Verebes István a belpolitikáról: Attól félek, felfordulás lesz (VIDEÓ)

A rendező Geszti Péter műsorában riogatott azzal, hogy egy előttünk álló belpolitikai változás könnyen lehet, hogy erőszakos lesz.

A veterán színművész szerint ha Magyar Péter nem azt csinálja, amit ígért, a támogatói közege egész egyszerűen „megfojtja”.
Verebes István színművész, a Heti Hetes egykori tagja sem bírta ki, hogy ne álljon be a Magyar Pétert támogatók sorába. Verebes a Magyar Közöny című podcast műsor vendége volt, ahol természetesen a közélet is terítékre került.
Miután a korábban még az esetleges változás miatt egyenesen aggódó veterán rendező szinte legyintve konstatálta, már nem követi a honi belpolitika fejleményeit, mondván, egy-két kivételtől eltekintve nincsen súlya a szavaknak, mindegy, mit mond Orbán vagy Gyurcsány, az alábbi okfejtésbe kezdett:
Ezt is ajánljuk a témában
A rendező Geszti Péter műsorában riogatott azzal, hogy egy előttünk álló belpolitikai változás könnyen lehet, hogy erőszakos lesz.
„Az a vád, hogy majd ő is ugyanazt fogja csinálni, amit az Orbán, azért nem áll meg, mert amit másfél éve a Magyar Péter beszél és mond – én úgy látom, őszintén, hitelesen, függetlenül attól, hogy benn a Fideszben nem ezt mondta, vagy képmutató módon csöndesebben vélekedett –, azt már nem lehet odafordítani.
Ha ő odajut, és elkezd másként intézkedni, mint amit ígért, abban a pillanatban ugyanaz a bázis, ami most vele van, az megfojtja. Én abban bízom, hogy ez a pasas, ha hatalomra kerül, ennél mérsékeltebben kezeli majd a hatalmat”
– fejtegette a minap a közösségi oldalán egy tiszás videót is megosztó Verebes, arról nem téve említést, hány konkrét ígéretét szegte már meg eddig a Tisza Párt vezetője, lényegében következmény nélkül.
Azt is hozzátette, szerinte elképzelhető, amennyiben Magyar Péter megnyeri a választást, azonnal átadja másnak a kormányrudat. Szerinte ugyanis már az önmagában „történelmi dicsőség”, ha valaki le tudja váltani a jelenlegi kormányt.
Nagy Ervin egy „nagyon kulturált, egyenes ember”, aki akkor mert szakmáról beszélni, amikor nem volt „ilyen felhatalmazása egy mozgalom részéről”, s bár furcsa lenne mint kulturális miniszter, nem biztos, hogy rossz. Ehhez nem kell akadémikusnak lenni, fűzte hozzá.
Ezt is ajánljuk a témában
A Jászai Mari-díjas bulvárszereplő, aki úgy tanulta, hogy a kocsma előtt kell rendezni a konfliktusokat, a kommunizmus idején is ismerte a fényűzést, és úgy véli, őt egy ország szereti és tiszteli.
Érdekesség: Verebes a beszélgetés egy későbbi pontján kifakad, mondván, „ellenem a Fidesz semmit nem tett, semmit, a baloldal még többet ártott nekem, tudnék példákat felsorolni”. Hozzátette: nem sértett, csak más a véleménye.
Orbán Viktort egyébként a rendező szerencsétlennek tartja, mondván, lehet, nincs is barátja, és egész nap Magyar Pétert kell szidnia...