válasz erre
1
0
Lami66
2025. szeptember 15. 19:11
Lőfegyverük nincs, igy a rajzolgatásban élik ki gyilkolós hajlamaikat. Vajon Lázár még élne, ha olyan szabadon lehetne fegyvert venni mint az usában?
Válasz erre
1
0
Csubszi
2025. szeptember 15. 18:45
Azt hittem már megtörtént! Dutyiba az ostoba barom tettessel!
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!